“Szükségünk volt erre a szünetre” – Gattuso

Közel két hét szünetet követően folytatódik a bajnokság és a Milan a Cagliarival csap össze a 21. fordulóban. Gennaro Gattuso, a csapat vezetőedzője megtartotta mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját. Az olasz edző elmondása szerint pont megfelelő időben jött a téli szünet.

“A játékosok azt tették a szünetben, amit kértem tőlük és ennek nagyon örülök. Szükségünk volt erre a szünetre, hogy fizikálisan és mentálisan egyaránt feltöltődjünk. Most kötelességünk, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk. Remélem, hogy sikerül megmutatni, mit vittünk véghez az elmúlt néhány mérkőzésen, mert tetszett, ahogyan a csapat teljesített az utóbbi időszakban. A Cagliari az ellentámadásokban nagyon jó, erőnléti szempontból kemény csapattal állunk szemben. Az ellenfél jó formában van és annyi párbajt kell megnyernünk, amennyit csak lehetséges. Nem szabad elfelejteni, hogy a Cagliari legyőzte az Atalantát is és jól teljesített a Juventus ellen. Nagyszerű meccsre van szükségünk ahhoz, hogy pozitív eredménnyel térjünk haza.” – mondta Gattuso.

“Mentális szempontból fejlődik a csapat, azonban tudom, hogy ez nem elég, bár elég csak a kezdetekre gondolni. Amint először hibázunk, onnantól a csapat teljesen görcsössé válik és ez az, amiben a legjobban kell fejlődnünk, de emellett ott van még a befejezés és a mérkőzések lezárása. Csatárok? Tisztában vagyok a támadóink által szerzett gólok számával. Dolgoznunk kell ezekkel a srácokkal és mindannyiukkal egyénileg foglalkozunk. Ha egyszer vagy kétszer sikerül gólt szerezniük, onnantól már könnyebben fog menni minden. André Silva? Nagyon elszánt. Az én felelősségem, hogy legyen bátorságom lehetőséget adni neki a kezdőcsapatban. Ő még fiatal és fejlődnie kell. Több érdeklődő együttes is kopogtatott az ajtónkon, de a klub kiáll korábbi álláspontja mellett. Az én feladatom, hogy segítsek neki a legtöbbet kihozni magából. Minden játékos nagyon fontos, 43 napon belül 11 mérkőzésünk lesz. Biglia? Nem én vagyok az egyetlen, aki felfedezte a benne rejlő értéket. Nem véletlenül argentin válogatott.”

“Nagyon boldog vagyok, hogy együtt dolgozhatok ezzel a csapattal. Ismerem a játékosokat és tudom, hogy ennél többre képesek. Tisztában vagyok az erősségeikkel és a gyengeségeikkel. Azt mondtam a vezetőségnek, hogy a jelenlegi kerettel szeretnék tovább dolgozni. Locatelli? Beszéltem róla a klubbal. Manuel egy nagyon fontos játékosa a csapatunknak. A szezon egyik legfontosabb mérkőzésén, az Inter elleni kupameccsen kezdőként küldtem pályára. Még fejlődnie kell, de ezt a Milanban fogja elérni. Minden adott számára, hogy nagyszerű játékossá váljon.”

“A jövő? Mérkőzéseket kell nyernünk és jó teljesítményre van szükség. Keményen akarok dolgozni nap mint nap és az idő fogja megmondani, hogy mi fog történni. A játékosok a kezdetektől fogva nagy lelkesedést mutatnak.”

“Ronaldinho? Ő egy olyan srác volt, akit mindenki szeretett. Egyike a világ 10 legjobb játékosának. Sohasem volt dühös és mindig mosolygott.” – tette hozzá.

A Milan ma este 18:00-kor lép pályára a Cagliari otthonában a Serie A 21. fordulójában.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS