Paolo Maldini szerint a Milannak időre van szüksége

Paolo Maldini, a Milan legendája szerint az utóbbi időszakban mutatott formák alapján az Inter az esélyese a vasárnap esti milánói városi derbinek.

A klub a nyáron az új tulajdonosnak köszönhetően közel 200 millió eurót költött játékosigazolásra, így jelentősen átalakult a piros-feketék kerete. Paolo Maldini, az együttes korábbi futballistája úgy véli, hogy ezért még korai komoly eredményeket várni, ám nem várt nehézségek is megjelentek a csapatnál.

“Ezen a nyáron a Milan tizenegy új játékost igazolt, így időbe telik, míg valódi csapattá alakul. Azok a célok, amelyek kezdetben elérhetőnek tűntek, mostanra nehézségekbe ütköztek. Scudetto? Személy szerint remélem, hogy a Napoli képes megnyerni a bajnokságot, mert nagyon látványosan játszanak. Eddig egyetlen csapat sem mutatta meg, hogy mire képes igazán. Az Inter eredményes, de nem a legszebb focinak köszönhetően. A Milan elmaradt az eredmények tekintetében, még a kisebb csapatok ellen is. Derbi? Lélektanilag az Internél van az előny. Nem akarom azt mondani, hogy ha kikapna a Milan, akkor kiszállna a Bajnokok Ligája-indulásért folytatott versenyből, ám ebben az esetben már 10 pontos lenne a hátránya a városi riválishoz képest.” – mondta Maldini.

“Figyelembe véve a játékstílust és a keretben történő kevés változást, a Napoli lehet a bajnokság favoritja.”

“Jelenleg nincs munkám a labdarúgás terén. Annyira kötődtem a Milan mezéhez, hogy nehezen tudnám elképzelni magam más klubnál, kivéve az olasz válogatottat.” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS