Renault: Így sokkal természetesebb a nyomás

F1

2016. február 13. szombat, 14:36

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: DPPI

Remi Taffin, az F1-be gyári alakulattal visszatérő franciák motorrészlegért felelős technikai igazgatója szerint sokkal édesebb a teher, ha a saját vállalatod sikereiért kell megküzdened.

A Renault néhány évvel ezelőtt a gazdasági válságra hivatkozva döntött úgy, hogy onnantól kezdve csak motorszállító partnerként vállalnak szerepet a Formula-1-ben. A francia márka így is az egyik legsikeresebb volt a 2010-es évek elején: a Red Bull révén zsinórban négy éven keresztül nem tudták őket legyőzni a világbajnoki címért folytatott harcban. Az újabb turbókorszak kezdete óta azonban alaposan visszaestek, az energiaitalosokkal össze is rúgták a port a gyenge teljesítmény miatt, tavaly év végén mégis – vagy éppen ezért – úgy döntöttek, hogy a Lotus felvásárlásával gyári szinten térnek vissza az F1-be.

Taffin_Renault_DPPI

Remi Taffin szerint a Renault eddig is eredménykényszerben volt a partnerei miatt, így ilyen szempontból nem jelent változást a gyári csapat: „Mindig nyomás alatt vagyunk” – idézi a szakember szavait az F1i.com szakoldal. „Ami fontos, hogy képesek legyünk ezt a terhet pozitívan szemlélni. Már a Red Bull vagy más partnercsapatok esetén is nyomás alatt voltunk, hiszen megfelelően kellett végeznünk a munkánkat, és elsőnek kellett lennünk.”

„Most a saját cégünkről van szó: mi magunk készítjük a saját autónkat, és természetesen amennyiben nyerünk, akkor a mi vállalatunkat vezetjük győzelemre. Ez leginkább a csapatszellemről szól, hiszen a Renault összes dolgozója számára érjük el a sikereket. A nyomás ott van, ami talán nagyobb is, de egyúttal sokkal természetesebb is ez a teher” – vélekedett Taffin.

Forrás: www.formula.hu – RSS