A Recco is megkezdte

Az olasz sztárcsapat is elkezdte a felkészülést az új szezonra. Csak néhány változás van a tavalyi BL győztes együtteshez képest az együttesben. Andrea Fondelli, és Matteo Iocchi Gratta is új arc a csapatban. Természetesen a spliti Eb-n szereplők nélkül kezdte meg a ligúr csapat az edzéseket, így Zalánki Gergő is később csatlakozik. „Az Európa-bajnokságon szereplő […]

Read More

Sukno: igazán együtt voltunk

A BL-győztes vezetőedző elmondta, hogyan tudta megnyerni a sorozatot csapata. Minden trófeát begyújtött a Pro Recco, ahol elindult. Az elmúlt hétvégén pedig a BL serleg is az övék lett. Most a vezetőedző értékelte a szezont: „A BL-ben remek szezonunk volt, ez a trófeáa nagy öröm mindannyiunk számára – mondta Sukno, aki június 30-án lesz 32 […]

Read More

Olaszország tetején Zalánki Gergő és a Pro Recco!

Olasz bajnok lett Zalánki Gergő és a Pro Recco. Fotó: prorecco Gólszegény meccsen húzta be a Pro Recco a Brescia ellen a talján döntő harmadik meccsét, ezzel harmincnegyedszer lett olasz bajnok. Zalánki Gergő egy gólt dobott a mérkőzésen. A Recco előtt még egy nagy feladat áll, hiszen jövő héten a Bajnokok Ligája Final Eight-ben játszanak. […]

Read More

Zalánki vezetésével, olasz kupagyőztes a Recco!

Megvan az első trófeája a Pro Reccóban a magyar válogatott klasszisnak. Fotó: prorecco.it Három góllal járult hozzá a Recco kupagyőzelméhez Zalánki Gergő. A sztárcsapata  rivális Bresciát verte 8-7-re. Olasz Kupa, döntő: Brescia – Pro Recco 7-8 (1-1, 2-3, 0-2, 4-2) AN BRESCIA: Tesanovic, Dolce 2, C. Presciutti 1, Costantin Bicari 1, Lazic 2, Vapenski, Renzuto […]

Read More

Olasz bajnokság: Zalánki vezetésével győzött a Pro Recco

Tíz góllal legyőzte az Ortigia csapatát a a Recco. Fotó: prorecco.it / archív Nem jelentett gondot az Ortigia legyőzése Zalánkiéknak. Kiválóságunk négy góllal járult hozzá a győzelemhez, és ezzel a mezőny legeredményesebbje volt. Olasz bajnokság, 13. forduló: Ortigia – Pro Recco 3-13 (2-5, 0-3, 0-3, 1-2) Gólszerzők: Klikovac 1, Gallo 1, Vidovics 1 ill. Zalánki […]

Read More

Olasz bajnokság: Zalánki gólja is kellett a Recco könnyed győzelméhez

Ismét egy gólt szerzett Zalánki az olasz bajnokságban. 8-5-re legyőzte a Recco a Cataniát, így továbbra is 100%-os a pontvadászatban. Olasz bajnokság, 3. forduló eredmények: Pro Recco-Catania 8:5 (2:1, 2:0, 2:1, 2:3) Gólsszerzők: Di Fulvio 3, Loncsar 2, Zalánki, Hallock, Cannella, ill. Privitera 2, La Rosa, Banicsevics, Catania További eredmények: Ortigia-Posillipo 9:3 (1:0, 2:0, 4:2, […]

Read More

Olasz bajnokság: Zalánki góllal mutatkozott be

Rögtön góllal debütált Zalánki. Az olasz bajnokság is megkezdődött. Az első körben Zalánki Gergő és csapata 24-3-ra verte a Laziot. A magyar pólós egy góllal vette ki a sikerből a részét. Olasz bajnokság, 1. forduló: Pro Recco-Lazio 24-3 (7-0, 4-1, 7-2, 6-0) Gólszerzők: Younger 5, Di Fulvio 5, Echenique 3, Hallock 3, N. Presciutti 2, […]

Read More

Újabb igazolás a Reccónál

A Bresciától csábította el az olasz válogatott pólóst a sztárklub. Fotó: prorecco.it / facebook Zalánki Gergő után, Giacomo Cannella is a Pro Reccoban fog játszani.A Bresciától elcsábított pólós az olasz válogatottban is megfordult. A 24 éves játékos a harmadik idei igazolása a klubnak, hiszen vezetőedzői ponton is változás történt, Gabi Hernandez helyett, Sandro Sukno érkezett.

Read More

Zalánki Gergő a Pro Reccoba igazolt – hivatalos

Az olasz sztárklub közösségi oldalán jelentette be a magyar válogatott pólós érkezését. Hivatalossá vált, hogy Zalánki Gergő légiósnak áll. A balkezes klasszis Dusan Mandics pótlására érkezik a Reccóba. A Pro Recco az egyik leghíresebb klub: minden vízilabdázó arról álmodik, hogy itt játsszon – hangsúlyozta Zalánki, aki többek között hozzátette, hogy meg szeretne nyerni mindent a […]

Read More

Így búcsúzik a szerb klasszis a Reccótól

Meghatóan köszönt el az olasz klubtól Dusan Mandics. Fotó: prorecco.it / archív Mint ismeretes, Dusan Mandics a Pro Reccóból a Novi Beográd játékosa lesz a következő szezonban. Most el is búcsúzott az olasz csapatától: Mindent megtettem, hogy a lehető legjobban búcsúzzam, és ez így is történt: a Bajnokok Ligája trófea visszatért Reccoba. Köszönet a csapatnak, […]

