Egy hónap múlva kezdődik a budapesti kick-box vb

Megkezdődött a jegyértékesítés a november 6. és 11. között sorra kerülő budapesti kick-box világbajnokságra. A BOK (volt Syma) Sportcsarnokban megrendezendő esemény egyedülálló lesz a sportág történetében, hiszen korábban soha nem fordult elő, hogy valamennyi szakág világbajnokságát egy helyen és egy időben rendezzék.

 

Májusban döntött a kick-box világszövetség, a WAKO arról, hogy sporttörténelmi „dupla” világbajnokságnak adhat otthont Magyarország. A hét szakág miatt a kétévenkénti vb-ket hagyományosan két helyszínen és időpontban rendezik meg, ám ezúttal – Brazília visszalépése okán – valamennyi szabályrendszer legjobbjai a magyar fővárosban találkoznak egy hónap múlva.

A Magyar Kick-Box Szakszövetség eredetileg a pointfighting, a kick-light és a full-contact világbajnokságot bonyolította volna le, ám a világszövetség vezetőinek felkérésére a szervezők elvállalták, hogy a light-contact, a low-kick, a K1 és a zenés formagyakorlat versenyszámait is programra tűzik.

A hatalmas sportolói létszámot – várhatóan 60 ország közel 2000 versenyzőjét – felvonultató vb november 6-án, hétfőn délelőtt 10 órakor a megnyitó ünnepséggel kezdődik, majd megindulnak a selejtezők. Az egész héten át tartó küzdelmeket szombaton 19 órától látványos gála zárja kiemelt döntőkkel.

A világbajnokság valamennyi napjára vásárolhatók már jegyek az eventim.hu online felületén: http://www.eventim.hu/hu/jegyek/wako-world-kickboxing-championships-budapest-bok-csarnok-volt-syma-474084/event.html

Read More

Színvonalas döntők, szoros összevetések

Öt versenyszámot rendeztek vasárnap a Kiskunhalason rendezett XXXIV. Országos Díjugrató Tenyészverseny utolsó, a döntők napján. Két betétszámmal indult a nap és aztán jöttek az 5-6 éves, majd az utánpótlás lovak döntői. Jellemzően az előző napokon is jól teljesítő párosok döntötték el a végeredményt. A kiskunhalasiak képviselői is szépen helytálltak. Az utánpótlás lovaknál a Fazekas István (Határőr Dózsa SE) lovagolta Cessna lett a legjobb magyar tenyésztésű ló.

tenyesz2

Négy hibátlan eredmény született a 120 cm-es alappályán az ötévesek döntőjében, így ők összevetésben döntötték el az első négy hely sorsát. Először egy kiskunhalasi lovas, Füzér Flóra (Kiskunhalasi LTSE) lépett pályára Chiarával. A páros hibátlanul, jó tempóban fejezte be a kört, de az utána következő Reischl Márton(Vajtai Elit LCSE) Heaven of Romance-szal jobb időt ment szintén hiba nélkül, akit még jobb idős hibátlan eredménnyel fölözött Kovács Henri (Morris Lovas SE) Qiuntero-val. Az utolsóként összevető Horváth Balázs összeszedett, gyors tempója és hiba nélküli lovaglása Licant, a 2012-es születésű pej mént (apa Legolas, anya Ranny) segítette az első helyre 2017-ben az ötévesek között.

tenyesz11 2

Horváth Balázs:„Két hónapja lovagolom Licant. Az alappályán azért előfordult szerencsénk is, de az összevetésben minden rendben ment. Nyilván ez egy kiszorított helyzetet teremtett, hiszen előttem jól kifutották az időt. A célba érkezés után rögtön az eredménykivetítőt néztem, mert éreztem, hogy szoros volt. Harminchatszázad másodperc kellett most a győzelemhez.”

PCDSC5980tenyesz3

A hatéveseknél is nagy verseny alakult, igaz az elsőség nem volt kérdéses, mert egyetlen hibátlanként a Czékus Zoltán (Kisteleki LE) lovagolta Ricola megszerezte az első helyet a 125 cm-es pályán. A páros mind a három napon hibátlan eredményt produkált így biztosan nyerte a 6 éves korosztályt a Chacas apaságú és Romania II anyaságú sötétpej kanca.

tenyesz6

Czékus Zoltán: „Nehezebbek a pályák, mint tavaly, de ezt nem csak a hatévesekre értem, hanem az összes korosztályra. A vonalvezetések nagyobb felkészültséget igényeltek az elmúlt esztendőknél. Ricola jó formában van és jellemzője, hogy nem hullámzó a teljesítménye, képes tartani, ha megy neki. Így történt ez most három napon át a kiskunhalasi versenyen. Természetesen nagyon örülök, hogy megkímélt az összevetéstől.”

