Pécs: Nemcsak játékosként számítanak az érkezőre

pvskjakab10

Régi-új játékossal erősített a mecsekaljai gárda, akire kulcsszerep várhat. 

pvskjakab10

Fotó: PVSK / facebook

A Pécs Jakab Dánielt csábított el Miskolcról. A játékos így nyilatkozott érkezése után a csapat hivatalos facebook oldalán:

Nem volt ismeretlen számomra sem a klub, sem a város, ugyanis korábban már játszottam itt, akkor még Lukács Gergely és De Blasio Domenico is a vízből erősítette a csapatot, így csapattársakként már korábban segítettük egymást a medencében. Azért érkeztem Pécsre, mert több játéklehetőséget szerettem volna kapni, mint ami megadatott az előző klubomnál, emellett felelősségteljesebb szerepre is vágytam a csapaton belül, majd a Lukács Gergely vezetőedzővel folytatott beszélgetéseink során kiderült, hogy mind játékosként, mind edzőként megtalálhatom itt a számításaimat. Reményeim szerint a felnőttcsapat idén a legjobb nyolcba fog kerülni, utánpótlás szinten pedig az a cél, hogy minél ügyesebb és jól felkészített játékosok kerüljenek a magasabb korosztályokba. A csapattagok nagyon befogadóak voltak az első pillanattól kezdve, ezért könnyebb volt számomra is a beilleszkedés. Nagyon fiatal a keretünk, ezért gyorsabb játékot tudunk játszani, ami több csapattal szemben is előnyt jelenthet. A szezonban szeretnénk kiegyensúlyozottan, megbízhatóan és okosan játszani, emellett pedig szeretnék az együttes meghatározó játékosa lenni – foglalta össze a terveit Jakab Dániel.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS