Megszólalt az olimpiai döntő bírója a szabálymizériáról

petikattilaosc01Markáns véleményt és tényt fogalmazott meg a magyar sporttárs. Mint tudvalevő az OSC-Canottieri BL-meccsen nem múlt el nyomtalanul. Az esettel, itt foglalkoztunk bővebben… Most pedig a szabálymizériáról Molnár Pétert is megkérdezték. A riói olimpia döntős bírója így nyilatkozott a Digi Sport-nak: “Annyi történt, hogy elkövetett két hibát két játékvezető, a delegátus pedig mondott egy olyan dolgot, […]

Read More

Rangos elismerést kaphat a legenda

ratkorudics01Négy olimpiát is nyert különböző válogatottakkal a szakvezető, most életműdíjjal jutalmazhatják.  A Nemzetközi Olimpiai Bizottság életműdíjjal jutalmazhatja munkája elismeréseként Ratko Rudicsot. Mint ismeretes, a szakember 1984-ben és 88-ban a jugoszláv, 1988-ban az olasz valamint 2012-ben a horvát válogatottal nyert olimpiát. 2007-ben beválasztották az amerikai Hírességek Csaronokába. Rudics az elsőként kaphatja meg az életműdíjat.

Read More

Egy lépéssel közelebb vagyunk a 2018-as Eb-hez

2018barcelonawpA barcelonai Eb-re a 2. selejtezőkört bonyolították le a hétvégén. Hamarosan kialakul a jövő évi Eb mezőnye… A legjobbak már kvalifikálták magukat a barcelonai eseményre a férfiaknál, így nyolc válogatott – köztük a magyar – ott van a katalán városban megrendezendő kontinenstornán. Azonban még nyolc hely kiadó az Eb-re. Az elmúlt hétvégén két városban a […]

Read More

Felkészülési tornát nyert az UVSE

uvse20167Hibátlan mérleggel nyerte meg az UVSE a négycsapatos tornát. Fotó: UVSE / facebook Ahogy beszámoltunk róla, csütörtöktől egészen szombatig rendeztek a Hajósban az UVSE, a BVSC, a Dunaújváros és a Szentes részvételével egy női felkészülési tornát. Nos, az UVSE mindhárom mérkőzését megnyerte, az Ob I címvédője, így jó ómen lehet a siker a jövőheti rajt […]

Read More

A 2. forduló játékosa: Vámos Márton

Budapest, 2017. július 27.
Vámos Márton a férfi vízilabdatorna elõdöntõjében játszott Görögország - Magyarország mérkõzés végén a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 27-én. A magyar válogatott 7-5-re gyõzött, és bekerült a döntõbe.
MTI Fotó: Czagány BalázsHibátlanul tüzelt a Fradiban játszó balkezes a második körben. Négy lövésből négy gólt szerzett Vámos Márton az újonc Szombathely ellen a férfi Ob I második fordulójában. Így nyugodtan írhatjuk, jól debütált új klubjában. Bár több kiemelkedő teljesítmény született, de az előbb említett két tény elég volt, hogy megválasszuk a kör legjobbjának balkezesünket. A mérkőzésen pedig […]

Read More

A Jug ellenállhatatlanul kezdett

jugpro reccoA Dubrovnik címvédőhöz méltóan kezdte meg a délszláv bajnokságot. Hat góllal volt jobb a Jug Dubrovnik a Jadran Herceg Novinál a délszláv bajnokság nyitófordulójában. A hazaiaknál Jokovics és a friss igazolás, Vincenzo Renzuto volt a legjobb három-három találattal. A Partizán is begyűjtötte a három egységet, még a Posk idegenben fricskázta meg a Rijekát. A Jadran Split […]

Read More

Férfi Ob I: csak hazai sikerek

osc2017082701Nem termett babér a vendég együtteseknek a férfi Ob I második fordulójában. Fotó: Balogh Máté Nyolcból nyolc mérkőzést húztak be a hazaiak a férfi Ob I második körében. Az A-csoporban a Szolnok és a Fradi nagyon megverte elllenfeleit. A címvédő az UVSE ellen gálázott, még a zöld-fehérek az újoncot fektették kétvállra. A Vasas is megszerezte […]

Read More

Férfi Ob I: a Fradi gálázott, a BVSC és az Eger is begyűjtötte a három egységet

ftccsapat20170901A zöld-fehérek otthon győzték le az újoncot, az Eger és a BVSC is otthon szerezte meg második győzelmét a bajnokságban. Négy mérkőzés már véget ért a pontvadászatban. A nyitányon a Szolnok könnyed győzelmet aratott, még a délután folyamán a FTC  a Szombathelyen gázolt át, a legeredményesebb Vámos volt, aki négyből négyszer talált az újonc kapujába, végül […]

Read More

Könnyed szolnoki győzelem a nyitányon

szolnokandrijaprlainovics2017A címvédő biztos sikerrel vette az UVSE elleni mérkőzést a férfi Ob I második fordulójának nyitányán. Fotó: Szolnoki VSC / facebook Andrija Prlainovics vezetésével, aki öt gólt lőtt, a Szolnok 17-6-ra verte az UVSE-t. A mérkőzésen esélyt sem adott a címvédő a liláknak, a félidőben már 8-3 volt a hazaiaknak, aztán a végén rátett még […]

Read More

Nem tett le a magyar válogatottságról az anyai ágon magyar játékos

Alex-GiorgettinapoliAz olaszokkal 2011-ben vb-t nyert klasszis, őszintén beszélt terveiről.Aled Mint ismeretes, a múlt héten itt küzdött a BL pótselejtezőért a Canottieri Napoli a Nyéki Imre uszodában. A csapatban ott játszik az az Alex Giorgetti, aki az olaszokkal vb-t nyert, de már lemondta a válogatottságot és szívesen felhúzná a magyar válogatott sapkáját. Nos, magyarországi látogatása során […]

Read More

Több változással indult az YBL számára a férfi OB I/b-s szezon

ybl2Nemcsak a játékosállományban történt változás a klubnál. Évekig volt a MOM Sport az YBL otthona, azonban a 2017/2018-as szezonban már a III. kerületben kezdte a csapat, nemcsak a pálya, valamint játékosfronton, de az edző személyes is módosult a csapatnál, hiszen Zoufal Norbert lett a tréner. A fenőtt csapat életében a nyár folyamán sok változás történt. […]

Read More

Változás állhat be a délszláv bajnokságban

Vaterpolo-Zvezda mojacrvenazvezdaHosszú idő után lehet ismét változás a Regionális Ligában. A hétvégén kezdődő pontvadászat az elmúlt évekhez képest megerősödhetett a nyáron… Sokszor írtunk már a két szerb együttes, a Partizán Belgrád és a Crvena Zvezda financiális gondjairól vagy éppen az elmúlt szezonban láthattuk a Rijeka gyengélkedését. Említhetnénk még az európai kupákat, melyekben nem éppen vitézkedtek a […]

Read More

Rangos elismerésben részesült Nikola Jaksics

nikolajaksics01Az idén már a Fradiban pólózó játékost volt klubjánál, a Partizánnál sem felejtették el… Mint ismeretes, idén nyáron Nikola Jaksics két éves szerződést kötött a Fradival. Az előző szezonban a szerb válogatott játékos, aki már mindent megnyert 19 (!) évesen a vízilabdában szépen termelte az eredményeket a Partizánnal is. Klubjával begyűjtött két trófeát, még a válogatottal a vb-n harmadik, a […]

Read More

Nem történt szabálymódosítás!

altalanosvizilabdakep01Semmiféle szabálymódosítás nem történt, így nem is kellett senkit sem értesíteni – hangsúlyozta Molnár Tamás. Nagy port kavart az elmúlt napokban a Magyar Vízilabda Szövetség Szakmai Tesületi ülésén elhangzottak. Azaz az OSC-Canottieri Napoli Bajnokok Ligája meccse, ahol két olyan gólt is érvényesnek ítélt az olaszok javára Perisics játékvezető, ami több kérdést vetett fel. Ugyanis, ha […]

Read More

A Honvéd bekezdett – reakciók a Kőér utcából

2017honvedosc01Nagy meglepetést okoztak Vad Lajos-fiai mindjárt a bajnokság elején, hiszen az OSC múlták felül. Fotó: Balogh Máté Tegnap – egy mérkőzés kivételével – elrajtolt a bajnokság. A legnagyobb meglepetést a Honvéd-OSC találkozó okozta, ahol a hazaiak hat góllal is jobbak voltak. A meccs után a háromgólos Manhercz Ádám aláhúzta a hosszabbitas.hu-nak: “Kettőn áll a vásár ilyenkor is. […]

Read More

Hivatalos – Két játékos is megkapta az olasz állampolgárságot

molina01Az argentin balkezes biztos, hogy szerepet kap az olasz válogatottban… Hivatalos formát öltött, miután az Olasz Úszószövetség hivatalos oldalán megjelent a hír, hogy Gonzalo Echenique és Gulliermo Molina megkapta az olasz állampolgárságot. Az argentin balkezes a spanyol válogatottban is megfordult, de játszott a spanyol csapatban is. A jövőben pedig Alessandro Campagna számolhat vele, a hírek […]

Read More

Bombameglepetés – A Honvéd legyőzte az OSC-t

Honved2017041001Rögtön az első fordulóban megszületett a meglepetés, hiszen a kőér utcaiak hat (!) góllal legyőzték az OSC gárdáját. Fotó: Racionet Honvéd / facebook Az A-csoport három mérkőzést rendeztek, hiszen a Kaposvár-Fradi találkozót december 15-re halasztották. A Szolnok címvédőhöz méltóan hengerelt az újonc Szombathely ellen. Érdekesség, hogy a vendégeknél Szeghalmi első meccsén a férfi Ob I-ben […]

Read More