Éremmel tértek haza a szombathelyi fiatalok

szombathely01A 2005-ös korosztály kitett magáért Szerbiában. Nyolc együttes vett részt a szerbiai tornán, ahol az AVUS három szerb együttessel is megmérkőzött. A magyar együttes az első helyen végzett csoportjában. Az elődöntőben azonban kikaptak a Zemun együttesétől 8-3-ra majd a bronzmeccsen 9-5-re győztek a Spartak Prozivka Subotica ellen. Az AVUS kerete. Novák Donát, Galambos Bence, Varga Botond, […]

Read More

Bajnokok Ligája: Az OSC moszkvai túra előtt, ismét összecsap az Eger és a Szolnok

BatoriBenceSzolnokSok érdekességet és izgalmat kínál a BL 7. fordulója.  Fotó: Szolnoki VSC / facebook Jönnek a visszavágók a BL főtábláján. Az OSC régi-új vezetőedzője, Tóth László idegenben, Moszkvában debütál. Az újbudai gárdának kellene a három pont, ha zárkózni akar. A címvédő – az előző körben meglepetésre kikapott hazai pályán – most az Eger otthonában vehet […]

Read More

A horvátok ásza az Egyesült Államokba utazott

sandrosukno201701Újabb kivizsgálás vár a világbajnok klasszisra, ezúttal Amerikában. Mint ismeretes, Sandro Suknonak kardiológiai problémái vannak, ezért az idényben nem ugorhat vízbe. A horvátok tudni szeretnék, hogy számíthatnak-e még a klasszisra vagy végleg szögre kell-e akasztania az úszósapkát, ezért is Suknot most Ohiáoban kezelik. Emlékezhetünk rá, klubjánál, a Pro Recconál nem kapott sportorvosi engedélyt. Ekkor egy közleményben ecsetelték, […]

Read More

Férfi Ob I: Szombathelyen nem számolgatnak

matajsza2Matajsz Márk csapatánál már javába zajlik a felékészülés, ahol a jövőbe tekintenek. Fotó: aligator.hu Nem számolgatunk, ahogy mondani szokták: mindig a következő meccsre készülünk, öt, kőkemény találkozó vár még ránk – kezdte Matajsz Márk. – A fiúk feltöltődve érkeztek vissza  pihenőjükről, várták már, hogy vízbe szállhassanak. Hozzátette: mivel a kemény fizikai munkát már december elején  elvégeztük, […]

Read More

Ijver a négyéves győztes ló

Kellemes, derült időben került sor a XXXIV. Országos Díjugrató Tenyészverseny négyéves lovainak döntőjére szombat délután a Hirling József Lovasparkban. A versenyszám szorosságára és színvonalára jellemző, hogy a harmadik és az első helyért is összevetésre került sor. A döntőn kívül az 5-6 évesek és az utánpótlás korú lovak középdöntőit rendezték.

PCDSC9609tenyesz2

Harmincnyolc páros startolt a díjakért a négyéves döntőben a 105 cm-es pályán, amit végül az első versenynap győztes lova nyert, Ijver. A 2013-as születésű (apja Cosun, anyja Barbera) pej ménjét Ifj. Szlágyi István (Hotel Várkapitány LTE, címképen) lovagolta. A győzelemért persze alaposan meg kellett dolgozniuk, mert Narco Van De Leeuwerk, amit Vándor Zsófia vitt (Varga Ménes GYLE) azonos pontszámot ért el a stílusversenyben. Az összevetésben aztán Vándor Zsófia lova ütött egy akadályt, míg Ifj. Szilágyi István hibátlanul ment Ijverrel.

teny2hirl24

Ifj. A Szilágyi István:”Egy éve dolgozunk közösen Ijverrel. Az első versenynapon is jó formát mutatott, amit tudott hozni a döntőben is. Nagyon örülök a sikernek és, hogy ilyen kiegyensúlyozott volt mindkét nap a lovam. Az összevetésnél az elsőnek induló Vándor Zsófia akadályverése nem nyugtatott meg, mert benne volt azért nálunk is egy botlás lehetősége. Annyi előnyt jelentett talán, hogy egyértelműen a hibátlan lovaglásra koncentrálhattam. Sikerült.”

Az eredményhirdetésen a felvezetésre a Kiskunhalasi Lovasbandérium huszáregyenruhás  kíséretében került sor. A díjakat Bányai Gábor országgyűlési képviselő, Németh Miklós, a Modinvest Kft. ügyvezetője és Juhász Dóra zsűritag  adták át a döntő győztes és helyezett lovasoknak.

 PCDSC9580tenyesz2

A harmadik helyért történt összevetés is hasonló forgatókönyvet hozott. Ott az elsőnek startoló Kovács Kaarlo (Morris Lovas SE) által lovagolt Olaf vert le egy rudat, míg testvére és most ellenfele, Kovács Henri magyar tenyésztésű sárga ménje, Tambourino hibátlant ment. Ezzel Tambourino korosztálya legjobb eredményét érte el 2017-ben a magyar tenyésztésű lovak között.

PCDSC5874tenyesz2

A középdöntőkön az ötéveseknél Lican győzött Horváth Balázzsal (Airvent LC), hatéveseknél JB Koronaőr Jármy Vincze (Némethy Bertalan Alapítvány) segítségével. Az utánpótlás korú lovak középdöntőjét Excell SB nyerte Reisz Pannival (Castília Kft.). Utóbbi számban ismét egy helyi éremnek tapsolhatott a közönség. A Határőr Dózsa SE lovasa, Fazekas István 2009-es születésű pej kancája, Cessna második helyezést ért el.

PCDSC5797tenyesz2

Vasárnap 8 órakor kezdődnek a versenyszámok. Először két show számot láthatnak a nézők, majd 11 órakor az ötéves, 13 órakor hatéves és 15 órakor az utánpótlás korú lovak döntőire kerül sor. A Hirling József Lovaspark várja a vendégeit, a verseny látogatása ingyenes.

Fotó és szöveg: Kovács Iván

Read More

Nem csak egy tánc volt

  Pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el decemberben a többszörös világ- és Európa-bajnok Nagy Edit Lilla, Pék Máté verseny- és divattáncospár, miután két harmadik helyet szerzett a világ legrangosabb salsa- és bachataversenyén. A MOL Új Európa Alapítvány 18 éves támogatottjai … Bővebben

Read More