Legyen az XLSport a kezdőlapom
2010. szept. 09. |   |Masters Fight Night Budapest – 2010. október 30 ||  Keresés:




































Mix


Nem indulnak a magyar négyesfogathajtók a vb-n
2010. 07. 29. 18.38  
image

A magyar négyesfogathajtók - történetük során először - nem indulnak az idei világbajnokságon, amelyet októberben, az egyesült államokbeli Kentuckyban rendeznek meg a Lovas Világjátékok keretében.

    A Magyar Lovassport Szövetség csütörtöki közleményéből kiderül, hogy a döntésnek - amellett, hogy magasak a költségek - szakmai okai is vannak: a július közepén, Aachenben megrendezett Világkupán a magyarok kiválóan szerepeltek az akadályhajtásban és a maratonhajtásban, ám kiemelkedő eredményre gyakorlatilag nem maradt esélyük, ugyanis a nyitószámot, azaz a díjhajtást követően csak a középmezőnyben helyezkedtek el. A magyarok szerint utóbbi túlságosan is befolyásolja a végeredményt.

    Éppen ezért a magyar lovas- és fogathajtósport, nemzetközi egyeztetés után, avatott szakértők bevonásával arra akar törekedni, hogy a Nemzetközi Lovas Szövetség Fogathajtó Szakbizottságának olyan szabálymódosító javaslatokat tegyen, amelyek előremutatnak a sportág fejlesztésében.

    A cél ezzel az, hogy a díjhajtás értékelése a jelentőségével arányosan módosuljon, valamint a közönség látványos kiszolgálása; a bíráskodás és a bírókijelölés rendszerének korszerűsítése annak érdekében, hogy a szubjektivitás minél jobban csökkenjen - áll a közleményben, amelyet Mondok József, a Magyar Lovassport Szövetség alelnöke, a Fogathajtó Szakbizottság elnöke, valamint Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke írt alá.


XLsport - Mti



Xlsport Címkék:
lovassport négyesfogathajtás sporthírek küzdősport sport képek sport videók atlétika táncsport magyar foci külföldi foci labdasportok vízi sportok olimpia autó motor sportbulvár


Győzelemmel tért vissza Overdose
Lovasbalesete után máris edzésbe állt Kovács Sarolta
Hongkongi győzelem a Mesterek Tornája elődöntőjében
Kaposvárott a nemzetközi Mesterek Tornája
Nagy közönségsikert aratott a Lovas Világkupa



Nevem:
Hozzászólásom:
MathGuardBiztonsági kérdés, adja meg az összeget:

475          T       
  1    M    YO    2TY
  T   GQB    T       
  7    X     E    QAF
  4         QOX      


[1]  





2010. 09. 08. 22.28
A házigazda török válogatott a negyeddöntőben, rendkívül könnyedén nyert a szlovén csapat ellen...

2010. 09. 08. 22.25
Oroszország és Görögország válogatottja vívja a pénteki női döntőt a horvátországi vízilab...

2010. 09. 08. 22.23
Babos Tímea két játszmában kikapott szerdán orosz riválisától, így némi meglepetésre már a második f...

2010. 09. 08. 22.22
Az orosz Vera Zvonarjova két szettben nyert az észt Kaia Kanepi ellen a New Yorkban zajló amerikai n...

2010. 09. 08. 21.36
A túledzettségnek 2 alapvető típusa van, erre majd későbbiekben kitérnék. Alapvetően ...


































Impresszum | Elérhetőségek | Jogok | Médiaajánlat | Adatkezelés | 10 felhasznalo online
Médiapartnereink:

              

  
             

  
      hírek személyre szabva        

 
             

 
Oldal.info az info oldal                

  
  Add to Google     Milliolap.hu - Hasznos társ az internetezéshez - http://www.milliolap.hu    

 
Sportkatalógus