OTP Bank Liga: Megerősítette vezető helyét a Videoton

A két csapat 25. összecsapását a Videoton nyerte (fotó: vidi.hu)

A Videoton 4–1-re győzött Pakson a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésen, így megerősítette éllovas pozícióját a tabellán.

A székesfehérváriak sikerükkel a mezőnyben egyedüliként továbbra is veretlenek hét fordulót követően, továbbá három pontra nőtt az előnyük a címvédő Budapest Honvéddal szemben, melyet eddig jobb gólkülönbségükkel előztek meg.

A találkozót azért nem tudták az eredeti időpontban megrendezni, mert a legutóbb ezüstérmes Videoton augusztus 17-én még az Európa Liga-selejtezőben volt érdekelt, így két nappal később, szombaton nem léphetett pályára, míg vasárnap a nemzeti ünnep miatt nem lehetett játszani.

OTP Bank Liga, a 6. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Paksi FC–Videoton FC 1–4 (0–2)
Paks, v.: Iványi
gólszerzők: Bartha (76.), illetve Lazovic (34.), Suljic (41.), Szabó J. (55., öngól), Nego (59.)
sárga lap: Gévay (63.), Zachán (68.), illetve Hadzic (24.), Suljic (28.), Juhász (29.), Tamás K. (86.)

Paksi FC: Verpecz – Kulcsár D., Zachán, Gévay, Szabó J. – Papp K. – Koltai (Daru, 57.), Bertus, Hajdú Á. (Nikházi, 66.), Bartha – Hahn

Videoton FC: Kovácsik – Fiola (Szolnoki, 83.), Juhász R., Fejes, Tamás K. – Nego, Varga J., Hadzic, Suljic – Henty (Géresi, 79.), Lazovic (Kovács I., 75.)

Az első tíz percben valamelyest az esélyesebb Videoton futballozott fölényben, de csak szögletből tudott veszélyeztetni. Ezt követően a hazaiak egyenrangú partnerei voltak a jobb erőkből álló ellenfélnek az igencsak álmoskás találkozón. A félidő derekától már inkább a Paks volt kezdeményezőbb, ugyanakkor nem állította komoly próbatétel elé a vendégvédelmet. A Videoton aztán az első valamire való támadásából vezetést szerzett. Ezután a Paks egyenlíthetett volna, de Bartha közeli lövését Kovácsik védte, míg a túloldalon Suljic a Videoton második lehetőségét is gólra váltotta.

A második játékrészben sem változott a játék képe, a Paks támadott a szépítésért, helyzetei is voltak, de azok kimaradtak, egy ízben pedig a kapufa mentett, míg a székesfehérváriak az első adandó alkalommal ismét gólt szereztek, igaz, ehhez ezúttal a hazai védő, Szabó segítsége is kellett. A negyedik vendégtalálatra alig négy percet kellett várni, a hátralévő időben azonban a Paks küzdött a becsületgólért, amely végül össze is jött.

nb

Forrás: www.mlsz.hu – RSS