Smedley: Massa most olyan, mint 2008-ban

F1

2016. február 8. hétfő, 14:50

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Rob Smedley, Felipe Massa korábbi versenymérnöke szerint a brazil pilóta újra azon a szinten van, mint 2008-ban, amikor az utolsó futamon veszítette el a világbajnoki címet.

Rob Smedley korábban hosszú éveken át volt Felipe Massa versenymérnöke a Ferrarinál, mielőtt a Williamshez szerződtek volna mindketten – szerinte a brazil pilóta újra azon a szinten van, mint 2008-ban volt. Massa akkor egy ponttal maradt le a világbajnoki címről (Lewis Hamilton mögött), majd 2009-ben szenvedett fejsérülést, amely után nem igazán találta a helyét – igaz, mitóa a Williamshez igazolt, ismét felszabadultabban versenyez.

Massa-dppi

“Massa most olyan jó, mint 2008-ban volt, semmit nem veszített azóta, sőt, még tapasztaltabbá vált.” – nyilatkozta Smedley az autosport.comnak. “Akkoriban a gumik sokkal jobbak, versenyzésre alkalmasabbak voltak, sokkal inkább lehetett gyorsan menni, mint most. Massa az utóbbi két évben megértette, hogy hogyan használja ezeket az abroncsokat.”

Smedley szerint a brazilnak az is segített, hogy már nem a Ferrari kötelékébe tartozik. “A jó formájának természetesen köze van a csapatváltáshoz, 2014-ben új paddockba került és itt kezdett újra eredményeket szállítani. Felipe mindig is ilyen gyors volt, de neki szüksége van a tiszteletre, hogy értékeljék a munkáját és hogy odafigyeljenek rá, így a Williamsnél otthonosabban érzi magát”

A szakember Bottasszal is összehasonlította a Williams veterán pilótáját.

“Valteri egyértelműen a sportág és a jövő egyik nagy tehetsége, aki már most is bizonyít. Azonban Felipe folyamatos küzdelemre kényszeríti őt és jelenleg pontosan ugyanazon a szinten vannak.”

Forrás: www.formula.hu – RSS