Rio 2016 – Demeter 16., Marosi 24. a férfi öttusázók vívása után

Demeter Bence 16., Marosi Ádám pedig 24. helyen áll a csütörtöki vívás után az öttusázók versenyében a riói olimpián.

Demeter, a Volán Fehérvár 26 éves öttusázója 19 ellenfelét győzte le és 16-tól kapott ki, míg a Londonban négy éve bronzérmes, 2009-ben egyéni világbajnok honvédos Marosi pont fordítva teljesített, 16 asszót nyert meg és 19-et vesztett el. Az élen álló Aleszandr Leszun nagyszerűen vívott, 28 győzelmet aratott. Demeter 54 pontra van tőle lemaradva, ami ugyanennyi másodperces hátránynak felelne meg a lövészettel kombinált futás rajtjánál. Marosi 72 pont lemaradást szedett össze az orosszal szemben.
A nap során korábban a nők vívását rendezték, melyben az idén Moszkvában világbajnok Kovács Sarolta 17/18-cal, Földházi Zsófia pedig 11/24-gyel zárt. Előbbi 15., utóbbi 33. a pénteki folytatás előtt.
Az olimpiai öttusaversenyeket a korábbiaktól eltérően bonyolítják le. Az első napon rendezték a hagyományos körvívást vagy más néven rangsoroló vívást mindkét nem számára, majd pénteken a női, szombaton pedig a férfi verseny következik a megszokott számokkal, de ekkor már csak bónuszvívás lesz az első napi sorrend alapján. Az utolsó kezd az utolsó előttivel és a győztes maradhat a páston.
A versenyeknek a Deodoro régió létesítményei – az Ifjúság Aréna, a Deodoro Uszoda és a Deodoro Stadion – adnak otthont. Az éremosztó program mindkét napon magyar idő szerint 17 órakor kezdődik.