Read More

Hiába a BL győzelem, távozik a Recco edzője

Gabi Hernandez elhagyja a Reccót, több jelölt is pályázik a kispadra. Fotó: prorecco.it / facebook Hektikus idényen van túl az olasz sztárcsapat, hiszen hiába nyerte meg a Bajnokok Ligáját a Pro Recco, a hazai bajnokságot 14 év után bukta el. Most pedig hivatalos közleményben jelentette be a klub, hogy az edző, Gabi Hernandez távozik. A […]

Read More

Nem igazol el a Pro Recco ásza

Úgy néz ki, a szezon végeztével is marad a Pro Recco kötelékében Aleksandar Ivovics. Fotó: prorecco.it archív Mint ismeretes, az elmúlt napokban felröppentek olyan hírek, hogy a montenegrói Aleksandar Ivovics 2010 után klubot válthat. A Novi Beograd kereste meg a pólóst, de most kiderült, új szerződést írhat alá a olasz csapattal. Vladimir Vujaszinovics a Novi […]

Read More

A Pro Recco hamarosan visszatér legendás medencéjébe

Csaknem tíz év után játszhat ismét meccset a ligúr csapat a Punta Sant’ Anna medencében. A Pro Recco a 2020/2021-es idényben hazai meccsei helyszínéül a PUnta Sant’ Anna uszodát adta meg. A Bajnokok Ligája nyolcas döntőjének tavaly adott volna helyet a nyitott uszoda, az elmaradt esemény ellenére felújították így lehetőséget ad a fűtött medence a […]

Read More

Festői környezetben a Pro Recco

Szardínián kezdte meg a ligúr csapat a felkészülést. Új vezetőedzővel és megújul csapattal vetette bele magát a munkába a Pro Recco. Gabi Hernandez tréner segítői, Giacomo Pastorino és Francesco Rizzo lett. A Recco két hétig, augusztus 21. és szeptember 4. között készül Olbiában. A Pro Recco csapata a 2020/2021-es szezonra: Marko Bijac, Tommaso Negri, Aleksandar […]

Read More

A szükség nagy úr: a Pro Recco kénytelen lehet igazolni

Az olasz sztárklub az amerikai válogatottat nézhette ki. Fotó: news.stanford.edu Mivel Matteo Aicardi vállporoblémái miatt kidőlt és nem tudni mennyi időt kell kihagynia, így a Pro Recconak is lépnie kell. Az új center pedig az amerikai válogatott Ben Hollock lehet. A 23 éves pólós éppenhogy befejezte tanulmányait a Stanford Egyetemen. Gólerősségét mi sem jelezi jobban, […]

Read More

Átigazolás: a Fradiból igazolt a Pro Recco

Jövőre Aaron Younger már a Pro Reccót fogja erősíteni. Mint többször írtunk róla, a hír most vált hivatalossá, a Pro Recco hivatalos oldalán jelentette be Aaron Younger érkezését. “Nagyon megtiszteltetés volt a Pro Recco hívása – mondta a bombázó -. Ez a világ egyik legjobb klubja, bajnok csapat, amelyet minden szezonban megpróbálnak legyőzni: Egy játékos […]

Read More

A szerbek klasszisa marad a Reccóban

Eldőlt, hogy Dusan Mandics még egy szezonig marad a ligúr klubnál. Mint ismeretes, Filip Filipovics távozik a Pro Reccótól. A másik szerb ász azonban nem hagyja el a klubot, Dusan Mandics még egy szezonig biztos marad a csapat kötelékében. Nagy változásokon megy keresztül a Recco, hiszen Ratko Rudics helyett Gabriel Hernandez lesz a csapat trénere […]

Read More

Megvan a Pro Recco új edzője!

Ratko Rudicsot Gabriel Hernandez váltja a ligúr klub kispadján. Az elmúlt napokban röpködtek a nevek a Pro Recco kispadja körül. Végül megszületett a döntés, és Gabriel Hernandezt nevezték ki a csapat trénerévé, aki legutóbb a spanyol válogatott kispadján ült – számolt be a Pro Recco hivatalos oldala a hírről. Gabi 1975-ben született Barcelonában. Trénerként 2011-ben […]

Read More

Rudics visszavonul, új edző a láthatáron a Reccónál

Napról-napra változik az olasz sztárklubnál a helyzet. Mint ismeretes, Ratko Rudics elhagyja a ligúr klub kispadját. A sztáredző nem hagyja el a sportágat, de edző már biztos nem lesz. Mint megírtuk röpködnek a nevek, felvetődött Carlo Silipo neve is, de egy napja már a spanyolok volt szövetségi kapitánya is, Gabi Hernandez jó eséllyel pályázik a […]

Read More

Koronavírus: Pro Recco legendás edzője már a nyári pólóról álmodik

Jó lenne, ha nyáron lenne vízilabda – véli Ratko Rudics. Fotó: prorecco.it /archív A koronavírus-járvány miatt Olaszországban ragadt a 70 éves tréner, de így egyik hobbijának tud hódolni a festészetnek. Mint a waterpoloitaly-nak elmondta, volt már ilyen szorult helyzetben, a balkáni háború során. Az olimpia halasztására számított a tréner, nem érte váratlanul. A nyári pólóról […]

Read More