Utánpótlás tagged posts

Paolo Maldini 9 év után visszatérhet a Milanhoz

A legfrissebb hírek szerint Paolo Maldini nagyon közel áll ahhoz, hogy a klubnál vállaljon munkát. Tovább

Szalay Iván díj: íme, a legjobb utánpótláskorú játékosaink

ált. polókép03Idén tizenhárom fiatal játékos részesülhetett a Szalay Iván díjban. Tavaly tíz, idén pedig tizenhárom tehetség is kiérdemelte a Szalay Iván díjat. Mint ismeretes, az elismerést a Szalay Iván Alapítvány kuratóriuma – melynek elnöke Kemény Ferenc – 1997 óta minden évben díjazza a legjobb utánpótláskorú vízilabdázót/vízilabdázókat. Az idén a lányoknál Zantletiner Noémi (Tatabánya, 2003), Sümegi Nóra (Dunaújváros […] Tovább

Mediterrán Játékok: Szerbia a csúcson!

szerbgorog20180201vssA szerb válogatott ötméteresek után nyerte meg a Mediterrán Játékokat. Nem bírt egymással a szerb és a görög válogatott a Mediterrán Játékok fináléjában. A rendes játékidőben 8-8-as döntetlen állt az eredményjelzőn, még az ötösökben a szerbek nem tudtak hibázni, a hellének pedig kétszer is megtették ezt. A 12-10-es végeredmény azt is jelenti, hogy Szerbia megnyerte […] Tovább

Kiskunhalason edzett az utánpótlás válogatott

Péntek délelőtt megtartotta utolsó közös edzését a magyar díjugrató utánpótlás válogatott. Július 10-15. között a franciaországi Fontainebleauban, füves talajon rendezik mindhárom korosztály versenyét, ezért ma az Európa-bajnoksághoz hasonló pályán lovagolhattak fiataljaink.

36338132 10215144831111954 4325432018721570816 n

Kitűnő körülményeket biztosított a Hirling József Lovasbázis, ahol ifj. Kövy András utánpótlás szövetségi kapitány és a válogatott lovasok edzőik irányításával zajlott a munka. A közös tréning után a HORSLYX HUNGARY 5 kg-os Horslyx Original Balancert adott át a lovasoknak, ami egy nyalható energiatakarmány vitaminokkal és ásványi anyagokkal, hogy a lovak kirobbanó formában és egészségesen utazzanak a franciaországi Európa-bajnokságra.

ftb

Utánpótlás Európa-bajnokságra benevezett csapatok:

Gyermek:

Kiss Lizanna – Eliana

Budai Liza - Leonardo H

Törő Csongor - Chacco Boy

Zólyomi Emma - Viador

Tóth Balázs - Elsa Campari

 

Ifjúsági:

Jármy Vince - Quirosa

Szuhai Péter - East Wind

Alasztics Alíz - Prince

Janik Anna - Back Home

Mészáros Marcell – Csui

 

Fiatal lovas:

Ifj Lázár Zoltán – Katyusa

Hollé Sára - Clintus

Weinhardt Virág - Chiclana 10

Reisz Panna - Kelta

Markó Rebeka - Enjoy

Tovább

Színre lép az Universiade válogatottunk

vizilabda altalanos02Nemzetközi edzőmérkőzéseket rendeznek Dunaújvárosban.  Július 5. és 7. között nemzetközi Vízilabda Edzőmérkőzéseket rendeznek a Fabó Éva Sportuszodában. A magyar női Universiade csapat ellenfele:Izrael, Németország és Szerbia lesznek. Női Universide-keret: Kapus: Kiss Alexandra Mezőnyjátékosok: Ádám Emília, Bicskei Réka, Brezovszki Gerda, Farkas Tamara, Gerendás Matilda, Hertzka Orsolya, Kuna Szonja, Mchunu Hlengiwe, Mucsy Mandula, Rybanska Natasa, Takács Vivien, Urvári […] Tovább

