Indulhat a harc a kiemelésekért

Két fővárosi és két keleti csapat küzd majd a hazai pályás helyezésekért a Fezen Hungarian Football League (HFL) 6. fordulójában. A cím gyakorlatilag helyes kifejezéssel él, hiszen már a HFL alapszakaszának hajrájában vagyunk, ahol már körvonalazódtak az erőviszonyok. A rájátszásba …

Read more

Read More

Nagy hazatérő – Amerikából igazolt az Eger

tothbendeguzMegvan a hevesi együttes tizennegyedik játékosa a következő idényre. Decker Ádám, Hosnyánszky Norbert, Sztrahinja Rasovics, Angelosz Vlahopulosz, Marko Avramovics, Valics Bence, Biros Barnabás, Csiszár Boldizsár, Kürti Dominik, Magyar Márton, Sánta Dániel, Gyárfás Tamás és Lukács Dorián mellé most egy újabb név párosult – jelentette be az Eger hivatalos honlapja. Az Eger Tóth Bendegúzt csábította haza, […]

Read More

Íme, a BL negyeddöntő párosítása – parádés meccsek már a legjobb nyolc között

bl2017052813A tavalyi döntő már a genovai döntő első napján megismétlődik, az Egerre spanyol ellenfél vár. Szerdán lezárult a Bl főtáblája. A legjobb nyolc közé végül: két magyar (Szolnok, Eger), két olasz (Pro Recco, Brescia), egy spanyol (Barceloneta), egy horvát (Jug Dubrovnik) egy görög (Olympiakosz) és egy német csapat (Spandau) jutott. A kiírás értelmében a főtábla […]

Read More

Huszonegy pontos szabálymódosító javaslatot dolgoztak ki

vizilabda altalanos02Négy éven belül másodszor rendezett világkonferenciát a vízilabdáról a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) – ezúttal Budapesten gyűltek össze a sportág szereplői, s a technikai bizottság tagjai 21 pontos szabálymódosító javaslatot terjesztettek elő. A háromnapos eseményt követő sajtótájékoztatón Julio Maglione, a FINA elnöke közölte: a sportág jövőjét nagyban befolyásoló előadásokon és egyeztetéseken vannak túl. “Most ismét […]

Read More

Euro Kupa – Megvédte címét a Ferencváros!

ftccsapat20170901Kettős győzelemmel lett Euro Kupa-győztes Ferencváros csapata. A finálé visszavágóján a Sportmanagment együttesét győzte le három góllal. A tavalyi siker után, idén megvédte címét a Ferencváros a másodikszámú európai kupaporondon. Izgalmasan alakult a mérkőzés, bár 4-0-ra elhúzott a magyar együttes, de a fordulás után visszajött a meccsbe a hazai csapat, úgy hogy Baraldi révén 4-4 volt […]

Read More

Férfi válogatott: döntetlen az Európa Kupa nyitányán

Budapest, 2017. július 25.
Az orosz Alekszej Bugajcsuk (b) és Vámos Márton (j) a férfi vízilabdatorna negyeddöntõjében játszott Magyarország - Oroszország mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 25-én. A magyar válogatott 14-5-re gyõzött.
MTI Fotó: Czagány BalázsFontos pontot szerzett egy hullámzó meccsen Märcz Tamás együttese a görögök ellen.  Az Európa Kupa első meccse a magyar válogatotté volt, mely a görögök ellen ugrott vízbe. Märcz Tamás próbálgatja a jövő csapatát a hazai vb után, ahogy nyilatkozta a torna előtt.  Ez mai ellenfelünkről nem mondható el, hiszen szinte a budapesti vb játékosok szerepeltek a […]

Read More

Bajnokok Ligája: egri győzelem – továbbjutás küszöbén a csapat

Eger201801Az Egernek nem okozott gondott a Sabadell legyőzése a BL 11. körének zárómérkőzésén. Nem okozott gondot a spanyol túra az Egernek, hiszen nyolc góllal győzött a hevesi együttes a Sabdell ellen. A mérkőzésen Rasovics és Hosnyánszky kilenc gólt szerzett. A győzelemmel az Eger három fordulóval a főtábla vége előtt nagy lépést tett a nyolcas döntő felé. CN Sabadell […]

Read More

Rangadóval érkezik a Bajnokok Ligája

BatoriBenceSzolnokNagy, de nemes feladat előtt a Szolnok. Az OSC Bresciába látogat, az Eger furcsa időpontban játszik. Már a 11. kört rendezik meg a főtáblán szombaton és vasárnap a BL-ben. Nos, a címvédő Szolnok a Pro Reccohoz látogat. Azaz a csoportelső a harmadikat fogadja. A két csapat között hat egység az eltérés. Érdekesség, hogy a Tisza-partiak […]

