Ricciardo célja, hogy az élre álljon a versenyen

F1

2016. július 30. szombat, 17:12

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

Egy héttel ezelőtt a Hungaroringen majdnem sikerült neki a rajt után, és ezúttal is abban a reményben készül a Német Nagydíjra a Red Bull ausztrálja, hogy egy ponton átugorhatja majd a Mercedeseket.

Az elmúlt három időmérőn a Red Bull ugyanolyan stabil teljesítményt nyújt, mint a Mercedes – csak míg az Ezüstnyilak Silverstone óta mindig az első, addig az energiaitalosok mindig a második rajtsort sajátították ki maguknak. Ricciardo és Verstappen pedig örülnek is ennek, hiszen ez azt jelenti, hogy fő ellenlábasukat, a Ferrarit ismét sikerült legyőzniük. Tekintetüket pedig nem is a visszapillantó tükörre, hanem előre helyezik.

Dppi_00116012_184

„Remélhetőleg a Mercedesre figyelhetünk majd és jót csatázhatunk velük anélkül, hogy a mögöttünk zajló történésekkel kellene foglalkoznunk” – nyilatkozta Ricciardo, aki a Hungaroringhez hasonlóan ismét legyőzte fiatal csapattársát szombaton. „A gárdát nagyon kellemes érzések járják át jelenleg. Az elmúlt három versenyen mindkét Red Bull a Ferrarik elé kvalifikált, és úgy tűnik, mintha a Mercedeshez is kicsit közelebb kerültünk volna. A Q2-ben két gyorskört kellett futnom, így egy kicsit használtabb gumikon fogok rajtolni, de szerintem rendben lesz. Remélhetőleg képes leszek az élre állni és legalább a verseny egy részében vezetni a mezőnyt. Ha az utolsóban nem is én leszek az élen, néhányon azért megpróbálok majd, hogy bekerüljek a tévébe!”

Ha a Mercedesek nem keverednek zűrbe, Max Verstappen fő ellenfele valószínűleg saját csapattársa lesz majd a dobogó harmadik helyéért, amire egyértelműen benyújtotta igényét.

„A fő célunk az volt, hogy a Ferrarik elé kerüljünk, és ezt el is értük. Tudjuk azonban, hogy a versenyen gyorsak lesznek, mint ahogy azt az elmúlt héten is láthattuk” – mondta a holland. „A Mercedes elég erősnek tűnik, de nincsenek túl messze, szóval elégedettek lehetünk ezzel a nappal. Mindketten boldogok lehetünk a második rajtsorral, hiszen nem ezt tartottuk a legjobb pályáink egyikének. A versenytempónk nagyon erősnek tűnik, így a dobogóért mindenképp szeretnénk harcba szállni, még ha a győzelem talán nehéz is lenne.”

Forrás: www.formula.hu – RSS