Legyen az XLSport a kezdőlapom
2010. szept. 10. |   |Masters Fight Night Budapest – 2010. október 30 ||  Keresés:




































Atlétika


Kiss Dániel: Sok van még bennem
2010. 07. 30. 22.34  
image

Kiss Dániel előre elfogadta volna az Európa-bajnoki bronzérmet, de úgy érzi, a döntőben egyéni csúcsot is futhatott volna, ha frissebb.

    "Így minden rendben van, minden jól van, előre aláírtam volna a bronzérmet - nyilatkozott Kiss az MTI-nek. Hozzátette: az elmúlt években folyamatosan sérülésekkel bajlódott, ezért is örül nagyon az éremnek.

    "Az az igazság, mindig volt valami bajom, legutóbb négy hete, Moszkvában a bemelegítésnél beütöttem a lábamat, bár utána futottam egy szeles 13.20-at."

    Az Ikarus BSE atlétája elmondta, a barcelonai Eb volt az első versenye, ahová - európai ranglista-negyedikként - éremesélyesként érkezett:

    "Most először voltam úgy, hogy ha megfutom, amit tudok, akkor minden lehet. Mesterem, ifjabb Tomhauser István azt tanácsolta, az előfutamban spóroljak az erőmmel, legyek óvatos, így is tettem. Az elődöntőben már jobban oda kellett figyelni, de akkor sem futottam ki magam. A döntőben azt sajnálom, hogy kicsit fáradt voltam, ha ugyanolyan friss vagyok, mint az előfutamban, akkor megdönthettem volna 13.32-es egyéni csúcsomat."

    A 28 éves Kiss úgy érzi, még képes jó eredményekre:
    "Későn értem be, még sok van benne. A jövőben szeretném azokat az eredményeket abszolválni, amelyekre képes vagyok."

    Kiss a négy évvel ezelőtti Eb-n a hetedik helyen végzett, tavaly pedig elődöntős volt a berlini vb-n. Idén döntőt futott a dohai fedett vb-n, a csapat Eb-n pedig 13.32-es országos csúccsal diadalmaskodott.


XLsport - Mti



Xlsport Címkék:
atlétika Kiss Dániel sporthírek küzdősport sport képek sport videók atlétika táncsport magyar foci külföldi foci labdasportok vízi sportok olimpia autó motor sportbulvár


Negyedszázados a Nike Budapest Félmaraton
Gyémánt Liga: 100-on indul Bolt Lausanne-ban
Fazekas remek dobással nyert Krétán
Pozitív mintát adott a női 100 olimpiai bajnoka
Atlétika: először fehér férfi tíz másodpercen belül 100-on
Gyémánt Liga: Bolt az adószabályok miatt nem indul Londonban
Atlétika: még mindig kérdéses Klüft Eb-indulása
Bolt miatt adószabály-módosítást akarnak Angliában
Gyémánt Liga: Bolt és Powell is rajthoz áll Párizsban
Kiss Dániel: Elérem majd az országos csúcsot



Nevem:
Hozzászólásom:
MathGuardBiztonsági kérdés, adja meg az összeget:

GPT         T6F      
  P    T    D W   TRT
  Q   SN1   LKW      
  7    U      S   C7W
  E         K6W      


[1]  





2010. 09. 10. 19.11
A brit sprinter, Mark Cavendish egymás után második részsikerét könyvelhette el a 65. Vuelta a Espan...

2010. 09. 10. 19.07
A Kaposvári Rákóczi idegenben 3-1-re legyőzte a Vasast a labdarúgó Soproni Liga hatodik forduló...

2010. 09. 10. 18.07
A pénteki nyitó versenynapon eldőlt, hogy szombaton öt magyar egység küzdhet az A döntőbe,...

2010. 09. 10. 17.54
Aranyérmet nyert a 21 éven aluliak harkivi tekvondo Európa-bajnokságán az 57 kg-os Kotsis Edina.

2010. 09. 10. 17.02
José Mourinho szerint ugyan a nemzeti válogatottak élére mindig hazai kapitányok valók, de az elküld...


































Impresszum | Elérhetőségek | Jogok | Médiaajánlat | Adatkezelés | 33 felhasznalo online
Médiapartnereink:

              

  
             

  
      hírek személyre szabva        

 
             

 
Oldal.info az info oldal                

  
  Add to Google     Milliolap.hu - Hasznos társ az internetezéshez - http://www.milliolap.hu    

 
Sportkatalógus