Az új MÚSZ elnök a magyar úszás egészét akarja szolgálni

Budapest, 2017. szeptember 24.
Wladár Sándor olimpia bajnok úszó, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) új elnöke beszél a MÚSZ tisztújító közgyûlése után tartott sajtótájékoztatón a budapesti Danubius Health Spa Resort Margitsziget szállodában 2017. szeptember 24-én. Az 1980-as, moszkvai olimpián 200 méter háton aranyérmes sportvezetõ - visszalépések nyomán - egyedüli jelölt volt a posztra, a küldöttek pedig 143 igen, 5 nem és 1 tartózkodás mellett szavaztak bizalmat neki.
MTI Fotó: Mohai BalázsWladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökének vasárnap megválasztott olimpiai bajnok azt mondta, a sportág egészét akarja szolgálni, és azt szeretné, ha mielőbb megnyugvás lenne a hazai úszótársadalomban. A MÚSZ új első embere, akinek ez volt az első nyilvános szereplése a közgyűlés óta, csütörtökön részt vett A hónap műhelye díj átadóján, ahol két úszóklubot […]

Read More

Elődöntős a Fradi az Euro Kupában!

fradi2016otthonA Rijeka ellen az Euro Kupa negyeddöntő visszavágóján is győzött az FTC, így kettős sikerrel van ott az elődöntőben.  Az első meccsen 13-9-re győzött a Fradi Rijekában, így megnyugtató előnyből várhatta a népligeti találkozót. A visszavágón jól kezdett a zöld-fehér csapat, Szirányi centerezett majd Avramovics használta ki az előtte kínálkozó lehetőséget, így az első negyedet […]

Read More

Nehéz helyzetben a Primorje Rijeka

2014-2015 primorje csapatÚj edzővel, kicserélődött kerettel és csökkentett költségvetéssel vág neki a Rijeka a 2016/17-es szezonnak. Tavaly a nagy rivális mindent megnyert a Rijeka előtt. A Jug Dubrovnik a Regionális Ligát, a Horvát bajnokságot és a Kupát is behúzta. Elnézve a nyár történéseit, az idei szezon sem lesz a fiumei alakulaté. Bár Cosmin Radu és Ivan Buljubasics is […]

Read More

Nagy távozó a Rijekától

primorje-Rijeka201510A sztárcsapat gyengülni fog jövőre, a napokban egy horvát válogatott is távozott a klubtól. Az idei szezon mindenképp csalódást jelent a csapatnál. A hazai bajnokságban, a Regionális Ligában és a Horvát kupában sem sikerült legyőzni a rivális Dubrovnikot. Sőt, a Bajnokok Ligájában sem jutott el az együttes a Final Six-ig. Az idény végén a vezetőedző, […]

Read More

Horvát bajnokság, döntő: előnyben a Jug

jug 2015-2016Nagy visszatérőjével nyerte meg a Jug Dubrovnik a Primorje elleni meccsét.  A papírformának megfelelően a Jug és a Rijeka játssza a Horvát bajnokság döntőjét idén is. Az első mérkőzésen a vendég Rijeka az első negyedben tartotta a lépést, ám ezek után elhúzott Kobescsak együttese, melyben ott volt Perrone is, aki műtéte után most ugrott először […]

Read More

A vízilabda Messije okozta a Jug vesztét a Regionális Liga szuperrangadóján

gonzalo echeniqueA délszláv bajnokságban is szuperrangadót rendeztek a hétvégén, hiszen a Rijeka a Jug Dubrovnikot fogadta. A mérkőzés az utolsó percben dőlt csak el… Gonzalo Echenique jelentette a döntő faktort a Rijeka – Jug rangadón. Az argentín származású, de a spanyol válogatott erősítő játékos az utolsó percben döntötte el a mérkőzést. Győzelmével a Rijeka három pontra […]

Read More

Bajnokok Ligája: A Reccót a Jug nem tudta megállítani, a Spandau most a Rijekával X-elt

proreccomandics2015Tegnap két nem akármilyen mérkőzéssel kezdődött a BL negyedik fordulója. A Recco meglepően simán, nyolc góllal ütötte ki a Jug Dubrovnikot, míg Baksáék otthon tréfálták meg a Rijekát. Elmaradt a Recco-Jug rangadó, így is fogalmazhatánk, hiszen az olasz gárda félelmetes játékkal rukkolt elő. A mérkőzés első negyedében még 1-1 állt az eredményjelzőn, de a nagyszünetben […]

Read More

Regionális Liga: Idénre befejezték

primorje Rijeka201510A Regionális Liga 10. fordulója ismét a Rijeka remeklését hozta. Az esélyes csapatok is behúzták a találkozóikat. A délszláv bajnokság lezárult erre az évre, folytatás majd az Eb után jön. A hétvégén két fordulót is rendeztek a Regionális Ligában, ezzel “letudták” a csapatok az idei évre a kötelezőt. A Rijeka a Vojvodina ellen a második […]

Read More

Bajnokok Ligája: Az Eger egygólos vereséget szenvedett Rijekában

primorje-eger blA Bajnokok Ligája 2. fordulójának zárásaként az Eger a Rijekával csapott össze. A mérkőzés izgalmasan alakult, melyet végül a hevesi alakulat egy góllal vesztett el. Az Eger – Rijeka mérkőzés zárta a második kört. A hevesi alakulat az első győzelmére hajtott, hiszen az első fordulóban a Bitskeyben X-elt az Olympiakosszal. Mindkét együttes a hétvégén veszítette […]

Read More

Szegény csapatot az ág is húzza – Kis híján elmaradtak a hétvégi meccsek Belgrádban

banjica uszodaNem elég, hogy anyagi gondokkal küzd a Partizán Belgrád és a szerb vízilabda sportág, most a belgrádiak uszodájával is adódtak gondok, ugyanis a Banjicában napokig nem volt melegvíz, így sokáig úgy tűnt, nem tudják megrendezi a hétvégi rangadót. Pár napja a legnagyobb fejtörést egy eltörött cső jelentette a Partizán Belgrád csapatának és a Banjica személyzetének. […]

Read More

Rijekai karnevál

Az utánpótláskorú versenyzők húsz érmet szereztek a rijekai Croatian Openen, köztük négyet a felnőttek mezőnyében. A kirobbanó formában versenyző Hárspataki Gábor ezúttal is duplázott. Lakner Gábor • A magyar utánpótlás-versenyzőknek a rijekai Croatian Open volt a második állomás az Európa-bajnoki … Bővebben

Read More