Legyen az XLSport a kezdőlapom
2010. szept. 10. |   |Masters Fight Night Budapest – 2010. október 30 ||  Keresés:




































Mix


Sakk: izraeli ellenfele lesz Lékónak Miskolcon
2010. 07. 29. 14.02  
image

Augusztus 24-29. között a Miskolci Nemzeti Színház ad otthont a hagyományos sakkparádénak: a nyolcjátszmás rapid párosmérkőzésen Lékó Péter ellenfele ezúttal az izraeli Borisz Gelfand lesz.

    A csütörtöki sajtótájékoztatón Fedor Vilmos, Miskolc alpolgármestere kijelentette, hogy a megyeszékhely értékeire a sakkal is fel lehet hívni a figyelmet, ezért az önkormányzat különös jelentőséget tulajdonít a csatának.

    A szegedi nagymester a "Lékó +..." elnevezésű versenysorozat keretében először az angol Michael Adamsszel, az orosz Anatolij Karpovval, az ugyancsak orosz Vlagyimir Kramnyikkal, a norvég Magnus Carlsennel, tavaly pedig az indiai Viswanathan Ananddal mérte össze tudását Miskolcon, ahol immáron három éve nyeretlen, mivel Kramnyiktól, Carlsentől és Anandtól is kikapott.

    Verőci Zsuzsa nemzetközi nagymester, a párosmérkőzés bírája elmondta: Lékó mostani ellenfele, a 42 éves Borisz Gelfand fehérorosz nemzetiségű. 1990-ben tagja volt az olimpiai bajnok szovjet válogatottnak, a 2008-as olimpián pedig az izraeli együttest vezette éltáblásként az ezüstéremig. Diadalmaskodott a tavalyi Világkupán, és ismét világbajnok lett. A két nagymester eddig a különböző sakkműfajokban 56 játszmát váltott egymással. Ezek közül 30 volt rapid- és villámparti, a mérleg: 20 remi, 5 Lékó- és ugyancsak 5 Gelfand-siker. A 26 hagyományos mérkőzésből 20 zárult döntetlennel, emellett mindketten háromszor győztek, vagyis a jelenlegi összmérleg 28-28.

    Lékó számára különösen fontos az augusztus végi jó eredmény, ugyanis - a szerényebb dortmundi szereplését követően - éltáblása lesz a szeptember 20. és október 4. közötti sakkolimpián asztalhoz ülő magyar válogatottnak. 

    A párosmérkőzés szabályai nem változtak: játszmánként 25-25 perc gondolkodási idejük lesz a nagymestereknek, akik lépésenként 10 másodperc bónuszt is kapnak. Ha a mérkőzés 4-4-re végződik, villámpartikban döntik el, hogy kié a győztesnek járó díszes serleg. 

    A párosmérkőzés programja:
augusztus 24., kedd, 18 óra: megnyitó a Miskolci Nemzeti Színházban
augusztus 25., szerda, 17 ó: 1. játszma, 18:30 ó: 2. játszma
augusztus 26., csütörtök, 17 ó: 3. játszma, 18:30 ó: 4. játszma.
augusztus 27., péntek, 17 ó: közönségtalálkozó a nagymesterek részvételével a Nemzetközi Kereskedelmi Központban
augusztus 28., szombat, 17 ó: 5. játszma, 18:30 ó: 6. játszma
augusztus 29., vasárnap, 17 ó: 7. játszma, 18:30 ó: 8. játszma, 19:30 ó: eredményhirdetés


XLsport - Mti



Xlsport Címkék:
sakk Lékó Péter sporthírek küzdősport sport képek sport videók atlétika táncsport magyar foci külföldi foci labdasportok vízi sportok olimpia autó motor sportbulvár


Kaszparov 3-1-re vezet Karpov ellen
Lékó döntetlenezett Kramnyikkal
Wijk aan Zee: Lékó ismét döntetlent játszott
Sorozatban harmadik döntetlenjét játszotta Lékó
A világbajnokkal remizett Lékó
Lékó négy döntetlen után világossal győzött
Sakk: kikapott Lékó egy holland nagymestertől
Sakk: a tizedik fordulóban is remizett Lékó
Lékó döntetlent játszott az amerikai nagymesterrel
Lékó döntetlennel és ötvenszázalékos mérleggel zárt



Nevem:
Hozzászólásom:
MathGuardBiztonsági kérdés, adja meg az összeget:

 2           P       
JT     C    9D    Y4M
 6    TXP    L       
 O     5     I    ITI
52I         LO1      


[1]  





2010. 09. 10. 04.29
A májusi Német Kupa két döntőse, azaz a bajnoki címvédő Bayern München és a Werder Bremen ...

2010. 09. 10. 03.36
Péntektől vasárnapig a portugáliai Montemor-o-Velhóban rendezik az evezősök idei Európa-ba...

2010. 09. 10. 02.31
Szombaton kerül sor a legnagyobb érdeklődéssel kísért csatára, azaz az Újpest-Ferencváros talál...

2010. 09. 09. 22.06
Utolsóként a litván válogatott jutott be a legjobb négy közé a törökországi férfi kosárlabda-világba...

2010. 09. 09. 22.00
A várakozásokkal ellentétben nem jutott döntőbe a magyar férfi vízilabda válogatott a zágrábi E...


































Impresszum | Elérhetőségek | Jogok | Médiaajánlat | Adatkezelés | 15 felhasznalo online
Médiapartnereink:

              

  
             

  
      hírek személyre szabva        

 
             

 
Oldal.info az info oldal                

  
  Add to Google     Milliolap.hu - Hasznos társ az internetezéshez - http://www.milliolap.hu    

 
Sportkatalógus