Seedorf örül Gattuso sikereinek a Milan kispadján

Clarence Seedorf, a klub legendája örül Gennaro Gattuso sikereinek és elmondása szerint nagy fájdalmat illetve csalódottságot érzett, amikor 2014 nyarán menesztették a csapat éléről.

Seedorf 2002 és 2012 között erősítette a Milant játékosként és ezen időszak alatt 433 tétmérkőzésen viselte a piros-fekete mezt, emellett számtalan trófeát nyert a csapattal. 2014 januárjában otthagyta a Botafogót és elfoglalta a Milan vezetőedzői posztját. Seedorf 22 tétmeccsen vezette a csapatot, a mérleg 11 győzelem, 2 döntetlen és 9 vereség volt, azonban négy hónappal a kinevezése után menesztette a vezetőség.

“Nem volt nyugalom, amikor ott voltam. Biztosan nagy árat fizettem azokért a dolgokért, amelyek nem kapcsolódtak a labdarúgáshoz. Zűrzavar volt, egészen a klub eladásáig. Hatalmas csalódás és fájdalom volt számomra, hogy nem maradhattam tovább. Sajnálom, mert befejeztem a labdarúgást, hogy a Milan edzője lehessek, mivel szükségük volt rám. Jól teljesítettünk és 19 mérkőzésen 35 pontot szereztünk, de nem csak erről van szó.” – mondta Seedorf a Fox Sports mikrofonjainak.

“Örülök, hogy Gattuso nagyobb stabilitást talált és ez jelentette a különbséget.”

“A legnagyobb vereségem? Amikor 4-0-ra kikaptunk a Deportivótól. Az volt életem legrosszabb mérkőzése, még az isztambuli döntőnél is rosszabb. José Mourinho hálás lehet nekünk, hogy nagy edzőt csináltunk belőle, mivel az akkori Milan hihetetlenül jó volt. Amikor belépek a Riazor stadionba, minden alkalommal látom a gólokról készült képeket. Ekkor tudatosul bennem, hogy milyen nagy jelentőséggel bírt az a mérkőzés a szurkolók számára. A Milannak szuper csapata volt és tripláznia kellett volna abban a szezonban.” – tette hozzá.

Mint ismert, a 2003/2004-es idényben a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Milan hazai pályán 4-1-re legyőzte a Deportivót az első meccsen, a visszavágót pedig 4-0-ra elveszítette, így a spanyol együttes jutott tovább. Később a Deport az elődöntőben a José Mourinho által irányított Porto ejtette ki, amely végül megnyerte a BL-t.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS