Strandröpi ranglista: a bajnok négy helyet csúszott vissza

Elkészült a legfrissebb egyéni strandröplabda-ranglista. A gyenesdiási ob-forduló mellett a hajdúnánási és a szegedi B-kategóriás verseny eredményei is felkerültek a listára. Mivel számottevő verseny már nem lesz a két hét múlva sorra kerülő bajnoki döntőig, a mostani lista alapján készülhet majd el a finálé kiemelése.

Nagy mozgás nem volt az élmezőnyben, a férfiaknál maradt a Leiszt Máté, Soós Izsák, Takács Gergely a dobogón, ám közöttük elég minimális a különbség, így az, hogy ki lesz az év végén a ranglistavezető, azt még nagyban befolyásolhatja a bajnoki döntő. Viszont a hétvégét kihagyó, bajnoki címvédő Kaszap Tamás a negyedik helyről a nyolcadikra csúszott vissza.

A nőknél nem változott az első hat helyezett sorrendje. Náluk az éllovas előnye viszont elég jelentős, így Szabó Dorka várhatóan most már megőrzi első helyét. A hetedik helyre a két évvel ezelőtti bajnok, a Gyenesdiáson negyedik helyet szerző Kiss Viktória jött fel, többek között megelőzve a hétvégét kihagyó Dömötör-Mátrai Beátát és Nagy Krisztinát, illetve Juraszik Patríciát is.

A férfi és női egyéni strandröplabda-ranglista

Forrás: www.hunvolley.hu/ – RSS