Legyen az XLSport a kezdőlapom
2010. szept. 05. |   |Masters Fight Night Budapest – 2010. október 30 ||  Keresés:






























Vízisportok


Vízilabda: döntetlen az oroszok ellen a Hajósban
2010. 07. 28. 20.31  
image

Az augusztus végi-szeptember eleji horvátországi Európa-bajnokságra készülő magyar női vízilabda-válogatott barátságos mérkőzésen döntetlent játszott a szintén Eb-résztvevő orosz nemzeti együttessel szerdán a Hajós uszodában.


    Eredmény:
Magyarország-Oroszország 12-12 (2-3, 3-2, 4-5, 3-2)
a magyar góldobók:
Drávucz Rita, Keszthelyi Rita 3-3, Bujka Barbara, Valkay Ágnes 2-2, Takács Orsolya, Somhegyi Noémi

    Az elmúlt napokban Budapesten gyakorló vendégek szerdán "élesben" is vízbe szálltak Petrovics Mátyás csapatával a Margitszigeten, s akárcsak az utóbbi időkben vívott összecsapásokon, ezúttal is rendkívül szoros csatát hozott a találkozó. 

    Az elejétől kezdve egy-két góllal rendre az ellenfél vezetett, a hazaiaknak az energiáját javarészt lekötötte az egyenlítésért folytatott hajsza. Ez 0-2 és 1-3 után először 3-3-nál sikerült, aztán a hazai gárda 3-5 (5-5), majd 8-10 (10-10) után is megtette ezt, 11-11-et követően – már az utolsó percben - pedig először vezetett (12-11) a csapat Drávucz Rita harmadik  találatával. A riválisnak azonban még maradt ereje és ideje válaszolni, s végül "ikszre" mentenie az összecsapást.

    A döntetlen jó eredménynek könyvelhető el, hiszen a világ egyik legjobb válogatottjával szemben érte el a magyar együttes.

    A felkészülési mérkőzés közben érkezett a hír, hogy a FINA, a sportág nemzetközi szövetsége felkérte a magyar válogatottat, hogy vegyen részt a Világkupa küzdelmeiben, amelyre eredetileg nem kvalifikálta magát. Amint arról Török László, a hazai szövetség sajtófőnöke az MTI-nek beszámolt, az MVLSZ elfogadta a meghívást, így a női válogatott indul az augusztus 17. és 22. között, még az Eb előtt az új-zélandi Christchurchben lebonyolítandó tornán.

    A felkérés sportdiplomáciai siker, egyszersmind nagy lehetőség is, hiszen a Vk-n mód nyílik kiharcolni a 2011-es világbajnokságon való szereplés jogát.


XLsport - Mti



Xlsport Címkék:
vízilabda Magyarország sporthírek küzdősport sport képek sport videók atlétika táncsport magyar foci külföldi foci labdasportok vízi sportok olimpia autó motor sportbulvár


Vízilabda: Vasas-FTC az elődöntőben
Elvesztette névadó szponzorát a Domino Honvéd
Vízilabda: Egerben nyert a Vasas, vezet a döntőben
Női vízilabda: megvédte címét a Dunaújváros
Benedekék nyerték az Euroligát
Csak kevés változás a Szeged-Betonnál
Nehéz csoportban Kemény Dénes válogatottja az Eb-n
Kisorsolták a zágrábi Európa-bajnokság csoportjait
Vízilabda: szrdán az Eger vagy a Vasas bajnok lesz
Kiélezett meccsen lett bajnok a Vasas



Nevem:
Hozzászólásom:
MathGuardBiztonsági kérdés, adja meg az összeget:

OHN         YT8      
  L    7    1     EJR
Y67   CKG   QPO      
  B    N    2 U   UW1
71H         4Q6      


[1]  





2010. 09. 05. 03.38
A 2012-es Európa-bajnokság két házigazdája, azaz a lengyel és az ukrán labdarúgó-válogatott 1-1-es d...

2010. 09. 04. 22.10
A szerbek után másodikként a címvédő spanyol válogatott jutott a legjobb nyolc közé a törökorsz...

2010. 09. 04. 21.35
Az orosz együttes lesz a magyar női vízilabda-válogatott ellenfele a zágrábi Európa-bajnokság h...

2010. 09. 04. 20.26
A házigazda Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata az első harmadban ütött öt gól után 6-1-re nyer...

2010. 09. 04. 20.23
Veres Ádám és Kenyó Anita nyerte szombaton a Millenárison rendezett Omnium kerékpáros országos bajno...


































Impresszum | Elérhetőségek | Jogok | Médiaajánlat | Adatkezelés | 12 felhasznalo online
Médiapartnereink:

              

  
             

  
      hírek személyre szabva        

 
             

 
Oldal.info az info oldal                

  
  Add to Google     Milliolap.hu - Hasznos társ az internetezéshez - http://www.milliolap.hu    

 
Sportkatalógus