Sikeresen vizsgáztak és kaptak oklevelet a MIOK-al közösen szervezett középfokú edzőképzés hallgatói

Immáron harmadik éve rendezte meg a Magyar Ökölvívó Szakszövetség a Magyar Iparszövetség Oktatási Központjával közösen a középfokú ökölvívó edzők tanfolyamát.

Edzokepzes_vizsga.jpg

Az intenzív képzésnek köszönhetően a2006. októberben kezdődőt tanfolyam záróvizsgái 2007. május 10.-én valamennyi vizsgázó számára sikeresen befejeződtek.

Érdemes kicsit visszatekinteni az elmúlt tanfolyamokra. 2005-ben 32 , 2006-ban 16, míg 2007-ben 20 hallgató tett sikeres vizsgát.
Közülük többen már sikeresen bemutatkoztak mint edzők, magyar bajnokságokon, utánpótlás olimpián, és egyéb versenyeken.

A tanfolyamon színvonalas előadást tartott Dr. Csötönyi Sándor mesteredző, MÖSZ elnök, Dr. Kovács László szakedző, edzőbizottság vezetője és Eperjesi Mihály AIBA bírónk.

Már jelenleg is nagy az érdeklődés, az ősszel újra induló újabb tanfolyami részvételre. Jelentkezni lehet a Magyar Ökölvívó Szakszövetségben.

1146.Budapest .Istvánmezei út 1-3.
Tel:06 1 4606879-80-81. Fax: 06+1 4606882
e-mail elérhetőség Info@boxing.hu, szakos.jozsef@boxing.hu

A tanfolyam elvégzéséhez érettségi bizonyítvány szükséges.
Minden újonnan végzett edző kollégának hosszú sikeres edző pályafutást kívánunk.

www.boxing.mconet.biz / Szakos József