Szívdöglesztő modellel ünnepel a bajor sztár

Autó

2016. május 27. péntek, 21:25

Szerző: Mészáros Gergely

A BMW M divízió a vezetés élményét éltető sportautó-legenda megszületésének kerek jubileumán egy ötszáz darabos „30 Years M3” különkiadást gurít le a gyártósorról.

bmwm330yearsm3a

Három évtizeddel ezelőtt, 1986 nyarán a BMW Motorsport GmbH forradalmasította a sportos középkategória szegmensét, azzal, hogy versenypályára fejlesztett technológiát épített be egy utcai tömegmodellbe, s így megszületett az M3-as BMW. Habár ma, 30 évvel később már az ötödik generáció rója a kilométereket – meglehetősen sebesen -, az etalonnak számító bajor sportautó mit sem veszített eredeti, vonzó karakteréből: most is bámulatosan ötvözi a hétköznapi funkcionalitást és a színtiszta versenysport-géneket. Ennek örömére a müncheni autógyártó az idén nyáron egy „30 Years M3” névre keresztelt, ötszáz darabos limitált szériával köszönti a legendás típusát. Nézzük!

bmwm330yearsm3b

A „30 Years M3” az M3 első modellgenerációja iránt mutatott tisztelet jeleként „Macao Blue” mélykék-metál árnyalatú, exkluzív fényezést kapott, mely éppen 30 évvel ezelőtt mutatkozott be az opcióslistán. Emellett a Competition teljesítménynövelő csomaggal is felszerelt külön-széria soros hathengeres motorja immár 450 lóerős, s a 19 lóerős teljesítménytöbblethez adaptív M futómű, módosított vezetési üzemmódok, aktív M differenciálmű és átprogramozott menetstabilizáló is jár. Mindezek együttesen érezhetően keményebb menetdinamikával ruházzák fel az M3-ast, melyet a gyári adatok is bizonyítanak: az extrafelszerelésként rendelhető M duplakuplungos váltóval mindössze 4 másodpercre van szüksége a sportlimuzinnak ahhoz, hogy álló helyzetből elérje a 100 km/h-t.

bmwm330yearsm3g

Ugyanakkor a látványt a 666M kódjelet viselő, csillagküllő dizájnú könnyűfém keréktárcsák, valamint a BMW Individual Magasfényű Shadow Line külső felszereltségi csomag tételei teszik teljessé.

bmwm330yearsm3c

Az utasteret szintén sportos atmoszféra jellemzi, elsősorban a M sportüléseknek köszönhetően. Ezek nemcsak tökéletes tartást biztosítanak, hanem hosszú távon is kiváló utazási komfortot. A vezetőt és az első utast eközben „30 Years M3” logóval ellátott első küszöblécek emlékeztetik a BMW M divízió sportautó-legendájának egyedülálló történetére. A műszerfal szénszálas dekorbetétjét a limitált széria sorszámozott, például „30 Years M3 1/500” feliratú plakettje díszíti, amely a mindössze félezer darabban elkészülő különkiadás exkluzivitását hirdeti. A „30 Years M3” feliratot az első ülések fejtámláiba is belevarrják az alkotók.

bmwm330yearsm3f

A születésnapi BMW M3 „30 Years M3” limitált széria 10 000 euróval emeli meg a típus-specifikus Competition Package teljesítménynövelő csomaggal felszerelt BMW M3 (F30) sportlimuzin listaárát. A különkiadás piaci debütálását 2016 nyarára, napra pontosan az eredeti BMW M3 (E30) legelső aláírt vásárlási szerződésének harmincadik évfordulójára tervezi a BMW.

Forrás: www.formula.hu – RSS