Legyen az XLSport a kezdőlapom
2010. szept. 10. |   |Masters Fight Night Budapest – 2010. október 30 ||  Keresés:




































FociKülföld


Sergio Batista argentin szövetségi kapitány maradhat
2010. 07. 31. 11.28  
image

Az argentin labdarúgó-válogatott ideiglenesen megbízott szövetségi kapitányának kinevezett Sergio Batista hosszú távú megbízást kaphat, amennyiben a soron következő két barátságos találkozón megfelelő eredményt ér el a csapat.

    Ezt Julio Grondona, az argentin szövetség (AFA) elnöke mondta el pénteken. A korábbi szakvezetővel, Diego Maradonával a hét elején - nagy vihart kavart vita kíséretében - szakító AFA első embere jelezte, hogy a nemzeti együttesnek augusztus 11-én Írország, illetve szeptember 7-én a világbajnok Spanyolország ellen is győznie kell ahhoz, hogy Batista kapitány maradhasson.
    A válogatott a dél-afrikai világbajnokságon a negyeddöntőig jutott, ott azonban súlyos, 4-0-ás vereséget szenvedett Németország ellen, ennek ellenére a szövetség vezetői kitartottak Maradona mellett, s jelezték, hogy hosszabbítani szeretnének vele. A tárgyalások során azonban komoly nézetkülönbség alakult ki a felek között, mert az AFA azt szerette volna, ha új stábbal dolgozik tovább a játékosként világbajnok legenda, ám ő ezt a feltételt nem fogadta el.
    A kedden ideiglenesen kinevezett Batista korábban az utánpótlás válogatottat irányította, mellyel a pekingi olimpián aranyérmet nyert.


XLsport - Mti



Xlsport Címkék:
Julio Grondona argentin labdarúgó-válogatott Sergio Batista AFA sporthírek küzdősport sport képek sport videók atlétika táncsport magyar foci külföldi foci labdasportok vízi sportok olimpia autó motor sportbulvár


Maradona is bejelentkezett argentin szövetségi kapitánynak
A tetemes adósságok miatt csúszik a bajnoki rajt Argentínában
Mostantól évente két argentin-brazil futballmecs



Nevem:
Hozzászólásom:
MathGuardBiztonsági kérdés, adja meg az összeget:

AAT          W       
T      M    SX    2S4
965   46Q    F       
B G    U     T    NBW
S9W         K7P      


[1]  





2010. 09. 10. 19.11
A brit sprinter, Mark Cavendish egymás után második részsikerét könyvelhette el a 65. Vuelta a Espan...

2010. 09. 10. 19.07
A Kaposvári Rákóczi idegenben 3-1-re legyőzte a Vasast a labdarúgó Soproni Liga hatodik forduló...

2010. 09. 10. 18.07
A pénteki nyitó versenynapon eldőlt, hogy szombaton öt magyar egység küzdhet az A döntőbe,...

2010. 09. 10. 17.54
Aranyérmet nyert a 21 éven aluliak harkivi tekvondo Európa-bajnokságán az 57 kg-os Kotsis Edina.

2010. 09. 10. 17.02
José Mourinho szerint ugyan a nemzeti válogatottak élére mindig hazai kapitányok valók, de az elküld...


































Impresszum | Elérhetőségek | Jogok | Médiaajánlat | Adatkezelés | 32 felhasznalo online
Médiapartnereink:

              

  
             

  
      hírek személyre szabva        

 
             

 
Oldal.info az info oldal                

  
  Add to Google     Milliolap.hu - Hasznos társ az internetezéshez - http://www.milliolap.hu    

 
Sportkatalógus