Sporttörténelmi bronz

World_Seria.jpgA bolgár World Seria felnőtt és utánpótlás aerobikversenyen rendkívüli eredményt ért el a Szilvás Angéla, Gyetvai Renáta, Sifter Tímea, Kiss Lilla, Tyeklár Ramon, Tyeklár Richárd összeállítású csoport, ugyanis harmadik helyet szerzett a borovetzi Világ Kupán.

A bronzérem mindenképpen sporttörténeti sikernek tekinthető, mivel magyar felnőtt egység 1999 óta nem végzett dobogón világversenyen. Kiemelkedő még Sifter Tímea egyéniben, a döntőben megszerzett 8. helyezése a rendkívül színvonalas mezőnyben. Fináléba jutott még Somogyi Nikolett-Nagy Erika-Medve Judit összeállítású trió, ahol a 8. helyet érték el.

Kiváló utánpótlás eredmények is születtek, a legjobban a 15-17 évesek csoportja szerepelt, amely győzött kategóriájában.

Mint ismeretes a legjobb magyar felnőtt aerobikosból álló gárda csoport kategóriában bejutott a május 11-én kezdődő, Franciaországban rendezendő Világ Kupa-döntőbe, amelyre május 9-én Pozsonyból indulnak.

Katus Tamás, aerobik világbajnok, jelenleg vezetőedző: „Nagyon elégedett vagyok a csoport szereplésével, ez a bronzérem mindenképpen jó előjel a VK-döntőre. Külön öröm az, hogy Roik Zsolt korábbi sérülése miatt a koreográfia gyorsan átalakult, és a csoport is azonnal meg tudta oldani Roik hiányát.”

www.sportfm.hu / Kaszala Claudia