Silva több játéklehetőségre vágyik a Serie A-ban

André Silva és Patrick Cutrone is boldogan nyilatkozott az Austria Wien elleni győzelem után.

“Nagyon fontos volt, hogy minél előbb továbbjussunk. Nem volt könnyű mérkőzés, de mindannyian erőteljesen játszottunk. Boldog vagyok a győzelem illetve a két gólom miatt és remélem, hogy több lehetőséget fogok kapni a bajnokságban, majd meglátjuk. Most a következő mérkőzésre kell koncentrálnunk, ami vasárnap lesz a Torino ellen. Cutrone? Jól játszunk együtt, ugyanez a helyzet Kaliniccsal. A játéklehetőség az, ami számít. El kell ismernem, hogy egy másik csatár mellett játszva sokkal jobb teljesítményre vagy képes.” – mondta André Silva a meccs után.

Patrick Cutrone, a csapat saját nevelésű csatára is nyilatkozott, aki szintén két góllal vette ki a részét az 5-1-es győzelemből. A 19 éves olasz csatár a legfiatalabb játékos, aki legalább két gólt szerzett az Európa Liga csoportkörében ebben a szezonban.

“Boldog vagyok, mert két gólt szereztem és hozzásegítettem a csapatot a győzelemhez. Egyik napról a másikra keményen dolgozom, hogy egyre többet fejlődjek és ez a csapattársaimnak illetve a szakmai stábnak köszönhető. Mindig a legjobb formában akarok lenni, hogy megnehezítsem az edző dolgát a kezdőcsapat összeállításakor. Tetszett, ahogy a csapat reagált a kapott gólra. Nagyszerűen játszottunk és nyertünk. Örömmel tölt el bennünket, hogy megszereztük a győzelmet és az első helyen továbbjutottunk. Ez volt a célunk, amit most sikerült elérni, de győzni megyünk Rijekába az utolsó fordulóban.”

“Serie A? Nem tudom, hogy mi hiányzik a bajnokságban, de mindannyian a gólszerzésre törekszünk. Sokat kell fejlődnöm és segíteni a csapattársaimnak. Ha sikerül gólt szerezni, akkor még jobb. Kaká? Láttam őt, amikor gyerekként labdaszedő voltam a meccseken. Ő egy legenda. Nagyszerű lenne, ha újra a klub alkalmazásában állna. Torino elleni meccs? Az edző dönt, én mindig készen állok.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS