Alonsónak majdnem sikerült

A McLaren-Honda spanyol versenyzője, Fernando Alonso feltekerhette motorját az Abu-dzabi Nagydíj utolsó köreire és tett egy próbát a szezonzáró leggyorsabb körének megfutására. A kétszeres világbajnok kis híján teljesítette a „célt”!

Read More

Alonso végre tisztán nyert, és vitt is mindent, ami csak elérhető volt – VIDEÓ

Ahogy az lenni szokott, a Formula1.com erre a versenyhétvégére is megszavaztatta az aktuális kedvenc futamot, melyből ezúttal Fernando Alonso nagy napja jött ki győztesen. A 2008-as „megrendezett” spanyol győzelem után a 2010-es elsőség tiszta küzdelem gyümölcse volt. Alonso szokásához híven mindent beleadott. Ennek eredménye, hogy a pole után egyetlen körre sem adta ki a kezéből a vezetést. Megfutotta a leggyorsabb kört és megszerezte a győzelmet is… Bár valóban mindent vitt, amit csak lehetett, domináns győzelemről nem volt szó, hiszen Sebastian Vettel 0.292 másodperccel mögötte ért célba… és a futamon is történt egy s más… Ennek a versenynek állít emléket a Formula1.com hivatalos összefoglalója, mely ITT MEGTEKINTHETŐ. Jó nosztalgiázást kívánunk! Alább néhány fotó a hétvégről.

Read More

Ecclestone rendre intette a túl nyíltan bíráló Vetteléket…

Az F1-et irányító brit Lewis Hamiltont, Nico Rosberget, Fernando Alonsót, Sebastian Vettelt, valamint Toto Wolffot, Niki Laudát, Christian Hornert és Maurizio Arrivabenét hívta meg arra az Olasz Nagydíj két pénteki szabadedzése között megejtett találkozóra, melynek témáját a spái defektjei után sokat bírált Pirelli jelentette. A Motorsport információi szerint az egyeztetést azért tartotta szükségesnek Bernie Ecclestone, mert Sebastian Vettel és egyes versenyzőtársai két hete a sajtó nyilvánossága előtt élesen bírálták az F1 gumibeszállítójának munkáját. Hogy a brit üzletember kinek az oldalán áll a kérdésben, már csütörtökön kiderült: akkor az általa irányított FOM adott ki közleményt, melyben hangsúlyozták, teljes mértékben megbíznak a Pirelliben. Ecclestone most elárulta, arra kérte a résztvevőket, hogy amennyiben problémájuk adódik a milánói céggel, arról a jövőben ne a mikrofonok előtt, hanem inkább zárt ajtók mögött beszéljenek. „Ha én veszek valamit, ami nem működik, akkor annál fogok panaszkodni, akitől azt vettem, nem pedig nyilvánosan. Szeretném, ha előbb gondolkodnának, és ha bármilyen gondjuk van, akkor azt a problémák előidézőivel kell megbeszélniük. Ennyi az egész. Ők is értették ezt” – nyilatkozta Ecclestone. Majd hozzátette, Vettel kirohanását ugyanakkor megérti. „Sebastian feldúlt volt, éppen csak kiszállt az autóból, és amikor úgy van, hogy harmadik leszel, majd hirtelen minden kicsúszik a kezedből, nyilván nem köszönöd meg istennek, hogy ez történt. Te és én is ugyanígy viselkedtünk volna” – mondta az őt faggató riporternek. Miközben Ecclestone-ról köztudott, hogy kereskedelmi szempontból a Pirellit tartja az F1 ideális gumibeszállítójának, mostani reakcióiból az is egyértelműnek tűnik, mennyi esélye lesz a beszállítói pozícióra szintén pályázó Michaelinnek az F1-es visszatérésre… Az FIA mindkét gyártó pályázatát elfogadta, a döntést így a FOM-nak kell majd meghoznia ezzel kapcsolatban – s a Pirelli aligha veszíthet. És ezt Ecclestone sem titkolta. „Valóban, nem fogjuk engedni, hogy elmenjenek, mivel jól végzik a dolgukat. Régóta mondogatom nekik, hogy nem szeretnék olyan gumikat, amelyek az egész futamot kibírják. A tőlük telhető legjobbat nyújtják, azt csinálják, amire kértük őket. Képesek lennének olyan gumit is gyártani, amely januártól egészen decemberig tartana” – védelmezte az olaszokat.

Read More