Világliga, döntő: Magyarország – Montenegró ÉLŐ

vamosmarton20180623012004 után nyerhet ismét a magyar csapat világligát. A fináléban az ellenfelünk Montenegró. – a mérkőzés 19.45-től kezdődik – a Duna World élőben közvetíti a meccset – a tornán másodszor csap össze a két gárda Korábbi cikkeink: – Kemény meccs volt – Aranyéremért játszik a magyar válogatott a Világligán – Märcz Tamás: nyerhetünk! Mai eredmények: A 7. […] Tovább

Íme, a 2003-as keretünk és a nyári programjuk

általanos kép0123Mozgalmas nyár elé néz az utánpótlás válogatottunk. Hét szakaszból, közte egy edzőtáborból és egy nemzetközi tornából áll 2003-as válogatottunk nyári programja. Július 25. és 28. között Horvátországba látogat a csapat, még augusztusban Montenegróban utazik Derekas Szilárd együttese, mely gárda 22 fővel kezdte meg a munkát. Keret: Kapusok: Békési Marcell, Danka Benedek, Móger György, Sipos Bendegúz […] Tovább

Kihirdették az U19-es Eb keretünket

alt201606Tóth Kálmán 15+3 fővel számolt az utánpótlás Eb-re készülő keretében. A tréningek június 25-én indul majd a csapat számára. A válogatottunk Minszkben, Fehéroroszországban játszik majd az Eb-n. A csoportellenfelei lesznek majd a grúzok, a franciák és az olaszok. A kontinenstornát augusztus 26. és szeptember 2. között rendezik. Az U19-es csapatunk Eb-kerete: Kapusok: Bányai Márk, Mizsei […] Tovább

Íme, az U18-as válogatottunk bő vb-kerete!

alt201606Horváth János kihirdette az U18-as vb csapatot. „Nem egyszerű a helyzet, készülünk, aztán meglátjuk mi lesz… Nyolc hetünk lesz együtt, ebben benne lesz két torna: július 21-22-én az OMV-kupa, majd egy héttel a világbajnokság előtt utazunk Belgrádba, a hagyományos Comen-kupára, ahol az összes élcsapat képviselteti majd magát. Egy amerikai egyetemei csapattal, és az U19-es válogatottal […] Tovább

Bajnokok Ligája, Final Kids: magyar arany és ezüst Genovából

finalkids01Szoros meccsen győzött a Szeged az OSC ellen a Bajnokok Ligája final Kids döntőjében. (Az aranyos csapat) A felnőttekkel ellentétben a gyermekek taroltak Genovában, hiszen a 2005 korosztályban a Szeged és az OSC játszott a finálét a fiataloknál. Az U13-as csapatunknál a Szeged egyetlen góllal, 7-6 arányban volt jobb az OSC-nél. Ami a további magyaros […] Tovább

Íme, a 2002-es válogatottunk júniusi névsora

alt201606Néhány nap múlva edzéseket vezényelnek az utánpótlás válogatottunk számára. Június 11-ém és 12-én edzéseket tart a Hajósban a 2002-es válogatottunk. A meghívott keret: Lantos István (KSI), Gábor Lőrinc (KSI) Eppel Barnabás (UVSE), Keszthelyi Attila (Eger), Vas Benedek (FTC), Szabó Bence (FTC), Kevi Bendegúz (Honvéd), Dávid Zoltán (BVSC), Molnár Erik (UVSE), Bőröczky Marcell (FTC) Nyíri Balázs […] Tovább

Romagnoli hosszabbított, 2022-ig írt alá – hivatalos

Kedd délután érkezett a hivatalos bejelentés a klub részéről. Tovább

Trónfosztás – a BVSC nyerte az ifi bajnokságot!

bvsc201701Egyetlen gól döntött a fináléban a BVSC javára. A tegnapi nap után a BVSC és a KSI jutott az ifi bajnokság fináléjába. Nos, a sportiskolások kezdtek jobban, az első negyed után 3-2-re vezettek is, de a második illetve a harmadik nyolc percben 8-3-as etapot produkáltak a Szőnyi útiak, így már 10-5-re mentek is. A záróetapban […] Tovább

Faragó vezérletével ifi bajnok az UVSE

UVSEifibajnok2018Az utolsó negyedben fordította meg az UVSE a Szentes elleni finálét. Ma már a helyosztólat rendezték meg a leány ifi bajnokság négyes döntőjében. A bronzmeccsen a BVSC egyetlen góllal volt jobb a Tatabányánál. A győztes csapatban Koncz ötöt is szórt. A finálét az UVSE és a Szentes játszott. Érdekesség, hogy hullámzó volt az egész mérkőzés. […] Tovább

Fiú ifi bajnokság: Egy-egy gól döntött mindkét elődöntőben

ksi2018ifiA fiúknál nagy izgalmakat hozott az ifi bajnokság elődöntői, végül BVSC-KSI meccset rendeznek a fináléban. Fotó: KSI SE facebook Szépen lassan zárulnak a bajnokság. A hétvégén az ifi bajnokság végjátékára kerül sor. A fiúknál a Szőnyi úton az egyik ágon a BVSC egyetlen góllal győzött az Eger ellen úgy, hogy kilenc másodperccel a vége előtt […] Tovább

Íme, a 2004-es válogatott kerete a május edzésekre

alt201606Varga Tamás ismét tréningeket vezényel, melyre megvannak a meghívottjai. A Széchyben tartja utánptólás válogatottunk edzéseit május 29-én. A tréningek délelőtt és valamint délután lesznek. Meghívottak: Galambos Marcell, Gyapjas Viktor, Csite Loránd, Király Patrik, Barics Bence, Deák Mate, Kis Ferenc Ágoston, Szalai Péter, Pál Szabó Norbert, Lengyel Bálint, Pető Ádám, Festő Hegedűs Bence, Nagy Ákos, Fekete […] Tovább

Íme, a nyári Universiade keret!

universiade201701Kihirdették a nyári Universiade csapatot.  Idén nyáron a 30. Universiade-ra kerül sor. A július 3. és 14. közötti eseménye keretet hirdetett a szövetség. „A cél, hogy a junior-válogatottból már kiöregedő, de a felnőtt kerettagságra még nem érett játékosok is szem előtt legyenek. Az első héten az Európa-bajnokságra készülő francia válogatottal készül majd együtt a csapat, […] Tovább

Új listavezető van a másodosztályban

A Gladiators ismét nyert, a Cowbells 2 pedig ajándék győzelmet kapott a Powerade Divízió I-ben. Valóban háromesélyessé vált a másodosztály, hiszen a Szekszárd Bad Bones és a Szombathely Crushers mellé a Gladiátorok is előre léptek trónkövetelőkként újabb győzelmükkel. Bár az …
Read more
Tovább

Megvan a 2002-es válogatott kerete

vizilabda altalanos02Május 7-én és 8-án a Szigeten válogatott összetartást vezényelnek a 2002-ben születettek számára.   A meghívott keret: Gelencsér Máté, Gyapjas Brendon, Hörömpő Botond, Katona Bálint, Lantos István, Gábor Lőrinc, Keszthelyi Atilla, Vass Benedek, Szabó Bence, Kevi Bendegúz, Dávid Zoltán, Molnár Erik, Nyíri Balázs, Szeghalmi Zsombor, Dubinák Szabolcs, Várkonyi Ádám, Fótos Tamás, Vigvári Vince, Kovács Milán, […] Tovább

Íme, a 2003-as válogatottunk meghívottjai

alt201606Ismét edzéseket tartanak a 2003-as válogatottunk számára, a tréningekre kihirdették a keretet. Április 30-án és május 2-án a Hajósban, a Szőnyi úton és a Tüskeuszodában is lesz tréningje a csapatnak. Sőt, április 30-án kétkapuzik majd a korosztályos olasz válogatottal is. Meghívottak: Kapusok: Békési Marcell, Sipos Bendegúz Mezőnyjátékosok: Lakatos Soma, Berkó Ákos, Ekler Zsombor, Nagy Norbert, […] Tovább