Ősszel startol a Three Nations Cup!

Hosszas egyeztetés előzte meg a felnőtt válogatott idei programját. Az eddigi önálló barátságos mérkőzések után idén már kupában szerepelnek legjobbjaink.

Mivel a hivatalos európai versenysorozat nem ad megfelelő programot nemzeti csapatunknak, Szövetségünk a szomszédos országokat kereste meg tervével. A 2018-as évben Csehország és Szlovákia bólintott rá a kupa ötletére. Így ezen Szövetségek közösen hozták létre a Three Nations Cup névre keresztelt minitornát.

A kupa három mérkőzésből áll. A lebonyolítás értelmében idén az alábbi összecsapásokra kerül sor:

Csehország – Szlovákia

Szlovákia – Magyarország

Magyarország – Csehország

Tehát 2018-ban, terveink szerint az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a cseheket fogadjuk. Velük játszotta válogatottunk fennállásának első mérkőzését, akkor a fővárosban 26:7 arányban alul maradtunk. Izgalmas lesz követni mennyiben változott a két csapat egymáshoz viszonyított tudása a 2015-ös debütálás óta!

Az időpontokat a Szövetségek május végén egyeztetik, a létesítmények foglaltságához igazítva.

team hungary logo

Forrás: http://mafsz.org – RSS