Pályán a legfiatalabbak

Debrecenben és Szolnokon is tornát rendeznek a hét végén az Európai Ifjúsági Kosárlabda Liga (EYBL) U14-es korosztályában, a két helyszínen öt magyar fiúcsapat lép parkettára.

L. G. Az U14-es korosztályban kezdődik meg a 2017-es tornák sora az Európai Ifjúsági Kosárlabda Ligában (EYBL) a magyar résztvevőknek. A hét végén két tornát is rendeznek hazánkban, Debrecenben már csütörtök este elkezdődnek a küzdelmek, Szolnokon pedig pénteken dobják fel először a labdát.

U14-es EYBL KőbányaDebrecenben a házigazda Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI, a pécsi Rátgéber Akadémia és a Soproni Sportiskola együttese mellett a román LPS Bihorul Oradea és a CS U-BT Cluj-Napoca, a cseh USK Pelhřimov, a montenegrói KK Buducsnoszt, a macedón KK Feniksz és a szerb KK Flash együttese lép pályára. A program csütörtök este 18 órakor a pécsi és az aradi együttes összecsapásával kezdődik, a záró mérkőzést vasárnap 18.30-tól játsszák a debreceniek, méghozzá szintén az aradiakkal. A csoportnak ez lesz a második tornája, az első után a pécsiek és a soproniak ötvenszázalékos mérleggel állnak, míg a debrecenieknek egy győzelmük és három vereségük van.

Szolnokon a házigazda Szolnoki Sportcentrum mellett a kőbányai Zsíros Akadémia képviseli a magyar színeket. Mellettük a szerb KK Mladost Zemun, a cseh USK Praha, a német Alba Berlin, a szlovák Inter Bratislava és a lengyel Gorat BS Cracovia lép parkettára. A nyitómérkőzést pénteken 10 órakor a belgrádiak és a prágaiak játsszák, a rendezvény vasárnap 19 órakor zárul a házigazda és a krakkóiak összecsapásával. Ebben a csoportban is ez a második torna, a kőbányaiak három győzelemmel és egy vereséggel állnak, a szolnokiak első sikerére még várni kell, de talán már nem sokáig.

Az eredménynél azonban sokkal fontosabb a tapasztalatszerzés. Amint azt Tasnádi Zoltán, a Szolnoki Sportcentrum fiú-szakágvezetője elmondta, rendkívül nagy jelentősége van annak, hogy a fiatalok már ebben a korban is kilépjenek a nemzetközi porondra, és ne az U16-os válogatottban találkozzanak először külföldi ellenfelekkel. Ez a törekvése a hazai szövetségnek is, az EYBL pedig remek lehetőség a nemzetközi rutin megszerzésére.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS