Legyen az XLSport a kezdőlapom
2010. szept. 09. |   |Masters Fight Night Budapest – 2010. október 30 ||  Keresés:




































Atlétika


Atlétika: Kiss Dániel bronzérmes!
2010. 07. 30. 20.14  
image

Kiss Dániel bronzérmet szerzett a 110 m gát döntőjében a barcelonai atlétikai Európa-bajnokságon, pénteken.

    Az európai ranglistán negyedik magyar versenyző nagyon rosszul rajtolt, de a hajrában feljött a többiekre és sikerült bedobnia magát harmadiknak, 13.39 mp-cel. Célba érkezése után dermedten meredt a nagy kivetítőre, mivel nagyon szoros volt a befutó. Aztán amikor kiírták az eredményt, boldogan mutatta fel a hármas számot, majd egy Kiss feliratú Barcelona-mezben indult ünnepelni.

    "Nagyon boldog vagyok, mindig erre vágytam, hogy érmet szerezzek nagy világversenyen, félelmetes érzés - nyilatkozott Kiss. - Amikor célba értünk, még nem tudtam, hogy sikerült-e, először azt mutatták, hogy negyedik vagyok, aztán, hogy harmadik. Az az igazság, hogy nagyon elfáradtam, ilyen jellegű terheléssel még nem találkoztam."

    Az Egyesült Államokban tanuló Kisst azonnal megrohanták a külföldi újságírók is, ő pedig higgadtan nyilatkozott angolul.

    Tomhauser István, Kiss edzője is azt emelte ki, hogy rendkívül szoros volt befutó:
    "A harmadik-negyedik gátnál kicsit "eltűnt" Dani, aztán amikor előkerült, ott volt mindenki egymáson. Előzetesen egy éremről álmodtam, s ez teljesült."

    Kiss remek évet produkált, döntőt futott a fedettpályás világbajnokságon, majd júniusban a csapat Eb-n 13.32 mp-cel országos csúcsot ért el, így európai ranglista-negyedikként érkezett Barcelonába.

    Győzött a brit Andy Turner (13.28), másodikként a francia Garfield Darien (13.34) ért célba.
    Kiss a magyar csapat második érmét szerezte Barcelonában, szerdán Pars Krisztián lett szintén harmadik kalapácsvetésben. A szabadtéri Eb-k 1934 óta íródó történetében ez volt az 54. magyar érem, a 21. bronz.


XLsport - Mti



Xlsport Címkék:
Kiss Dániel atlétika sporthírek küzdősport sport képek sport videók atlétika táncsport magyar foci külföldi foci labdasportok vízi sportok olimpia autó motor sportbulvár


Iszinbajeva akár az egész idényt kihagyhatja
A MACS vezetője szerint Pars ellenfelei elnyerik majd méltó büntetésüket
Veszélyben Sanya Richards-Ross szezonja
Gyémánt Liga: 100-on indul Bolt Lausanne-ban
Fazekas remek dobással nyert Krétán
Pozitív mintát adott a női 100 olimpiai bajnoka
Atlétika: először fehér férfi tíz másodpercen belül 100-on
Gyémánt Liga: Bolt az adószabályok miatt nem indul Londonban
Atlétika: még mindig kérdéses Klüft Eb-indulása
Bolt miatt adószabály-módosítást akarnak Angliában



Nevem:
Hozzászólásom:
MathGuardBiztonsági kérdés, adja meg az összeget:

3I2         57W      
G D    P      P   MCS
M2D   6BM   S75      
P L    9    L     RFW
SNL         QXC      


[1]  





2010. 09. 09. 18.22
Theo Walcott négy vagy akár hat hétig sem játszhat, miután bokasérülést szenvedett az angolok Svájc ...

2010. 09. 09. 18.00
A Francia Labdarúgó Szövetség (FFF) illetékesei elutasították Patrice Evra fellebbezését, így a Manc...

2010. 09. 09. 18.00
Vasárnap a budapesti Spincity Gym (VI. Révay u. 12) ad otthont a 16 órakor kezdődő rendezv...

2010. 09. 09. 16.54
Kapusok könyve címmel labdarúgó szakkönyvet jelentetett meg Bicskei Bertalan mesteredző, korább...

2010. 09. 09. 16.51
A következő Európa-bajnoki selejtezőt ingyen tekinthetik meg azok a drukkerek, akik jegyük...


































Impresszum | Elérhetőségek | Jogok | Médiaajánlat | Adatkezelés | 46 felhasznalo online
Médiapartnereink:

              

  
             

  
      hírek személyre szabva        

 
             

 
Oldal.info az info oldal                

  
  Add to Google     Milliolap.hu - Hasznos társ az internetezéshez - http://www.milliolap.hu    

 
Sportkatalógus