tenyesz5

A másodiktól a nyolcadik helyig viszont nem voltak ilyen szerencsések a lovasok, ugyanis ott a helyezések eldöntésére összevetést rendeztek, mivel valamennyiüknek négy hibapontjuk volt. Ennek persze a közönség örült, hiszen kiélezett végjátékot látott a további helyezésekért. Ebből a ráadásból Jármy Vince került ki legjobban. A Némethy Bertalan Alapítvány lovasa ezüstéremhez segítette JB Koronaőr nevű lovát. A harmadik helyet Ziva érte el Marton András (Airvent LC) közreműködésével a hatéveseknél.

tenyesz13 2

Az utánpótlás lovaknál négyen maradtak talpon hibátlan eredménnyel a döntőben, ezért ők ráadásként összevetésben döntötték el a végeredményt. Először Kovács Henri (Morris Lovas SE) vetett össze Kyara van Het Netehof 16 nevű 7 éves sárga kancájával, korosztálya egyetlen hibátlanjaként. A párosnak 135 cm-en kellett menniük és ismét hibátlanok lettek. Az öt centis emelés után a három hibátlan 8 éves ló következett. Közülük Szentirmai Péter (Bábolna SE) 2009-es születésű pej kancája, Express (apa Tangelo van De Zuuthoeve, anya Olga)  volt a leggyorsabb hibátlan. A címképen a győztes páros eredményhirdetés közben látható. A harmadik helyre Faluhelyi Ádám (Ceglédi LK) Cariba Dam nevű lovát hozta. Az összevetés és a szám negyedik helyét Cessna szerezte, meg akit egy helyi lovas, Fazekas István lovagolt. Egy apróságon múlott csak az érem, az egyébként előző napokon mindig dobogós kettősnek.

PCDSC9777tenyesz3 1

Szentirmai Péter: „Nagyon örülök a sikernek. Végig  jókat ment a három nap során Express. Ahogy a neve is utal rá, ő egy alapvetően gyors ló, úgyhogy nem nagyion kellett biztatni. Az összevetésben nagyon éles fordulókkal próbáltam rövidíteni a pálya vonalát. Ezeket a hirtelen fordulókat otthon jó néhányszor gyakoroltuk Expresszel. Egyébként jó rendezést produkált megint Kiskunhalas, öröm volt itt versenyezni, pláne így, hogy nyertünk.”

tenyesz17

A nap során két betét show-számot is rendeztek Kiskunhalason. Az első 110 cm-es számot Jován Richárd(Mezőhegyesi Ménes KH SE) nyerte Iringóval. A másik 120 cm-es pályát Burucs Barna (Castília Kft.) Chacco Bellával hozta első helyen.

A háromnapos versenyt szakmailag végig követte zsűritagként Szebényi Dániel, a díjugrató szakág elnökségi tagja.”Tudatosan emeltük a színvonalat és szakági szinten döntöttünk még az elmúlt évben erről. Mind magasságban, mind pedig a pályák vonalvezetésében nehezebbé tettük a lovak versenyét. Kell ez a sportág fejlődéséhez és a pályák építése jól lekövette a szakmai döntésünket. Az pedig örömteli, hogy az alappályákon történt hibátlan lovaglások sora és az összevetések színvonala igazolta döntésünket.”

Az utánpótlás lovak döntőjét a DigiSport TV rögzítette és az 1-es csatornáján, ma este (október 10.) 21 óra 45 perces kezdettel közvetíti. Aki erről lemaradna, annak pótlási lehetősége lesz október 11-én, szerdán a DigiSport 2-n 23 óra 05 perces kezdettel. A Halas Televízió kedd esti sporthíradójában számol be összefoglalóval az eseményről és a szerdán megjelenő Halasi Tükörben is olvashatnak a tenyészversenyről.

Fotó és szöveg: Kovács Iván

Read More

A Szolnok új főszponzorra talált

Szolnok, 2017. február 8.
A szolnoki Andrija Prlainovic (fehérben) és Rémi Saudadier, a Spandau játékosa a férfi vízilabda Bajnokok Ligája A csoportjának 5. fordulójában játszott Szolnoki Dózsa-Közgép - Spandau találkozón a tiszaligeti Vízilabda Arénában Szolnokon 2017. február 8-án.
MTI Fotó: Mészáros JánosMagyarország legnagyobb vállalata lesz a főtámogatója az új szezontól a Bajnokok Ligája-győztes Szolnok férfi vízilabdacsapatának. “A legnagyobb állt a legjobb mellé, amikor aláírtuk a megállapodásunkat a Szolnoki Vízilabda SC-vel, amelynek így a MOL-csoport lett a kiemelt főtámogatója” – kommentálta a szerződéskötést Szollár Domonkos, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója, hozzátéve, hogy az olajipari cég számára rendkívül fontosak […]

Read More

Báki Alex már érmes

Nem a legjobban alakult a junior ökölvívó-válogatott negyedik napja a kaposvári Európa-bajnokságon, noha Báki Alex már érmes. Összesen kilenc magyar lépett szorítóba, közülük heten vereséget szenvedtek. Nyolcan a biztos bronzérmet jelentő negyeddöntőért küzdöttek, a kilencedik, Felföldi László most mutatkozott be. … Bővebben

Read More