Legyen az XLSport a kezdőlapom
2010. szept. 09. |   |Masters Fight Night Budapest – 2010. október 30 ||  Keresés:




































Atlétika


Atlétikai Eb - Fazekas döntős diszkoszvetésben
2010. 07. 31. 11.43  
image

Fazekas Róbert bejutott a diszkoszvetés döntőjébe a barcelonai atlétikai Európa-bajnokságon, szombaton.

    A 2002-es Európa-bajnok Fazekas, aki doppingvétség miatti eltiltása után döntős volt a pekingi olimpián rögtön elsőre túldobta a 63,50 méteres szintet, s 64,30-cal biztosította helyét a vasárnapi fináléban.
    "Azt terveztem, hogy minél hamarabb, minél kisebb erőbefektetéssel dobjam meg a szintet, ez sikerült - nyilatkozott Fazekas. - Ez csak egy feladat volt, amit meg kellett oldani, a döntő az egészen más lesz, azért is, mert most reggel kellett dobni, azt pedig délután rendezik. Nem szeretnék semmit jósolni, egy nagy dobás is kijöhet, edzésen már sikerült."
    A Haladás versenyzőjének - akinek edzéseit a visszavonult Európa-bajnok és vb-2. kalapácsvető, Annus Adrián irányítja - idei legjobbja 66,21 méter, ezzel kilencedik az európai ranglistán.
    Az éremesélyes Kővágó Zoltán a 11:40 órakor kezdődő selejtezőcsoportban lép dobókörbe.


XLsport - Mti



Xlsport Címkék:
Fazekas Róbert Kővágó Zoltán sporthírek küzdősport sport képek sport videók atlétika táncsport magyar foci külföldi foci labdasportok vízi sportok olimpia autó motor sportbulvár


Világdöntő: Kővágó negyedik, Máté ötödik
Berlin 2009 - Kővágó döntős diszkoszvetésben
Berlin 2009 - Kővágó hatodik diszkoszvetésben
Gyémánt Liga - Kővágó nyerte a férfi diszkoszt Sanghajban
Gyémánt Liga - Bolt "csak" remek, Oliver 13 mp-en belül
Gyémánt Liga: Kővágó harmadik Rómában
Gyémánt Liga - Kővágó második Eugene-ben
Gyémánt Liga - Kővágó második Gatesheadben
Atlétika Eb: 23 magyar Barcelonában
Berlin 2009 - Parstól az érem, Kővágótól a döntő az elvárás - ELŐZETES



Nevem:
Hozzászólásom:
MathGuardBiztonsági kérdés, adja meg az összeget:

 T          E3X      
KG     L    8 7   3AB
 L    CNK   Y W      
 K     E    5 I   HT5
NLX         3EH      


[1]  





2010. 09. 08. 22.28
A házigazda török válogatott a negyeddöntőben, rendkívül könnyedén nyert a szlovén csapat ellen...

2010. 09. 08. 22.25
Oroszország és Görögország válogatottja vívja a pénteki női döntőt a horvátországi vízilab...

2010. 09. 08. 22.23
Babos Tímea két játszmában kikapott szerdán orosz riválisától, így némi meglepetésre már a második f...

2010. 09. 08. 22.22
Az orosz Vera Zvonarjova két szettben nyert az észt Kaia Kanepi ellen a New Yorkban zajló amerikai n...

2010. 09. 08. 21.36
A túledzettségnek 2 alapvető típusa van, erre majd későbbiekben kitérnék. Alapvetően ...


































Impresszum | Elérhetőségek | Jogok | Médiaajánlat | Adatkezelés | 11 felhasznalo online
Médiapartnereink:

              

  
             

  
      hírek személyre szabva        

 
             

 
Oldal.info az info oldal                

  
  Add to Google     Milliolap.hu - Hasznos társ az internetezéshez - http://www.milliolap.hu    

 
Sportkatalógus