Szerb válogatott – a legenda figyelmeztetett

aleksandarsostar001

A riói játékok koronájának nevezte a vízilabdások aranyát, de a jövőre nézve, keményen figyelmeztet is.aleksandarsostar001

Az egyetlen csapatsportág Szerbiában, mely 2000 óta az érmeket szállítja. A mostani arany pedig teljesen megérdemelt. – hangsúlyozta Aleksandar Sostar a tanjug.rs-nek adott helyzetjelentésében.

Az 52 éves szakember, aki 1988-ban a Jugoszláv válogatott tagjaként nyert olimpiát, majd két évre rá vb-t és Eb-t a szerb vízilabdacsapat aranyát, a riói játékok koronájának nevezte. A szakember ugyanakkor rámutatott: a jövőben nem lesz ennyire egyértelmű a siker, hiszen nagyon nehéz helyzetben vannak a hazai klubjaink.

Mint ismeretes a szerbek 11-6-ra verték az olimpia fináléjában a horvátokat, mely válogatott 2000 óta három bronz és egy ezüstérmet szállított. Tegyük hozzá, Sydneyben még Jugoszlávia, míg az athéni játékokon Szerbia és Montenegró néven indult.

Mint ismeretes ketten, Slobodan Nikics és Zsivko Gocics már lemondta a válogatottságot, de a többi tizenegy játékos vélhetően vállal még egy ciklust Tokióig.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS