Már egy hét sincs hátra a Magyar Kerékpársportok Szövetségének február 25-én tartandó tisztújító és alapszabály módosító közgyűléséig. Kedden Dr. Simonyi Ákos elnökjelölt elképzeléseiről adtunk hírt. Szerdán a másik elnökjelölt elképzeléseiről számolunk be.
Szerda helyett csütörtökön írja alá a labdarúgó OTP Bank Ligában sereghajtó ZTE FC vezetője a csapat megmentését célzó szerződést a "titkos" befektetővel.
Tíz férfi és öt női együttes részvételével vette kezdetét az 53. Kovács Rezső Kupa Somogyjádon. A Somogy Megyei Röplabda Szövetség által szervezett amatőr tornára megyénken kívül Baranyából, Tolnából és Zalából is érkeztek csapatok.
Menedzsere után a korábbi nehézsúlyú WBA bajnok David Haye is megszólalt, melyben értelemszerűen a saját szemszögéből magyarázta a szombat éjjeli Dereck Chisora-affért.
Moszkvában, városi versennyel folytatódott az alpesi sízők világkupa-sorozata, amely gyakorlatilag párhuzamos műlesiklásnak felel meg. A győzelmet a férfiaknál a francia Alexis Pinturault, a nőknél az amerikai Julia Mancuso szerezte meg.
A keddi Chalon-Bonn mérkőzést követően izgalmas hajrá várható a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa nyolcaddöntős szakaszának jövő heti zárófordulójában, melynek során a Szolnok a Bonnt fogadja majd.
A vasárnap gólt fejelő hátvéd, találatát úgy ünnepelte, hogy levette a mezét. Ezt a játékvezető túlzott gólörömnek ítélte, és ezért felmutatta neki a sárga lapot. A belga újságoknak több sem kellett, hogy rászálljanak a magyar játékosra.
Alig, hogy megérkezett a mexikói magaslati edzőtáborból, gyors egymásutánban két dopping ellenőrző csoport is felkereste Cseh Lászlót, a Kőbánya SC válogatott úszóját, aki hamarosan ismét csomagolhat, mert e hétvégén következik a felkészülés dél-afrikai állomása.
A Napoli kedden hazai pályán 3-1-re legyőzte a Chelsea-t a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, így kedvező helyzetből várhatja az angliai visszavágót.
A címvédő Szolnok jutott be elsőként a férfi kosárlabda Magyar Kupa legjobb négy csapata közé, miután a negyeddöntő keddi visszavágóján is legyőzte a Jászberényt.
Továbbra is az ukrán Klicsko-fivéreké a négy legnagyobb profi ökölvívó-szervezet nehézsúlyú világbajnoki öve. A hétvége a riválisok botrányairól is szólt, ugyanakkor a 40 éves Vitalij a Boksz Világtanács címmeccsén egyhangú pontozással verte a brit Dereck Chisorát Erdei Zsolt volt világbajnok szerint a brit bokszoló viselkedése árt az egész sportágnak.
A Formula-1-es második téli tesztelés ma kezdetét vette a barcelonai Circuit de Catalunya pályán, Lewis Hamilton látta el a tesztfeladatok végrehajtását a Vodafone McLaren Mercedes csapatnál.
Elsőként a ZTE jutott be a női kosárlabda Magyar Kupa legjobb négy csapata közé, miután a keddi negyeddöntőben nyert a másodosztálybeli SMAFC vendégeként Sopronban.
A Sapa Fehérvár AV19 kedden hosszabbítás után 2-1-re kikapott a szlovén Olimpija Ljubljana otthonában, így a két csapat párharca 1-1-re áll az osztrák jégkorongliga (EBEL) negyeddöntőjében.
Andreas Mikkelsen állítás szerint az új szezonban sincs rajta extra nyomás a tavaly megszerzett bajnoki címe miatt,az Intercontinental Rally Challenge-ben.
2012. 02. 22. 20.13 Már egy hét sincs hátra a Magyar Kerékpársportok Szövetségének február 25-én tartandó tisztújító és ... 2012. 02. 22. 19.11 Szerda helyett csütörtökön írja alá a labdarúgó OTP Bank Ligában sereghajtó ZTE FC vezetője a c... 2012. 02. 22. 18.09 Tíz férfi és öt női együttes részvételével vette kezdetét az 53. Kovács Rezső Kupa Somogyj... 2012. 02. 22. 17.04 Egy afrikai csatár érkezett a Kaposvári Rákóczihoz fél évre kölcsönbe. 2012. 02. 22. 16.02 A Mercedes kedden erős jelét adta annak, hogy Michael Schumacher a brackley-i csapatot erő...