OTP Bank Liga: újoncok egymás ellen, Mezőkövesdre látogat az éllovas

Négy játéknapon rendezik az OTP Bank Liga hatodik fordulóját. A Ferencváros már ma fogadja a Haladást, a Videoton FC viszont csak szeptember 6-án játszik a Pakssal.

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–SWIETELSKY HALADÁS
(Csütörtök, Groupama Aréna, 18.00)

A mostani bajnokságban háromszor játszott eddig pályaválasztóként a Ferencváros, a Puskás Akadémia ellen döntetlennel rajtolt, majd a Mezőkövesdet kiütötte, aztán a Pakssal is „ikszelt”. Az ötödik forduló után még veretlen. A Groupama Arénában december eleje óta tizenegy bajnoki meccséből csupán négyet nyert meg, de köztük van egy Haladás elleni 3-1-is. A Haladás hat ponttal áll a tabellán, kétszer győzött már Sopronban. Mindez azt is jelenti, hogy vendégként még nem szerzett pontot. Sőt, a legutóbbi öt idegenbeli bajnoki mérkőzését kivétel nélkül elveszítette. Éppen egy éve, augusztus 17-én nyert Debrecenben, de azóta tizenöt idegenbeli bajnoki találkozón csupán nyolc pontot gyűjtött – ebből következően harminchetet elveszített.

DEBRECENI VSC– VASAS FC
(Péntek, Nagyerdei Stadion, 19.30)

A debreceni csapat még nyeretlen a mostani bajnoki szezonban, két döntetlen mellett háromszor kikapott. Debrecenben két meccsen egy pontot szerzett eddig. A 450 játékperc alatt mindössze két gólt ért el. Hasonlóan rossz sorozata Leonel Pontessel volt tavaly az ősz derekától, akkor hét találkozón át nem tudott nyerni az OTP Bank Ligában. A hazai mérleg is a pontesi időket idézi. A Vasas az első öt fordulóban kétszer nyert és kétszer kapott ki, egy döntetlen mellett. Vendégként Balmazújvárosban nyert, a Szusza Ferenc Stadionban az Újpesttől pedig kikapott, egyaránt 1-0-ra. A fővároson kívül mindössze egy bajnoki vereséget szenvedett eddig 2017-ben, április végén a Diósgyőr verte meg. A piros-kékek tavaly októberben nyerni tudtak a DVSC ellen idegenben, ezzel 2000 ősze óta tartó rossz sorozatot szakítottak meg.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–BUDAPEST HONVÉD
(Szombat, Mezőkövesd, 18.00)

A Mezőkövesd eddig kétszer nyert, utána kétszer kikapott, majd jött a harmadik fajta eredmény, a döntetlen. Pályaválasztóként egyszer nyert, egyszer kikapott. Számára kedvezőtlenebb, ha azt emeljük ki, hogy április közepe óta csak a Paks ellen tudott nyerni otthon, igaz, kétszer is. Májusban a bajnoki címre törő Honvéd 5-1-re nyert a borsodiak otthonában. A kispestiek három győzelemmel és két döntetlennel kezdték a bajnokságot, idegenben csupán egyszer játszottak eddig, nyertek Felcsúton a Puskás Akadémia ellen. A tavaszi hajrát is beleértve a legutóbbi három idegenbeli bajnokiján kilenc pontot szerzett a Honvéd.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ
(Szombat, Felcsút, Pancho Aréna, 18.00)

A két újonc közül a felcsútiak még nyeretlenek, az előző idény első négy helyezettje ellen két pontot gyűjtöttek, majd döntetlent játszottak vendégként a Diósgyőrrel is. A balmazújvárosiak a Diósgyőrt kiütötték, kétszer döntetlenre játszottak, s kétszer kikaptak. Vendégként a Videoton FC és a Honvéd ellen is pontot tudtak szerezni. A Merkantil Bank Liga előző idényében mindkét csapat megnyerte a másik elleni idegenbeli találkozóját.

ÚJPEST FC–DIÓSGYŐRI VTK
(Szombat, Szusza Ferenc Stadion, 20.30)

A lila-fehérek ismét zárt kapuk mögött fogadják soros ellenfelüket. A Vasast így győzték le 1-0-ra augusztus 6-án. A bajnokságban először a múlt héten, a bajnok Honvéd otthonában kaptak ki, addig egy győzelem mellett háromszor döntetlent játszottak. A Diósgyőr a harmadik helyen áll, két győzelem, két döntetlen, egy vereség a mérlege. Már négyszer játszott eddig vendégként, a Vasas és a Haladás ellen nyert, Kispesten döntetlenre végzett, csak Balmazújvárosban kapott ki. Az Újpest ellen 2006 decembere óta nyeretlen vendégként, noha tavaly októberben négy gólt is szerzett (4-4).

PAKSI FC–VIDEOTON FC
(A mérkőzést szeptember hatodikára halasztották.)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS