Hivatalossá vált Rasovszky összetett győzelme

Rasovszky Kristóf hivatalosan is megnyerte a nyíltvízi úszók világkupa sorozatát. A világ- és Európa-bajnok magyar úszónak matematikailag már augusztus végén biztossá vált az elsősége, ám a szabályok szerint rajthoz kellett állnia a kínai Csunanban. Rasovszky a magyar szövetség tájékoztatása szerint végül ötödikként csapott célba a viadalon, a vk-sikerrel pedig megnyerte az 50 ezer dolláros fődíjat. […]

Read More

Hosszú Katinka készen áll a forradalmi ISL-sorozatra

Nagyon várja már az International Swimming League (ISL) debütáló szezonját Hosszú Katinka. A háromszoros olimpiai bajnok úszó az általa vezetett csapattal kereken egy hónap múlva, a Duna Arénában versenyez majd a rövidpályás sorozat budapesti állomásán. Fotó: MTI /Máthé Zoltán Az október 26-27-ei eseményt felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón a kilencszeres nagymedencés világbajnok elmondta, hosszú utat jártak be […]

Read More

Milák Kristóf nem lassít

Milák Kristóf minden hétvégét versenyzéssel tölt majd októberben, a hónap elején sorra kerülő budapesti úszó világkupán pedig naponta két számot vállal. A férfi 200 méteres pillangóúszás világbajnoka hétfőn azon a sajtótájékoztatón beszélt terveiről, amelyen bejelentették, hogy a Viwa vitaminvíz arca lett. Milák Kristóf, aki júliusban, a kvangdzsui világbajnokságon megdöntötte Michael Phelps világcsúcsát, elmondta, edzőjével, Selmeci […]

Read More

Olimpiai kvótások – népes úszó küldöttségünk lesz Tokióban

Már 20-an szereztek repülőjegyet Tokióba. Úszásban az A szint nem jelent feltétlenül ötkarikás szereplést, mivel egy országból számonként maximum két sportoló szerepelhet. ÚSZÁS (20) – nyíltvízi: Rasovszky Kristóf (10 km) – medencés: Olimpiai kvalifikációs idővel, azaz A-szinttel rendelkezők: Békési Eszter (200 m mell), Bernek Péter (400 m vegyes, 200 m vegyes), Biczó Bence (200 m […]

Read More

Úszás: megvan Milák Kristóf új edzőpartnere

A junior-vb-győztes Márton Richárd (Budafóka) lehet a világcsúcstartó Milák Kristóf (Bp. Honvéd) edzőtársa a tokiói olimpiára való felkészülésben. Szerződésbe nem foglalják, csupán sportbaráti kézfogásokkal erősítik meg azt a megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy Márton Richárd, a Budafóka SE junior-világbajnok úszója legyen a világcsúcstartó és vb-aranyérmes Milák Kristóf edzőpartnere – számolt be az SzPress Hírszolgálat. „Több […]

Read More

Elsőként úszta át négyszer egyfolytában a La Manche-csatornát egy amerikai nő

Elsőként úszta át négyszer egyfolytában a La Manche-csatornát Sarah Thomas, aki kedden ért partot Doverben – tudósított a BBC hírportálja. Fotó: John Washer A 37 éves amerikai ráktúlélő vasárnap kora reggel indult a kihívás teljesítésére, több mint 54 óra alatt tette meg az utat. Az ultramaratoni nyílt vízi úszó – aki egy éve esett át […]

Read More

Újabb uszodát adtak át

Átadták a Révész László Tanuszodát hétfőn Balassagyarmaton, a létesítmény 408 millió forintból épült, a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében. Szabó Tünde, az Emmi sportért felelős államtitkára az átadón hangsúlyozta: sok esetben lettek példaképek kisebb településekről induló sportolók, többek között Rózsa Norbert olimpiai bajnok, az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamást, vagy a világbajnok Milák Kristóf, akik […]

Read More

Magyar éremeső Berlinben

Hét arany-, hat ezüst- és egy bronzérmet nyertek a magyar versenyzők a berlini tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokságon. A magyar szövetség szombati tájékoztatása szerint a felnőttek között Hatházi Katalin három elsőséget gyűjtött, miután két egyéni számban győzött és párosban Wágner Zsófiával is a dobogó tetejére állhatott. Emellett a csapatversenyben egy ezüstöt is szerzett. Balázs Péter duplázott, miután […]

Read More

Rasovszky gyakorlatilag megnyerte az összetettet

Rasovszky Kristóf közel került a nyíltvízi úszók világkupa sorozatának megnyeréséhez, miután a hetedik állomáson, Ohridban negyedikként ért célba. A magyar szövetség tájékoztatása kiemelte: a világ- és Európa-bajnok Rasovszky először szorult le a dobogóról vk-viadalon, ám matematikailag így is biztos az első helye, amelyhez – a szabályok szerint – csak rajthoz kell állnia a szezonzáró kínai […]

Read More

Mányoki Attila: nem a természetet győztem le, hanem a legmélyebb pontokat is megjáró önmagamat

Mányoki Attila hosszútávúszó szerint elsősorban nem a természetet győzte le, hanem önmagamat, amikor sikeresen átúszta az Északi-csatornát és ezzel teljesítette az Ocean’s Seven sorozatot.Fotó: manyokiattila / facebook A zalaegerszegi sportoló – aki az észak-írországi Donaghadee-ból indulva hétfőn 12:11:20 óra úszás után ért partot a skóciai Portpatricknál – a csapatától kapott közleményben elmondta: ez volt az […]

Read More

Harmadszor műtötték meg az olimpiai bajnok ausztrál úszó szívét

Harmadszor esett át szívműtéten Kyle Chalmers, az ausztrálok 21 éves olimpiai bajnok úszója. Fotó: swimswam A 21 éves Chalmers a hétfői operációt követően közösségi oldalán annyit jegyzett meg, hogy ismét szerencsésen alakult a beavatkozás, amellyel “egyszer és mindenkorra” megoldódott a szívproblémája. Chalmersnél 12 éves korában állapítottak meg szívproblémát, amely gyors szívverést, légszomjat és ájulást okozhat. […]

Read More

Minden idők legjobb korosztályos világbajnokságát rendezték a Duna Arénában

A vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA értékelése szerint minden idők legjobb junior úszó-világbajnokságát rendezték az elmúlt héten a Duna Arénában. Erről Julio C. Maglione, a FINA elnöke beszélt az M4 Sportnak adott interjújában, s mint ahogyan a magyar szövetség közleménye emlékeztet rá, ezt mondta Dale Neuburger, a szervezet alelnöke is az esemény vasárnapi […]

Read More

Junior vb: Békési bejelentkezett az olimpiára

Békési Eszter olimpiai A szinttel az ötödik helyen végzett 200 méter mellen a Duna Arénában rendezett junior úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.Fotó: Derecsényi István / MUSZ Az Egri Úszó Klub 17 éves versenyzője 2:25.49 perces egyéni csúccsal csapott célba, három századdal az ötkarikás szerepléshez szükséges 2:25.52-es szintidőn belül. A szám győztese, Jevgenyija Csikunova Szabó Tünde sportért felelős […]

Read More

Junior vb: ismét egy érem nélküli nap

A magyarok közül a legjobb szombati eredményt Mihályvári-Farkas Viktória érte el, aki ötödik lett 1500 méter gyorson a Duna Arénában zajló junior úszó-világbajnokságon. Az FTC versenyzője 16:31.42 perces idővel csapott célba. Klubtársa, Török Dominik Márk a 400 méter vegyes döntőjében volt érdekelt és 4:21.98 perccel hetedik helyen zárt, akárcsak a Fábián Fanni, Szőke Zita, Hatházi […]

Read More

Junior Vb: nem termett érem a negyedik napon

Békési Eszter a nyolcadik helyen végzett a 100 méter mell döntőjében pénteken, a Duna Arénában zajló junior úszó-világbajnokság negyedik napján. A magyar érdekeltségű döntők közül az elsőben az Egri Úszó Klub 17 éves versenyzője elmaradt előző napi egyéni csúcsától, 1:09.06 perc alatt ért célba, miáltal a riválisok egyikét sem sikerült megelőznie. A nap zárószámában, a […]

Read More

Junior vb: Szabó-Feltóthy Eszter negyedik 200 méter háton

Szabó-Feltóthy Eszter a negyedik helyen végzett 200 méter háton csütörtökön, a Duna Arénában zajló junior úszó-világbajnokság harmadik napján. A nap egyetlen magyar érdekeltségű döntőjében a Vasas versenyzője – aki a délelőtti előfutamban 2:11.70 perces idejével két századot javított egyéni legjobbján – 2:10.92-es újabb egyéni csúccsal ért célba. Szabó-Feltóthy kedden 400 méter vegyesen is negyedik lett, […]

Read More

Hoogenband nem aggódik a hőség és a vízminőség miatt

Pieter van den Hoogenband háromszoros olimpiai bajnok úszó nem aggódik a nagy hőség és a rossz vízminőség miatt a jövő nyári tokiói ötkarikás játékok kapcsán. A rendkívül magas hőmérséklet legalább 57 halálos áldozatot követelt Japánban július vége óta. A múlt héten a triatlon teszteseményen a női résztvevőknek a hőség miatt kevesebbet kellett futniuk, a paratriatlon-versenyen […]

Read More

Junior vb: Berecz Blanka ezüstérmes 200 méter pillangón

Berecz Blanka révén egy ezüstérmet szereztek a magyarok szerdán, a Duna Arénában zajló junior úszó-világbajnokság második napján. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd A nap első magyar érdekeltségű fináléjában női 200 méter pillangón Berecz és Fábián Fanni volt érdekelt: előbbi, a szám ifjúsági olimpiai bajnoka és kétszeres korosztályos Európa-bajnoka egyéni legjobbját (2:09.75) közel egy másodperccel megjavítva, 2:08.93 perces […]

Read More

Akár örökös eltiltás is várhat Szun Jangra

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) nyilvános tárgyaláson hallgatja majd meg a háromszoros olimpiai bajnok úszó Szun Jangot, és amennyiben kiderül, hogy doppingvétséget követett el, akár örökös eltiltásra is számíthat. A CAS keddi közleménye szerint október végén lesz a meghallgatás, a szervezet történetében ez lesz a második nyilvános tárgyalás, 1999-ben az ugyancsak úszó Michelle Smith De Bruin […]

Read More

Tokió 2020: magyar kvótások

Eggyel nőtt a magyar résztvevők száma. Zombori Gábor a budapesti junior világbajnokságon olimpiai A szintet úszott 400 méter gyorson, ezzel ő a 19 magyar úszó, akinek megvan a tokiói induláshoz szükséges eredménye. Úszásban az A szint nem jelent feltétlenül ötkarikás szereplést, mivel egy országból számonként maximum két sportoló szerepelhet. Férfi 400 gyorson ugyanakkor Zombori az […]

Read More