Szakosztályok vészhelyzete

Hódmezővásárhely az uszoda veszteségének csökkentése érdekében újra bevezeti a sportbelépőt, a havidíj azonban lehetetlen helyzetbe hozza a Hód Úszó SE-t és a HSÚVC-t is – vallottak róla az érintettek a Délmagyarország online kiadásában.

UP-info Több mint tízmillió forint – egyértelmű, nem babra megy a játék Hódmezővásárhelyen. Az önkormányzati képviselők októberi döntésének értelmében november 1-jétől a vásárhelyi uszodát használó egyesületek tagjainak havi 3300 forintos sportbelépőt kell fizetniük. A határozat az utánpótlás-neveléssel is foglalkozó két úszóegyesületet, a Hód Úszó SE-t és a Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó és Vízilabda Clubot érint, ugyanis a vízilabda-egyesület tagjai már korábban is fizették azt a tao-támogatásból.

uszas_delmagyar

 •  Forrás: delmagyar.hu

„Néhány éve szüntettük meg a sportbelépőt, hogy az egyesületek csökkentsék a tagdíjakat, de ez nem történt meg, ezért úgy döntöttünk, hogy újra bevezetjük. A strandnak is szüksége van a további bevételekre” – indokolt Fekete Ferenc sporttanácsnok a Délmagyarország honlapján. Azt is hozzáfűzte, hogy a 3300 forint kedvezményes ár, amiért annyi ideig tartózkodnak a sportolók a strandon, ameddig akarnak.

Bármi is az indoklás, a két úszóegyesületet váratlanul érte a döntés.

„Nem tudjuk kigazdálkodni az 5500 forintos tagdíjunkból az összeget, de azt ennyivel megemelni sem lehet” – mondta a Csongrád megyei napilap megkeresésére Szentkereszty Szabolcs, a Hód Úszó SE elnöke, akinek a számításai szerint öt-hét millió forint közötti összeget kellene évente fizetni, ám nincs annyi bevételük, hogy finanszírozzák.

Hasonló a helyzet a HSÚVC-ben is.

„Az évi hatmillió forintos költségvetésünket szinte teljesen elvinné a kiadás. A döntés tulajdonképpen a létünket veszélyezteti. Nem tudjuk tagjainkat tovább terhelni, nagy részük így is ingyen tanult meg a Tiszta Szívvel Egyesület által életre hívott nyári, térítésmentes úszótanfolyamon” – nyilatkozta Kenéz László, a klub elnöke.

A helyzet is rávilágít az kiemelt sportágak helyzetére: míg az öt látvány-csapatsportág, a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda és a jégkorong a tao-támogatásoknak köszönhetően jóval könnyebben költ a hasonló kiadásokra, a jelentős, ám nem a tao-hoz mérhető támogatással bíró 16 sportágnak jóval szorosabbra kell húznia a nadrágszíjat.

Mindenesetre a két klub még egyeztet a városvezetéssel annak érdekében, hogy közös nevezőre jussanak.

„A Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszoda üzemeltetése veszteséges. Ezt a hiányt próbáljuk csökkenteni. A közelmúltban megvalósult fejlesztések miatt mintegy százmilliós pluszforrást terveztünk” – folytatta Fekete, aki elárulta, novembertől megnyitják az új konditermet is, amelyet a középiskolásokkal a mindennapos testnevelés keretében ismertetnek meg. Januártól pedig azt szeretnék elérni, hogy a Hódmezővásárhelyi Futball Klub és a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club játékosai is ott kondizzanak, ami után a bérleti díjat a társasági adóból fedeznék az egyesületek.

A nyáron, az ifjúsági úszó Európa-bajnokság előtt az M4 Sporton látható Jövünk!-produkció stábja a helyszínen forgatott, s bemutatta az irigylésre méltó uszodakomplexumot.

És a helyzet itt válik fonákká…

Hódmezővásárhely ifjúsági Eb-t rendezett a nyáron, minden bizonnyal azért is, hogy a város minél több gyereke akarjon sportolóvá, történetesen úszóvá válni. Az egyik kéz hívogatja, a másik pedig most a jelentős anyagi terhekkel távol tartja őket.

(Forrás: Délmagyarország)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS