Öröm és csalódás – edzői reakciók a Magyar Kupa elődöntője után

cseh_n

Izgalmas két találkozón vagyunk túl a Magyar Kupában, ahol ma már az OSC és a Szolnok fog megküzdeni a fináléban. Edzői reakciók a két elődöntőről…

cseh_nFotó: Szolnoki VSC / facebook archív

Mint ismeretes, az OSC három góllal volt jobb az Egernél, még a Szolnok – csak úgy mint az Európai Szuperkupa mérkőzésen – ismét ötméteresek után verte a Fradit. A két meccs után értékeltek a vezetőedzők.

Petik Attila, az OSC vezetőedzője: „Két fáradt csapat összecsapása volt. Nagyon kemény mérkőzésnek indult. A sok kiállítás miatt mind a két csapat figyelt a forgatásra. A második negyedben nagyon jó játékkal el tudtunk menni, ám a harmadik negyedben az Eger visszajött a mérkőzésbe. Szerencsére ott tudtunk váltani, és az sem zavart meg bennünket, hogy Erdélyi Balázst kiállították cserével. Erőre kaptunk, és onnantól végig kézben tartottuk a mérkőzést” – értékelt a waterpolo.hu-nak.

Dabrowski Norbert, az Eger vezetőedzője: „Gratulálok az OSC-nek első körben, mert ma jobb volt, mint mi egyértelműen. A mi kapacitásunk ma arra volt elég, hogy küzdjünk. Mentünk utánuk, háromszor is visszajöttünk a meccsbe, de arra nem volt erőnk, hogy meg is nyerjük a végjátékban a mérkőzést. Ha lett volna végjáték, mert nem volt – kinyílt hamarabb, jobbak voltak, mint mi, megérdemlik abszolút” – fogalmazott a tréner.

Cseh Sándor, a Szolnok vezetőedzője: “Kicsit lassan kezdtünk, de a félidőig nagyon jól játszottunk, csak aztán a harmadik negyedre sablonossá váltunk. Nyilván felrémlett kicsit a szerdai Spandau-meccs emléke. Az utolsó negyedről nem tudok beszélni, a kiállításom után lementem az öltözőbe, s csak az ötöspárbajra sétáltam fel a lépcsőkig, a szurkolók reakciója alapján hallottam, ki mit lőtt. Nagyon örülök, hogy a csapatnak ilyen tartása volt, hogy hat ötről vissza tudott jönni, s ha jól tudom, a rendes játékidő végén mi álltunk közelebb a sikerhez” – értékelt a Szolnok vezetőedzője.

Varga Zsolt, a Fradi vezetőedzője nem nyilatkozott.

A Magyar Kupa döntője – december 3., vasárnap: 

17:45 A-Híd OSC Újbuda – Szolnoki Dózsa (M4 Sport)

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS