Rosberg: Akár minden futamot megnyerhetnék

F1

2015. szeptember 1. kedd, 16:12

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

Nico Rosbergnek eltökélt célja, hogy bepótolja a tavaly saját hibái miatt elmaradt győzelmet Monzában, de a Mercedes futamelőzetesében még némi önkritikát is gyakorolt.

Rosberg tavaly a csapattársával való spái ütközés után érkezett az Olasz Nagydíjra, és sokan emiatti lelkiállapotának, na meg a Mercedes vezetőségétől kapott nyilvános felelősségre vonásnak tudták be, hogy a pole-ból rajtolva saját hibái következtében veszítette el a győzelmet Lewis Hamiltonnal szemben, miután kétszer is elvétette az első sikánt.

Dppi_00115011_135

A német idén mindenképpen nyugodtabb körülmények között, ráadásuk friss apaként érkezik Monzába, de a győzelem megszerzéséért idén sem lesz könnyebb dolga, hiszen Hamilton idén az időmérőkön is szinte verhetetlen, a versenyen pedig továbbra is a tőle megszokott magabiztossággal vezet. A csapattársát a tabellán 28 pontos lemaradással üldöző Rosberg viszont ígéri, hogy mindent meg fog tenni első monzai győzelmének megszerzése érdekében, amihez mindenképpen jobb kvalifikációra és rajtra lesz szüksége, mint amit Spában láthattunk tőle.

„A spái verseny határozottan csalódást keltő volt. A rajtom nem sikerült túl jól, így azon mindenképpen dolgoznom kell, és az időmérőn is meg kell találnom azt a néhány tizedet, amelyek visszajuttatnak a csúcsra. Tudom, hogy olyan elképesztő autó van alattam, amivel az összes pole-t és futamgyőzelmet megszerezhetném, így semmi egyébbel nem elégszek meg” – hangoztatta Rosberg.

„Monza a következő állomás, és már alig várom, hogy az idei Ezüstnyilat kipróbálhassam ott. Biztos vagyok benne, hogy a pálya illeni fog az autónkhoz, én magam pedig nagyon élvezem ott a vezetést, így minden összetevő megvan egy erős hétvégéhez. A tifosi persze egy piros autót szeretne majd látni a dobogó tetején, de bármi is legyen a végeredmény, tudjuk, hogy elképesztő hangulatot varázsolnak majd. Tavaly nagyszerű tapasztalat volt számomra, hogy felállhattam a dobogóra, idén pedig ugyanez a cél, csak egy pozícióval feljebb.”

Forrás: www.formula.hu – RSS