Rangos elismerésben részesült a DVSE fiatal tehetsége

feketegergo01

A debreceni utánpótlás válogatottat választotta a Hajdú-bihari Napló és a Hajdú Online olvasói az év férfi utánpótlás sportolójának.

feketegergo01

Fotó: Nagy Anita / dvse.hu

Nagyon meglepődtem, egyáltalán nem számítottam erre – kezdte a pólós a dvse.hu-nak. Az elmúlt három évben ott voltam a jelöltek között, de nem sikerült nyernem. Ez egy nagyon nehéz év volt számomra a sérülésem miatt is, és ezért is lepett meg az elismerés – tette hozzá Fekete Gergő.

A sérüléséről elmondta: május végén sérült meg a vállam, kihagytam pár hetet, ezután elkezdtem a munkát a válogatottal, de éreztem, hogy valami nincs rendben. Megműtöttek, és kihagytam hat hetet, majd újra elkezdtem edzeni a válogatottal, és elutaztunk a máltai eb-re, ahol bronzérmesek lettünk. Miután visszatértem, a Magyar Kupában meghúztam egy kicsit a vállam, és ezután döntöttünk egy hosszabb rehabilitáció mellett. Decemberben aztán már edzéseken is részt vehettem, újra lőhettem is – mondta a pólós

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS