Raikkönen lett a változó körülmények legnagyobb áldozata

F1

2016. július 23. szombat, 18:44

Szerző: Dezső Attila, Fotó: DPPI

A Q2 alatt folyamatosan gyorsult a pálya, ennek köszönhetően pedig a finn pilóta után többen is gyorsabb köröket futottak, kiütve ezzel a Jégembert a Q3-ban indulók közül.

Ahogyan az óra lejárt, a finn pilóta gyorskörével még az élre tudott állni – ám a mögötte érkezőknek már annyival jobbak voltak a másodpercről másodpercre változó körülmények, hogy Kimi Raikkönen rögtön a 14. pozícióban találta magát. Nem kell sokat visszamenni az időben ahhoz, hogy gyér teljesítményt találjunk nála, már ami a hungaroringi időmérő edzéseket illeti: Raikkönen 2014-ben a 16. helyről vághatott neki a viadalnak, és a változó körülményeket kihasználva a hatodik helyre kapaszkodott fel a futam végére. A finn legalább ilyen eredményben reménykedik vasárnapra.

„Nagyon csalódott vagyok az időmérő eredménye miatt” – mondta a finn az időmérő után. „Ez azért is szomorú, mert az autónk egész hétvégén remekül működött, és még vizes körülmények között is remek volt a kezelhetősége. Egy biztos, messze vagyunk attól, ahol lennünk kellene. A Q2 végén kihajtottam, és remek kört futottam, igaz, csak a pillanat erejéig. A körülmények minden körben változtak, a pálya egyre gyorsabb lett, és sajnos lemaradtunk a Q3-ról.”

„Ami azt illeti, ma nem uralkodtak a legjobb körülmények, nem volt könnyű odakinn. Mindent megpróbáltunk, ennek pedig meg fogjuk fizetni az árát holnap. Nagyon nehéz lesz előzni hátulról, de nem adjuk fel. A legjobbat fogjuk kihozni magunkból, a sebességünk megvan hozzá, ezért biztos vagyok benne, hogy sikerül összehozunk valamit” – tette hozzá Raikkönen.

Forrás: www.formula.hu – RSS