Rossi: Még mindig túl nagy a lemaradás

Motor

2016. szeptember 17. szombat, 17:39

A yamahás öt fordulóval a vége előtt 43 pontos hátrányban van a vb-éllovas Marc Marquezhez képest, ám elmondása szerint már az is komoly fegyvertény, ha egy-egy futamon le tudják győzni a repsolost.

Marc Marquez jelentős előnnyel vonult el a nyári szünetre, az azóta eltelt négy versenyen viszont Valentino Rossi rendre előtte végzett – igaz, három alkalommal is csak egy-egy helyezéssel –, így az időközben a csapattársát, Jorge Lorenzót átlépő olasz 43 pontra megközelítette őt az összetettben. A yamahások közül igazából már csak neki van esélye arra, hogy utolérje a repsolost, bár saját bevallása szerint így is elég nehéz a helyzete:

rossi-marquez-brno

„Még mindig túl nagy a lemaradás: 43 pont öt futammal a vége előtt. Ez elég nagy hátrány” – mutatott rá Rossi, akinek szavait az Autosport.com szakoldal idézi. „De ha összességében nézzük, nagyon erős mostanában, így ha egy futamon sikerül legyőznöd őt, az azt jelenti, hogy jó versenyt teljesítettél. Eddig elégedett vagyok az évad második felével: sajnos nem nyertem, de zsinórban három dobogós helyezést szereztem, Ausztriában pedig negyedik voltam, nagyon közel a pódiumhoz, s ott is ledolgoztam néhány pontot. Így kell folytatnunk a végéig.”

Marquez annak ellenére vezeti a világbajnokságot, hogy az idény eleje óta az az általános vélekedés, hogy a két japán márka közül a Yamaha rendelkezik a jobb motorral. Különösen a kigyorsításokon szenvedett sokat a Honda, ami a leginkább talán a mugellói befutónál mutatkozott meg, amikor Lorenzo az utolsó métereken előzte vissza repsolos honfitársát. Rossi szerint viszont riválisaik ezen a téren is fejlődtek az utóbbi időben:

„Nagyon keményen dolgoztak a kigyorsításokon, ahol általában a mi motorunk jó. A legtöbbször jobbak az irányváltások esetén és a kanyarbejárat előtti féktávokon, kigyorsítás terén viszont nálunk az előny. Úgy vélem, eddig nagyszerűen dolgozott a Honda, Misanóban pedig nem csak gyors volt a motorjuk, hanem a kigyorsításokon is remekül szerepeltek” – vélekedett a „Doktor”, akinek legközelebb Marquez hazai versenyén, a Motorland Aragón versenypályán kellene faragnia a lemaradásából.

Forrás: www.formula.hu – RSS