Baloghék új felállásban, változatlan céllal

Ahogy azt az elmúlt néhány évben megszokhattuk a magyar mezőny szeptemberben Szlovákiában vendégszerepel. Idén sincs ez másként, így a 2016-os rali bajnokság 6. fordulóját ismét Kassa és környékén rendezik. Ez a futam mindig komoly kihívást jelent minden indulónak, hiszen újra rendkívül változatos és technikás szakaszokat iktatnak a programba.

Read More

24 Eb pont az év egyik legnehezebb versenyén

Augusztus egyik legmelegebb hétvégéjén rendezték meg a csehek Európa bajnoki futamát, immáron 46.-dik alkalommal a nagy tradícióval bíró Barum Ralit. A csapat rengeteget szenvedett ezen a versenyen, és az autó sem volt tökéletes, ennek tükrében az ezüstérem és a pontok várakozáson felüli teljesítményről tanúskodnak.

Read More

Rio 2016 – Döntős a Hufnágel, Ceiner kajakos duó!

A Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin kajakos duó harmadik helyen végzett az 1000 méter szerdai középfutamában, s ezzel bejutott a szám döntőjébe a riói olimpián. Az előfutamban harmadik honvédos kettős, amely 2013-ban és 2014-ben U23-as világbajnokságot nyert ebben a számban, az ausztrálok és az olaszok mögött lett harmadik, s így éppen elcsípte az utolsó továbbjutó pozíciót. […]

Read More

Rio 2016 – Kozák Danuta futamgyőzelemmel kezdett egyesben

A K-1 500 méteren címvédésre készülő Kozák Danuta megnyerte szerdai előfutamát, s a középfutamban folytatja szereplését a riói olimpián. Az UTE 29 éves kajakosa, aki a Szabó Gabriellával aratott keddi diadal után immár háromszoros olimpiai bajnok, favorithoz méltó, magabiztos versenyzéssel győzött. Ebben a számban nem lehetett egyből a döntőbe kerülni, a futamok első öt-öt helyezettje, […]

Read More

Rio 2016 – Másodikként középfutamban a Tótka, Molnár kajakos duó

A Tótka Sándor, Molnár Péter kajakos duó a második helyen végzett a 200 méter szerdai első előfutamában, így a középfutamba jutott a riói olimpián. A világbajnoki címvédő kettős, amely a válogatót megnyerő, de utóbb doppinggyanú miatt az utazók közül kizárt Horváth Bence és Szomolányi Máté helyett jutott az utolsó pillanatban indulási joghoz, jól versenyzett, s […]

Read More

Rio 2016 – Hajdu Jonatán remek bemutatkozása

A kenu egyesek 200 méteres versenyében érdekelt Hajdu Jonatán második lett szerdai előfutamában, s a később sorra kerülő középfutamban folytatja szereplését a riói olimpián.  A Dunaferr 20 éves ifjúsági világbajnoka remekül versenyzett, s csak az orosz Andrej Krajtor tudta megelőzni. Ebben a számban nem lehetett egyből a döntőbe kerülni, a futamok első öt-öt helyezettje, valamint […]

Read More

Rio 2016 – Harmadik hellyel kezdett a Hufnágel, Ceiner kajakos duó

A Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin kajakos duó harmadik lett szerdai előfutamában, s így a később sorra kerülő középfutamban folytatja a szereplését 1000 méteren a riói olimpián. A honvédos kettős, amely 2013-ban és 2014-ben U23-as világbajnokságot nyert ebben a számban, a vb-címvédő német Max Rendschmidt, Marcus Gross párossal lapátolt egy futamban, utóbbi hajó magabiztosan nyert, s […]

Read More

Overdose: A lehető legjobb tréning volt a Mecsekre

Bejött Strider Zoltán terve, a lehető legjobbat tesztelték a Mecsek Rallyera. Az elmúlt hétvégén, a Baranya Kupa keretein belül alkalma nyílt arra, hogy szinte ugyanazokon a pályákon gyakorolhassa a megfelelő íveket, taktikát, mint ami majd az októberi ORB futamon vár rá. Igaz, most még „csak” a Trabanttal, és az alkalmi navigátorával, Vig Sándorral, ősszel pedig majd a Mitsubishivel, és állandő segítőjével, Koch Péterrel. De így is nagyon tanulságos volt ez a verseny.

Read More