Legyen az XLSport a kezdőlapom
2010. szept. 09. |   |Masters Fight Night Budapest – 2010. október 30 ||  Keresés:






























Vízisportok


Kiss László: Sok örömet szerez majd a csapat a szurkolóknak
2010. 07. 30. 13.55  
image

Sok örömet fog okozni az 59 versenyző alkotta magyar csapat a hazai szurkolóknak az augusztus 4-től 15-ig tartó Európa-bajnokságon az úszóválogatott szövetségi kapitánya, Kiss László szerint.

    "Becsületes és jó felkészülésen vagyunk túl. Szerencsére se sérülés, se betegség nem hátráltatott minket, így bátran kijelenthetem, hogy a Margitszigeten sok örömet okozhatunk a kilátogató magyar közönségnek" - mondta pénteken a balatonfüredi sajtótájékoztatón a szakvezető, aki hozzátette, 1991 látja el a tisztét, de ilyen kemény munkában még nem volt része.

    Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség és a kontinensviadal szervezőbizottságának elnöke kiemelte, hogy "a problémák nagy részén túlvannak, most már csak előre tekintenek", s reményei szerint a magyar versenyzők sikereitől lesz hangos az esemény.

    "Most itt ugyan esik az eső, de bízunk benne, hogy ezzel kieste magát, mert nem lenne jó, ha megint olyan vizes Európa-bajnokság lenne, mint a 2006-os" - utalt arra Gyárfás, hogy négy éve is az időjárás okozta a legnagyobb gondot a budapesti Eb szervezőinek.

    Hosszú Katinka, a 400 méteres vegyesúszás Amerikában tanuló bajai világbajnoka kijelentette, hogy nagyon jó formában várja a versenyt, s ennek megfelelően mindenképpen győzni szeretne. Az olimpiai ezüstérmes, sokszoros vb- és Eb-első Cseh László szintén bizakodó, s némiképpen 25 éves korával indokolta, hogy egyéniben "csak" a két vegyesszámban áll rajthoz, de hozzátette, így legalább csak erre kell koncentrálnia, s jobb esélye lehet a nyerésre.

    "Jó dolog újra úszni, még ha ez kicsit más is, mint amilyet a medencében, egymástól kötelekkel elválasztva megszoktam" - jelentette ki a nyíltvízi úszásra váltott korábbi kiválóság, Risztov Éva. "Most már ebben is van tapasztalatom, eddig három versenyem volt, s megnyertem két Európa Kupa-futamot, de persze a balatoni Eb lesz az igazi erőpróba, amelyen le tudom szűrni, hol is tartok."

    A pénteki sajtótájékoztatón Sándor György, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója mutatta be az Eb tiszteletére kiadott 5000 forintos névértékű ezüst emlékérmét, ezekből át is adott pár darabot a jelenlévő versenyzőknek és sportvezetőknek. A Miss Universe modelljei pedig azt a Náray Tamás által tervezett ruhakollekciót mutatták be, amelyben az érmeket fogják majd átadni a kontinensviadalon.

    Az eseményen vette át Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó a UNICEF-től, az ENSZ Gyermekalapjától a megbízólevelét, melynek értelmében mostantól négy évig ő Magyarország sportnagykövete.

    Az úszó Eb valamennyi versenyét amúgy egyenesben közvetíti a Magyar Televízió, a tizenkét nap alatt összesen 107 óra terjedelemben. Az MTV pénteki közleménye szerint szerdától átlagosan napi kilenc óra élő adást láthatnak az m1, az m2 és a telesport.hu nézői. Összesen harminc televízió és rádió küld sportriportert a budapesti kontinensviadalra.


XLsport - Mti



Xlsport Címkék:
úszás Kiss László Hosszú Katinka sporthírek küzdősport sport képek sport videók atlétika táncsport magyar foci külföldi foci labdasportok vízi sportok olimpia autó motor sportbulvár


Phelps hazájában csak a második
Négyszeres olimpiai bajnok lett az Orosz Úszó Szövetség elöke
Majd' húsz percet úszott Schirilla
London lesz Phelps utolsó olimpiája
Phelps az ifjúgási olimpia nagykövete lett
Balatonalmádiban úszott utoljára Schirilla
Michael Phelps rekordot döntött
A Hall of Fame kitüntette Gyárfás Tamást
A MÚSZ nem tud pályázni a 2013-as vb-re
Két évre eltiltották az doppingoló orosz úszót



Nevem:
Hozzászólásom:
MathGuardBiztonsági kérdés, adja meg az összeget:

1I2         H5M      
3      P    T C   WGD
134   SRT   N 8      
R 3    5    5 5   DCN
MW8         9WP      


[1]  





2010. 09. 09. 22.06
Utolsóként a litván válogatott jutott be a legjobb négy közé a törökországi férfi kosárlabda-világba...

2010. 09. 09. 22.00
A várakozásokkal ellentétben nem jutott döntőbe a magyar férfi vízilabda válogatott a zágrábi E...

2010. 09. 09. 21.29
A Portugál Labdarúgó Szövetség (FPF) csütörtökön menesztette Carlos Queiroz szövetségi kapitányt, ak...

2010. 09. 09. 21.13
Fucsovics Márton egyesben a legjobb nyolc közé, míg Babos Tímea párosban az elődöntőbe jut...

2010. 09. 09. 20.33
Győzelemmel kezdett a magyar csapat! Ancsin Katalin nyerte az első meccset, és továbbjutot...


































Impresszum | Elérhetőségek | Jogok | Médiaajánlat | Adatkezelés | 25 felhasznalo online
Médiapartnereink:

              

  
             

  
      hírek személyre szabva        

 
             

 
Oldal.info az info oldal                

  
  Add to Google     Milliolap.hu - Hasznos társ az internetezéshez - http://www.milliolap.hu    

 
Sportkatalógus