Read More

Märcz Tamás: nem erre számítottam

Debrecen, 2018. március 20.
Märcz Tamás szövetségi kapitány a vízilabda férfi világliga európai selejtezõjében játszott Magyarország - Hollandia mérkõzésén a Debreceni Sportuszodában 2018. március 20-án. Magyarország-Hollandia 13-1.
MTI Fotó: Czeglédi ZsoltA fölényesen megnyert mérkőzés után, értékelte a szövetségi kapitányunk a hollandok ellen látottakat. Märcz Tamás az M4 Sport-nak: “Fájni nem fájt, hogy ennyivel nyertünk. Nincs ekkora különbség a két csapat között. Kicsit fáradtak voltak a hollandok, ezt is mondta az edzőjük, nem tudtak felpörögni. A mi játékosaink ezzel szemben, egyre jobb formába kerülnek, ahogy megy […]

Read More

Utánpótlás: nívós torna lesz az U15-ös válogatottunk számára

uttanpotlastorna01Európa legjobb csapatai lesznek jelen március végén Olaszországban, köztük a magyar is. Íme, a program. Öt válogatott fog megküzdeni március végén Olaszországban. Mint a wpdworld.com kiemeli, a legjobb utánpótlás csapatok lesznek jelen majd Pozzuoliban. Mint ismeretes, a LEN a közel jövőben az U15-ös válogatotaknak is kontinenstornát rendez majd. A torna pedig remek esemény lehet, hogy megtárgyalják […]

Read More

MozduljRá Budapest!

Hallgatói Világfórumot rendezhet a sportról 2020-ban a Testnevelési Egyetem

 

Nagy sportszakmai elismerés Magyarország számára, hogy szombaton Lausanne-ban a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) a MEFS-TE pályázatát ítélte a legjobbnak, így Magyarország, Budapest nyerte el a világ legnagyobb egyetemi sportról szóló eseményének, a „XV. FISU Fórum 2020” rendezési jogát.

 

 

A MozduljRá! Program keretében a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) a Testnevelési Egyetemmel (TE) közösen nyerte el a 2020-as, kétévente megrendezésre kerülő FISU Fórum rendezési jogát, a 174 országot tömörítő világszervezet Universiade utáni második legnagyobb eseményére. A megújuló Testnevelési Egyetemen a fiataloknak és fiatalokról szóló találkozón a FISU 70-80 tagországából érkező mintegy 400 fő részvételével egyeztetik elképzeléseiket az egyetemi sport jövőjéről, a felmerülő problémákról, ahol a tapasztalatcserék során követendő példákat és jó gyakorlatokat is megismernek majd, köztük a magyar „Diákváros Koncepciót” is.

A pályázatot március 3-án délelőtt a FISU legfelső döntéshozó szerve előtt prezentálta dr. Székely Mózes a MEFS főtitkára és dr. Kádár Judit, a TE Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője. A prezentációt Oleg Matytsin a FISU elnöke és Verena Burk a FISU Oktatási Bizottságának elnöke a pályázók mezőnyéből szakmailag különösen kimagaslónak értékelte, így Ukrajnát magunk mögé utasítva Budapest nyerte el a 2020-as rendezési jogot (Ukrajnának a 2022-es időpontot ítélték oda).

Prof Dr. h. c. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora a 2020-as FISU Fórum megrendezése kapcsán kifejtette:

„A Testnevelési Egyetem szakmailag a világ élvonalába tartozik, így nagy öröm számunkra, hogy megrendezhetjük a világ egyik legnagyobb sportszakmai konferenciáját. Külön megjegyzem, hogy a FISU Fórumon fontos cél a fiatal szakemberek közötti kapcsolatok erősítése, szakmai tudásuk fejlesztése, amely a TE egyik legfontosabb feladata. 2020-ra az Egyetemünk infrastruktúrájában is megújul, így méltó módon fogadhatjuk majd mintegy 80 ország delegáltjait.”

Prof Dr. Kiss Ádám, a MEFS elnökeként nagy örömmel fogadta a hírt:

„Nagy megbecsülés ez a magyar egyetemi sport egész családja számára! Nagyon fontos lenne számunkra, hogy Magyarországon ezen esemény eredményeként is minél több hallgató számára legyen a mindennapok része a heti 3×45 perc mozgás, hiszen e nélkül a jövő generációinak egészsége nem fenntartható.”

 

Budapest, 2018. március 5.

 

#FISUForum2020 #egyetemisport #FISU #MEFS #TestnevelésiEgyetem #TF

Read More

Nézőszámok a férfi Ob I-ben – Élre állt az Eger

eger2018nezokAz Eger nemcsak az alapszakasz-győztes lett, toronymagasan a hevesi városban jártak ki legtöbben mérkőzésekre a férfi Ob I alapszakaszában. Összegeztük a nézőszámokat 14. forduló után… Fotó: egrivizilabda klub / facebook Mint ahogy az elmúlt szezonokban is szokásunk volt, most is megnéztük a nézőszámokat, hogyan állnak az alapszakasz után a férfi Ob I-ben. Ami az átlagnézőszámot […]

Read More