OTP Bank Liga: öt mérkőzéssel indul a tavaszi szezon

Szombaton öt mérkőzéssel kezdetét veszi az OTP Bank Liga tavaszi szezonja. Az MTK Budapest–Paksi FC mérkőzést az MLSZ a vendégek kérésére elhalasztotta.

PUSKÁS AKADÉMIA–DIÓSGYŐRI VTK
(Február 13., szombat, 15.30)

A felcsútiak kiesőhelyen, a tizenegyediken állnak a tavaszi folytatás előtt, mindössze két győzelmet arattak ősszel a Pancho Arénában. Azokat is jó régen, ugyanis az első három otthon rendezett mérkőzésen szereztek hat pontot. Pályaválasztóként augusztus 22. óta nyeretlenek. A legutóbbi hat hazai meccsükön négy döntetlen mellett kétszer kikaptak. A december ötödikei, Bp. Honvéd elleni 0-3 – az utolsó a sorban – kilóg az eddigi eredmények közül, a többi találkozón ugyanis vagy döntetlen született, vagy egyetlen gól döntött. Robert Jarni együttesében nagy változások történtek a téli szünetben, távozott Lencse László és Tischler Patrik, valamint Hudák Martin, Spandler Csaba és Pintér Bence is. (Közülük csak Spandler nem játszott legalább nyolc bajnokin ősszel.) Érkezett ellenben Forró Gyula, Geoffrey Castillion, Zsidai László, a felvidéki Mészáros Károly és az ukrán Dmitro Ljopa. A Diósgyőri VTK Bekő Balázzsal fejezte be az őszi idényt, de immár a korábbi szövetségi kapitány, Egervári Sándor irányítja a csapatot. Egervári legutóbb a 2008–2009-es idényben a Győri ETO élén dolgozott a legmagasabb osztályban. Visszatért a klubhoz Kínából Elek Ákos, távozott Takács Tamás. A DVTK vendégként mindössze egy meccset nyert meg az OTP Bank Liga 2015–2016-os idényének őszi idényében, a Vasast győzte le. A legutóbbi öt idegenbeli bajnokiján mindössze ezt a három pontot szerezte. Az őszi idényben a két csapat egyetlen mérkőzését a borsodiak 3-2-re megnyerték. Érdekes, hogy eddig ötször találkoztak egymással a felek a legmagasabb osztályban, és még soha nem született döntetlen. Az első mérkőzés kivételével (Puskás FC–DVTK 0-2) mindig egyetlen góllal nyert valamelyik fél.

A két csapat őszi, diósgyőri mérkőzésének összefoglalója:

BUDAPEST HONVÉD–SZOMBATHELYI-SWIETELSKY HALADÁS
(Február 13., szombat, 15.30)

A klub statisztikái szerint elsöprő fölényt mutat a Honvéd szempontjából a Haladással vívott eddigi találkozók hazai mérlege: 47 győzelem, 9 döntetlen, 2 vereség. Ugyanakkor a kispestiek a Bozsik Stadionban kilenc őszi bajnoki mérkőzésükből csak négyet tudtak megnyerni. Talán jó ómen a számukra a mostani találkozó előtt, hogy 2014. december 6. óta nem tudott nyerni ellenük vendégségbe érkező vidéki csapat az OTP Bank Ligában. Marco Rossi együttesébe Eppel Márton, Dark Kadima Kabangu és az ukrajnai Nagy Sándor Árpád igazolt a télen, a legalább három bajnokin szerepeltek közül egyedül Délczeg Gergely távozott. A Haladás megszerezte Gyürki Gergőt, az erdélyi Kovács Lórántot, valamint az ausztrál David Williamst, távozott ellenben, bővítve a lengyelországi magyar légiót, Gosztonyi András. A vasi zöld-fehérek ősszel kiválóan kezdtek idegenben, az első négy meccsükből hármat megnyertek, az első haton veretlenek maradtak, ám a legutóbbi három vendégként játszott találkozójukon kétszer is kikaptak. A két elveszített mérkőzésen öt gólt kaptak, az összes többin összesen kettőt. Negyedszer játszanak majd az idényben bajnokit a fővárosban, a mérleg egy győzelem (MTK), egy döntetlen (Újpest) és egy vereség (FTC). A Haladás a hatodik, a Bp. Honvéd a nyolcadik helyen áll a bajnokságban, de a két csapat között a különbség öt pont. Ősszel Szombathelyen gól nélküli döntetlenre végzett a két csapat. A Haladás legutóbb 2008. október 18-án nyert a Bozsik Stadionban a kispestiek ellen.

A két csapat őszi, szombathelyi mérkőzésének összefoglalója:

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–FERENCVÁROSI TORNA CLUB
(Február 13., szombat, 15.30)

Mind a két csapat kupamérkőzést játszott szerdán, a Békéscsaba 2-1-re nyert a Kozármisleny ellen, a Fradi hazai pályán vereséget szenvedett a Videotontól. Noha nem árulkodik a listavezető formájáról, de apró érdekesség, hogy a legutóbbi két tétmérkőzését elveszítette (a Magyar Kupa-meccs előtt decemberben kikapott a Groupama Arénában az Újpesttől), ilyen pedig 2014 júliusa óta, másfél éve nem fordult elő vele. Ugyanakkor vidéken 2014 októberében, Diósgyőrben veszített legutóbb bajnoki mérkőzést. Vendégként 2015 őszén csak a hazai mérkőzéseit albérletben rendező MTK-tól kapott ki bajnokin, az Illovszky Stadionban. A Fradi mindössze egy játékost igazolt télen, a német Florian Trinks már be is mutatkozott a kupamérkőzésen. Az ősszel a zöld-fehéreknél bajnokin szerepeltek közül télen csak Haraszti Zsolt távozott. A kieső helyen álló Békéscsaba Vukasin Poleksziccsel, Nathan Ecclestonnal, Matús Pauknerrel és Takács Péterrel, valamint a kölcsönbe érkezett Hudák Martinnal erősített. Visszatért a kölcsönadásból Koszó Balázs. Távozott Lubos Ilizi, Szilágyi Péter, Bratiszlav Punosevac és Georgi Korudzsiev. A csabaiak hazai pályán tíz hazai mérkőzésből négyen szereztek pontot (két győzelem), a további hatból kétszer is az utolsó percben kapott góllal buktak el 3-2-re. Ugyanakkor a fővárosi csapatok közül már nyerni tudott a Viharsarokban a Vasas, a Bp. Honvéd és az Újpest is. Csak az MTK ellen tartottak otthon egy pontot a lila-fehér alakulat. A két csapat őszi találkozója az Üllői úton 1-0-s Fradi-győzelmet hozott. Érdekes, hogy a csabaiak a mostani után a következő hazai bajnokijukat is majd a Ferencváros ellen játsszák, március 9-én.

A két csapat őszi, budapesti mérkőzésének összefoglalója:

DEBRECENI VSC-TEVA–VASAS SC
(Február 13., szombat, 15.30)

Az egykori DVSC-játékos, a Loki mostani elnökének, Szima Gábornak gyermekkori barátja, azaz Vancsa Miklós, a Vasas ügyvezető igazgatója ezúttal ellenfélként tér vissza a cívisvárosba. Nem könnyű helyzetben, ami a bajnoki helyezést illeti, de megerősített gárdával. Az angyalföldiek a téli szünetben új vezetőedzőt szerződtettek a német Michael Oenning személyében. A keret válogatott játékost igazolt haza Németországból, Korcsmár Zsolt a hosszú kihagyás után nagy erősítést jelenthet. Ugyancsak a világbajnokok országából érkezett Christian Müller, míg Kire Risztevszk Macedóniából. Távozott Kenesei Krisztián, Lázok János, Tomiszlav Pajovics, Vojo Ubiparip és Marko Vukaszovics. Mind az öten legalább kilenc bajnoki pályára léptek a piros-kékeknél ősszel. Érdekes, hogy a Vasas kelet-magyarországi bajnokival kezdte az őszi idényt is, Diósgyőrben csak balszerencsével, öngóllal kapott ki. Az eddigi idegenbeli mérlege 9 mérkőzésen hét megszerzett pont. A Loki kedden, erősen tartalékos összeállításban, 2-1-re nyert Magyar Kupa-mérkőzésen Nyíregyházán. Kondás Elemér együttese a télen leigazolta Ognjen Djelmicet, Holman Dávidot és Takács Tamást. Bő a távozók listája: Balogh Norbert, Geoffrey Castillion, Zsidai László, Szécsi Márk és Sós Bence sincs a tavaszi keretben az ősszel NB I-es mérkőzést játszottak közül. A DVSC-Teva a vártnál gyengébben szerepelt hazai pályán a bajnokság első (nagyobbik) felében, egyszer sem tudott egy megnyert hazai meccs után újabbat nyerni. Pályaválasztóként tíz találkozóból csak négyet nyert meg, ugyanakkor augusztus 22. óta, egyetlen kivétellel, minden hazai bajnoki találkozóján szerzett gólt. A két csapat szeptemberi mérkőzését 1-0-ra a debreceniek nyerték.

A két csapat őszi, budapesti mérkőzésének összefoglalója:

ÚJPEST FC–VIDEOTON FC
(Február 13., szombat, 18.00)

A lila-fehérek hosszú nyeretlenségi szériát éltek meg az őszi idény derekán, de aztán kiválóan hajráztak, október 17. óta veretlenek. Ebben a szakaszban hét mérkőzésből hatot megnyertek, s csak egyen, Felcsúton, a Puskás Akadémia ellen játszottak döntetlent. Igenám, de a sikerek egyik fontos szereplője, a góllövőlista második helyére előretört Mbaye Diagne Kínába szerződött, rá a továbbiakban nem számíthat Nebojsa Vignjevics vezetőedző. Az egyesület mindent megtett azért, hogy a Sallói Dániel személyében még egy további támadót elveszítő gárda továbbra megfelelő „tűzerővel” rendelkezzen: Viktor Angelov, valamint Lázok János és kölcsönbe Lencse László is a Megyeri útra igazolt. (A távozók között van még Forró Gyula.) A Videoton FC elleni, tavaly április ötödikei vereség óta a Szusza Ferenc Stadionban mindössze egy bajnokit veszített csak a gárda (a Fradi elleni derbit, amiért visszavágott az utolsó decemberi fordulóban a Groupama Arénában), viszont ősszel mindössze háromszor nyert, öt döntetlen mellett. Nem mellékesen a háromból két győzelem a legutóbbi két hazai bajnokira esett. A lila-fehérek szerdán kupamérkőzésen 8-1-re nyertek az NB III-as Tiszaújváros ellen. A Videoton FC is győzelemmel, méghozzá idegenbeli győzelemmel kezdte 2016-os tétmérkőzései sorát. Az Úllői úti 1-0 azért is volt különösen fontos, mert az őszi bajnoki találkozókon nem igazán ment vendégként a fehérváriaknak. Mindössze kétszer nyertek, egyszer Diósgyőrben, egyszer pedig Debrecenben. A Honvéd, a Vasas, az MTK és a Ferencváros ellen is kikaptak a fővárosban. A Vidiben nagy játékosmozgás volt a télen, Gyurcsó Ádám, Mirko Ivanovszki és az első csapatban nem szerepelt, válogatott Kleinheisler László távozott. Érkezett ellenben Tischler Patrik és Haraszti Zsolt. A párharc kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a Videoton sportigazgatója (Kovács Zoltán), vezetőedzője (Horváth Ferenc), valamint keretének három játékosa (Loic Nego, Asmir Suljic, Feczesin Róbert) is volt az Újpest futballistája. Ugyanakkor az új szerzemény, Tischler Patrik 2015. május 23-án egyetlen bajnokin négy gólt lőtt a liláknak. Egyébként az újpestieknél is akadnak korábbi Videoton-játékosok, így Mohl Dávid, Vadász Viktor és Lencse László.

A két csapat őszi, fehérvári mérkőzésének összefoglalója:

Forrás: www.mlsz.hu – RSS