Pavuk Attila nagy lehetősége

pavukattila.jpg

Péntektől Amerikában folytatja pályafutását az ifjúsági válogatott Pavuk Attila…

Nagyon nagy lehetőséghez jutott Pavuk Attila, az ifjúsági válogatott 16 éves csatára. Péntektől az Egyesült Államokban, egészen pontosan a New York állambeli Hoosac School-ban (www.hoosac.com) folytatja tanulmányait, és ezzel együtt jégkorong pályafutását.

A történet augusztus elején kezdődött, amikor a Budapesten megrendezett TCS Jégkorong Torna keretein belül látták Attilát az amerikai csapat képviselői. Játéka annyira megtetszett a tengerentúliaknak, hogy felajánlották, folytassa tanulmányait a Bostontól nem messze található, pazar körülményeket biztosító iskolában. Az egyetlen problémát az anyagiak jelentették, ugyanis az iskola önköltséges alapon működik, és egy év több millió forintba kerül. Az iskola ugyanis nagyon jó hírnévnek örvend, hiszen már 1889 óta várja diákjait, és a leghíresebb egyetemekre segít felvételt nyerni tanulóinak.

Az amerikai csapat képviselői azonban segítettek ezen akadály leküzdésében is, Attila ösztöndíjasként utazhat Amerikába, a Hoosac Campusába.

Reméljük, hogy Attilának sikerül élni a lehetőséggel, és a remek iskolában nem csupán a jégkorong-tudása csiszolódik majd, hanem a kitűnő körülmények között sikerül majd egy híres egyetemre is felvételt nyerni!

Sok sikert kívánunk!

www.icehockey.hu