Öt év múlva London

london2012.jpg

A szigetországi nagy visszaszámlálás újabb határkőhöz érkezett.
Öt év múlva, 2012. július 27-én kezdődik Londonban a XXX. Nyári Olimpia. A jelentős dátumra országos méretű road show események figyelmeztették a lakosságot, különösen a fiatalokat.

A road show keretében bemutatókat rendeztek, hogy a fiatalokat jobban megismertessék a különböző sportágakkal, és egyben kirpóbálásukra is alkalmat adjanak. A londoni Olimpiai Parkban pedig valóságos népünnepély-hangulat uralkodott.

London két évvel ezelőtt azzal a gondolattal állította maga mellé a NOB tagjainak támogatását, hogy az olimpiai játékokkal elsősorban a fiatalok széles tömegeit kivánják rendszeres sportolásra ösztönözni, az olimpiai eszme követésére megnyerni. A tapasztaltak szerint mindezt lépésről-lépésre igyekeznek megvalósítani a fiatalok máris hihetetlen lelkesedéssel támogatják az olimpiát. – összegezte véleményét Denis Oswald a NOB végrehajtó bizottságának tagja, a koordinációs bizottság vezetője.

Majd azt is hozzátette: – A kétszeres olimpiai bajnok, Seb Coe vezette Szervező Bizottsági valóban profi munkát végez. Pontosan kidolgozott terveiket napról-napra következetesen igyekeznek megvalósítani, így ha tanácsot kérnek, csak egyet mondok: dolgozzanak tovább is úgy, ahogy eddig tették.

www.mob.hu