Streetball 2007: zárás a Városligetben, NBA-zsákolóbajnokkal

streetball.jpg

Szombaton a Városligetben fejeződik be az adidas-Samsung streetball challenge versenysorozat 15. idénye, a záróesemény sztárvendége Josh Smith NBA-zsákolóbajnok lesz.

"Most Budapesten már a 115. streetball-fesztivált rendezzük meg, eddig 19 város kapcsolódott be a mozgalmunkba, és idén rekordot jelentő módon több mint 250 VIP-csapat nevezett" – mondta az esemény sajtótájékoztatóján Császári Attila, a főszponzor adidas Budapest Kft. marketing-igazgatója, akinek cége Kareem Abdul-Jabbar, John Starks és Antoine Walker után újabb amerikai klasszist hozott Magyarországra, az Atlanta Hawks 206 centis hátvédjének személyében.

A 2005-ös denveri All Star-gála zsákolóviadalának bajnoka – aki a maximális 50 ponttal diadalmaskodott – kissé fáradtan érkezett a sajtótájékoztatóra, ugyanis 11 órakor szállt le a gépe Ferihegyen.

"Azért kezdtem el kosárlabdázni, mert édesapámnak akartam bizonyítani, bár korábban az atlétika is érdekelt. Amikor elkeltem az amatőr börzén, óriási élmény volt, mert végre bekerültem azok közé, akiket addig csak a tévében láthattam" – idézte fel karrierjének kezdetét Josh Smith, aki szerint a streetballt a kosárlabda "keménymagja" játssza.

A 21 éves kiválóság – aki saját bevallása szerint napi másfél órát tölt az edzőteremben – az MTI-nek kifejtette, hogy elsősorban a Chicago Bulls ellen nem szeret játszani, a kellemetlen stílusú gárdán belül pedig a legsportszerűtlenebb egyéniségnek az argentin Andres Nocionit tartja. Egyben a nagy nyilvánosság előtt megígérte, hogy szombaton a Városligetben is bemutatja a 2005-ben győztes gyakorlatát, melynek során egy felnőtt embert átugorva húzta a labdát a gyűrűbe.

Az NBA-történelem legfiatalabb játékosa, aki eljutott 500 dobásblokkolásig, pályafutásának befejezése után sportriporter szeretne lenni, a "tűzkeresztségen" már át is esett, ugyanis az előző rájátszásban a profi liga televíziós csatornájának a kommentátora volt.

A másfél évtizedes fennállása során több mint 60 ezer főt megmozgató fesztivál szombaton 9-18 óráig tart, és a végén stílszerűen zsákolóbajnokságra kerül sor, amelyen a háromnapos magyarországi tartózkodása során speciális olimpikonokkal is találkozó Josh Smith is közreműködik majd.

MTI