Pellei Csaba: Úgy tervezzük, hogy jövőre is Ob I-es lesz a Szentes

szentes2016112001

A Szentes még készül egy esetleges osztályozóra, de már a következő idénybeli keretét tervezi. Pellei Csaba vezetőedző erről is beszélt oldalunknak.

szentes20161120002

A Szentes a 15. helyen végzett a férfi Ob I-ben. A csapat osztályozóra hivatott, de nagyban függ ez attól, vajon ki lesz az Ob I/b másodikja és az szeretne-e összecsapni a Kurca-partiakkal, a vezetőedzőt kérdeztük a jelenleg helyzetről.

– Az idei szezonban, ha jól tudom nem erre számított a csapat.

Pellei Csaba: Nehéz szezonra számítottunk. Nagyon későn, május végén derült ki, hogy a vezetőedzőnk (Lukács Dénes a szerk. megjegyzése.) elmegy illetve ezzel egy időben nyolc játékos jelezte, hogy távozik Szentesről. Ebből öt kezdő volt. A költségvetés is visszább lett fogva, 30 százalékkal. A hiányzók helyét szentesi fiatalokkal pótoltuk. A tizenhatos keretbe kilenc, de volt, amikor tíz szentesi pólós ugrott vízbe. Próbáltunk igazolni is, de sajnos ezek nem váltak be. Kettő játékostól már októberben elköszöntünk.

– Kezdtek akkor sűrűsödni már szezon elején a gondok, de mégis látott kiutat? 

P. Cs.: Igen, nehéz évünk volt, de bíztunk benne, hogy nem a kiesés ellen kell majd küzdenünk. A rájátszás első szakaszában a Tatabányával harcoltunk. Nagyon kiélezett volt a párharc, amit még az is nehezített, hogy két játékosom válla el volt szakadva, és mind a mai napig sérültek. Végül a 15. helyért játszottunk. A KSI-t már kétszer a bajnokság során megvertük. Elvileg a helyosztón tehát nekünk állt a zászló. 12-7-re nyertük Szentesen illetve a másodikat 13-9-re nyertük Budapesten.

– Mi várható a továbbiakban, mert a kiírás szerint osztályozót kell játszania a csapatnak.

P. Cs.: Maradt a csapat itt, továbbra is edzünk egész májusban. Meg kell várni az Ob I/b végét. Abban az esetben, ha egy együttes szeretne felkerülni az Ob I-be, akkor nekünk már semmi dolgunk, de ha esetleg kettő, akkor osztályozót kell játszanunk. Ezért készülünk, karban tartjuk magunkat.

– Elég nehéz helyzet van a csapat, hiszen így nem tud tervezni biztosan a következő évre, de mégis kellene.

P. Cs.: Tanultunk ebből a szezonból. Úgy tervezzük, hogy a következő idényben is Ob I-es lesz a Szentes. Sokkal hamarabb elkezdtük a tervezést, bízunk benne, hogy bentmaradunk. Azt gondolom, hogy jövőre a Szentesnek egy erősebb kerete lesz. A játékosállományban ez azt jelenti, hogy négy minőségi pólós fog érkezni a csapathoz. Nem tudjuk, hogy jövőre az ellenfelek, hogyan erősítenek. A következő idényben pedig egy nagyobb költségvetéssel is tudunk dolgozni.

(vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS