OTP Bank Liga: már csak két csapat veretlen idén

(fotó: vidi.hu)

A Gyirmót a története során harmadszor győzött hazai élvonalbeli mérkőzésen, mindegyiken 1-0-s eredmény született. A DVSC 2015 augusztusa óta először szerzett három gólt bajnoki mérkőzésen a fővárosban. Immár csak két csapat veretlen az OTP Bank Liga tavaszi fordulóiban: a hétvégén egymás ellen döntetlenező Paks és a Videoton FC. Eppel Márton újabb találatával beérte a góllövőlista élén Marko Scsepovicsot.

GYIRMÓT FC GYŐR–MTK BUDAPEST 1-0 (0-0)
Gólszerző: Simon A. (57.)

– A Gyirmót tavasszal először nyert bajnoki mérkőzést.
– Az újonc története során harmadszor győzött hazai élvonalbeli mérkőzésen, mindegyiken 1-0-s eredmény született.
– Simon András az első NB I-es gólját szerezte a Gyirmót mezében, 2014. november 30. óta ez volt az első találata az élvonalban. Az MTK nevelése, tehát korábbi csapatának lőtt gólt.
– Az OTP Bank Ligában ez volt a két csapat harmadik találkozója. A 270 perc alatt csupán két gól esett, egyet (az új stadion első bajnokiján) az MTK, egyet most a kisalföldi gárda szerzett.
– Az MTK tavasszal először maradt szerzett gól nélkül. Ezt megelőzően legutóbb november 26-án, a Videoton FC ellen nem tudott a kapuba találni.
– A kék-fehérek vendégként ötödször kaptak ki a mostani idényben.
– Az MTK az első, a harmadik és az ötödik tavaszi mérkőzésén kikapott, a másodikon és a negyediken nyert.

VASAS FC–DEBRECENI VSC 2-3 (1-2)
Gólszerző: Ádám (45., 11-esből), Vaskó (77.), illetve Tőzsér (26.), Burmeister (43., öngól), Könyves (88.)

– A Vasas tavasszal eddig egyetlen bajnoki mérkőzését tudta megnyerni, a legutóbbi három fordulóban pont nélkül maradt. Utóbbiból részben következik: a legutóbbi három forduló alapján a mezőny a leggyengébb teljesítményt nyújtó csapata.
– A Fáy utca „elhagyása” óta a piros-kékek öt mérkőzésen tíz pontot veszítettek pályaválasztóként.
– A Vasas egyaránt 3-2-re veszítette el a legutóbbi két hazai meccsét. A legutóbbi öt hazai bajnokijából négyen is legalább két gólt szerzett, de csupán öt pontot gyűjtött.
– Ádám Martin a hetedik gólját szerezte a 2016–2017-es idényben, de az elsőt tavasszal. Kétszer játszott a DVSC ellen, mindkétszer szerzett gólt. Vaskó Tamás ugyancsak DVSC-specialista az idényben, két meccsen három gólt ért el a Loki ellen.
– A DVSC október 29. óta először nyert idegenben bajnoki mérkőzést. Budapesten több mint másfél év után győzött ismét, 2015 szeptemberében is a Vasast győzte le.
– Könyves Norbert korábbi csapata ellen ért el látványos győztes gólt. Tőzsér Dániel sorozatban a második mérkőzésén segítette góllal a Lokit.
– A DVSC 2015 augusztusa óta először szerzett három gólt bajnoki mérkőzésen a fővárosban. Akkor 3-3-ra végzett a Bp. Honvéd ellen.

PAKSI FC–VIDEOTON FC 0-0

– Immár csak két csapat veretlen az OTP Bank Liga tavaszi fordulóiban: a Paks és a Videoton.
– A Videoton FC nem győzni jár a Tolna megyei városba: a legutóbbi hét paksi bajnoki mérkőzéséből csupán egyet tudott megnyerni.
– Csertői Aurél együttese továbbra is veretlen hazai pályán a bajnoki idényben.
– A Paks mindössze másodszor játszott tavasszal pályaválasztóként, de még nem kapott gólt.
– Az atomváros együttese nyolcadszor nem szerzett, s hetedszer nem kapott gólt a 2016–2017-es bajnoki szezonban. Ötödször játszott gól nélküli döntetlent.
– A Vidi harmadszor maradt szerzett gól nélkül, mindannyiszor idegenben. Mind a két eddigi tavaszi vendégszereplése 0-0-ra végződött (Ferencváros, Paks).
– Henning Berg együttese a legutóbbi hét idegenbeli bajnoki meccsén tizennégy pontot veszített.

DIÓSGYŐRI VTK–ÚJPEST FC 3-1 (2-0)
Gólszerzők: Makrai (18.), Ugrai (33., 11-esből), Karan (70.), illetve Lázok (53.)

– A Diósgyőr először játszott bajnoki mérkőzést Bódog Tamás irányításával – s először nyert!
– A DVTK először szerzett pontokat a tavaszi idényben, rögtön hármat is.
– Amióta a Diósgyőr elköltözött saját stadionjából, öt bajnokit játszott pályaválasztóként. Ezek közül négyet megnyert, csupán az MTK-tól kapott ki.
– Makrai Gábor élete első élvonalbeli érte el. Dejan Karan a másodikat, ő 2015 márciusában az elsőt éppen a Diósgyőr ellen érte el.
– Ugrai Roland a harmadik góljánál tart a bajnoki idényben. Szerdán a Ferencváros elleni kupamérkőzésen is értékesített egy büntetőt.
– Az Újpest a legutóbbi három fordulóban csupán egy pontot szerzett.
– A lila-fehérek 2009. augusztus 9. óta nyeretlenek a bajnokságban a Diósgyőr vendégeként. Ez volt a hetedik alkalom, hogy nem tudtak nyerni.

SWIETELSKY HALADÁS–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 4-2 (1-1)
Gólszerzők: Wils (16.), Iszlai (48., 11-esből), Kovács L. (62.), Williams (66.), illetve Molnár G. (38.), Baracskai (90.)

– A Haladás a legutóbbi négy mérkőzéséből hármat is megnyert.
– A szombathelyiek 2013 októberében, a Kaposvári Rákóczi ellen szereztek legutóbb négy bajnoki gólt pályaválasztóként a bajnokságban.
– Williams és Kovács is már három-három gólnál jár – tavasszal!
– Mészöly Géza együttese Sopronban a legutóbbi öt bajnokijából csak kettőt nyertek meg.
– A Mezőkövesd eddigi hat tavaszi bajnoki góljából hármat Molnár Gábor szerzett.
– Tomiszlav Szivics csapata tavasszal már másodszor szaladt bele nagy verésbe, Pakson öt gólt kapott.
– A Mezőkövesd először szenvedett vereséget úgy élvonalbeli bajnoki mérkőzésen, hogy két gólt is szerzett.

BUDAPEST HONVÉD–FERENCVÁROSI TORNA CLUB 2-1 (2-1)
Gólszerzők: Zsótér (20.), Eppel (32.), illetve Moutari (39.)

– A Ferencváros először kapott ki hivatalos mérkőzésen 2017-ben.
– Thomas Doll a századik bajnoki mérkőzésén irányította a Ferencvárost.
– A zöld-fehérek először kaptak egy mérkőzésen két bajnoki gólt december 3. óta.
– Az új fiú, a nigeri Moutari mindenkinél több gólt szerzett a ferencvárosiak közül bajnoki és kupamérkőzésen 2017-ben.
– A Bp. Honvéd a mostani idényben négy vereség után először győzött a Ferencváros ellen.
– Zsótér Donát a legutóbbi két fordulóban két gólt szerzett, egyet az Újpest és egyet a Ferencváros ellen.
– Eppel Márton újabb találatával beérte a góllövőlista élén Marko Scsepovicsot.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS