Silva: “Különleges hangulata van a San Sirónak”

André Silva, a Milan portugál válogatott csatára beszélt a nyári klubváltásáról, a klub történelméről, a San Siróról és elárulta, hogy ki a legviccesebb csapattársa.

A 21 éves támadó a nyáron szerződött a Milanhoz, a klub mintegy 38 millió eurót fizetett érte a Portónak. Silva augusztusban lépett pályára először kezdőként a csapatban és azon a mérkőzésen két góllal és egy gólpasszal vette ki a részét a Shkendija elleni 6-0-s győzelemből az Európa Liga selejtezőjében.

“Nagyon boldog voltam, amikor megkeresték az ügynökömet. Nem számítottam rá, de örültem. Ez egy elismerése volt nemzetközi szinten a kemény munkámnak. Büszkének éreztem magam és természetesen azonnal elfogadtam az ajánlatot. Nem bántam meg és nem vagyok szomorú. Fontos számomra, hogy elkezdjem termelni a gólokat a bajnokságban és minél több gólhelyzetem legyen, de biztos vagyok benne, már nem kell sok helyzet ahhoz, hogy megtörjön a jég. Nem számít, hogy egyedül vagy egy másik csatárral vagyok a pályán. A legfontosabb, hogy játsszak.” – mondta André Silva.

“Lenyűgöző volt látni a Casa Milanban az összes trófeát és serleget, amit a klub megnyert. Az FC Portótól érkeztem, amely szintén nagy klub és sok mindent megnyert, de csatlakozni a Milanhoz valami különleges volt. Igazán lenyűgözött. Első gólom piros-fekete mezben? Arra a pillanatra vártam, amióta aláírtam a klubhoz. Fantasztikus volt a hangulat és tele volt a stadion.”

“Összehasonlítás más játékosokkal? Tetszik, hogy eredeti vagyok. Én vagyok André Silva és megvannak a saját tulajdonságaim. A Milan történelméből kedveltem Inzaghi, Shevchenko és Rui Costa játékát is. Ők a klub dicső korszakának nagyszerű játékosai, de olyan játékosokat nézve nőttem fel, mint Cristiano Ronaldo.”

“A legviccesebb csapattársam Antonelli. A labdarúgáson kívül szeretem feltérképezni Milánót, de otthon is jól eltöltöm az időt a PlayStation-ön. Kedvenc csapatom? Milan. San Siro? Különleges hangulata van, amit már a cserepadon is érezni lehet. Egyedülálló volt a hangulat az Inter és a Juventus ellen.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS